2014. október 5., vasárnap

A családnak már háromszor is visszautasították a szociális bérlakás iránti kérelmét.

„Azért jöttünk ide, hogy meghallgassanak, nem tudok más utat. Megfizethető albérletet találni négy gyerekkel lehetetlen" – mondja Etl Gyula.

– Etl úr tavaly nyújtotta be a lakáskérelmét, amire az önkormányzat fájó szívvel mondott nemet – reagált Wajzer Gábor, a polgármesteri hivatal lakásügyi csoportvezetője.

– Nem azért, mert nem akarunk segíteni, hanem azért – nekik is jeleztük –, mert egy hattagú családnak szinte lehetetlen komfortos lakást találnunk. Keressük a megoldást a gondjukra – mint ahogy rengeteg más többgyerekes családnak is szeretnénk segíteni –, de egyelőre nem láttuk értelmét igent mondani a kérelmükre úgy, hogy lakást nem tudunk biztosítani számukra – mondta az illetékes.

Győrben egyébként ötszörös a túljelentkezés a szociális alapon bérelhető lakások iránt. Wajzer Gábor kérdésünkre elmondta: 200–300-an jelentkeznek a szociális körülményeikre hivatkozva és 300–400-an vannak azok, akik előzetes regisztráció után a zárt pályázaton meghirdetett bérleményekben szeretnének lakni. A kétféle csoport közül az előbbi van nehezebb anyagi helyzetben, a sikeres elbírálás alapfeltétele, hogy az egy főre jutó nettó jövedelem meghaladja a 28.500 forintot, de ne legyen több annak kétszeresénél. Az előzetes regisztráció bázisát jelentő panellakásoknál ugyanez a halmaz már 57.000 és 85.000 közé esik.

A sikeres elbíráláshoz a munkaviszony ugyan nem alapfeltétel, de elvárás. Mindegyik kategóriában többszörös a túljelentkezés – mondta el a csoport vezetője.

Mosonmagyaróváron 452 olyan lakás van, amit szociális alapon bérelhetnek, s jelenleg 75 család szerepel a várólistán. Fehérné Bodó Mariann jegyző közölte: az összkomfortos lakás négyzetmétere 305 forint, a komfort nélkülié pedig havonta 93.

Komáromban az összkomfortos lakás négyzetmétere havi 261, a komfortosé 172, a komfort nélkülié pedig 48 forintba kerül. A régió városai közül itt a legnagyobb a túljelentkezés, a megüresedő lakásokra rendszerint 30 pályázat érkezik – tudtuk meg a város jegyzőjétől.

Ströcker Renáta elmondta: 189 bérlakással rendelkezik az önkormányzat, ebből 130–140 a szociális alapon bérelhetők száma. Alapfeltétel, hogy az egy főre jutó havi nettó átlagjövedelem ne haladja meg a mindenkori öregségi nyugdíjminimum két és félszeresét, az egyedülálló igénylőé pedig ugyanennek a négyszeresét. Az is szempont, hogy az igénylő nem rendelkezik-e a mindenkori öregségi nyugdíjminimum harmincszorosát meghaladó értékű ingó vagy ingatlanvagyonnal – tudtuk meg a jegyzőtől.

Wajzer Gábor szerint egyébként az év második felében mindig több igény érkezik, talán azért, mert a városba települők a költözéssel megvárják az iskolakezdést. De az is látszik, hogy több lakástulajdonos betelepülő dolgozókat választ a többgyerekes családok helyett, akik a 60–100 ezer forintos lakbért nehezebben tudják megfizetni.


Laczó Balázs

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése