A donyecki nemzetközi repülőtér “utómunkálatai” miatt igencsak fájhatott a fejük az ott még esetleg megbúvó valcmanista pribékeknek.
Tegnap késő délután ugyanis egy “előre nem egyeztetett” tűzcsapásban szinte másodpercnyi pontossággal kezdte lőni a területet Nyalókakirály “Grad” tüzérsége Opitnoje irányából – és a népköztársaságiak egyik ugyancsak “Gradokkal” felszerelt tüzérütege Avgyejevka felől. El lehet képzelni a hatást. Ami végülis már nagyobb anyagi károkat nem okozott, hiszen csak a romokat és roncsokat aprította még tovább, bár vannak vélemények, hogy tán mégsem volt a véletlen műve ez az összehangolt tüzérségi tűzcsapás. (Ismeretes, hogy a valcmanista Nemzeti Gárda több esetben is eléggé lehallgatható módon rádiózgatott a szívüknek egyáltalán nem kedves jobbszektorosok föllelhetőségéről. A legutóbb pl. Ilovajszknál fordult elő ilyen “gondatlanság”)
Tegnap kora este a poltavai banderista tüzérezred önjáró lövegekkel kezdte lőni Nyikisino lakóövezetét. Hat helyi lakos halt meg a terrortámadásban, köztük egy nyolcéves fiúgyermek.
A kijevi helytartóság ontja az erősítést Mariupol térségébe.
Értesülések szerint Nyalókairály udvartartása – kimondottan az amerikai Gazda utasítására – provokációt készít elő a Transznyisztriában állomásozó orosz békefenntartó csapatok ellen.
cip
Tudott dolog, hogy az utóbbi időkben ezeknek a csapatoknak az ellátása légi úton történik Oroszországból. Mindenképpen Maradék – Ukrajna légterén keresztül. Adott egy súlyos, a jelenlegi konfliktus eszkalációjára komoly esélyt adó ukrán provokáció lehetősége.
Jacenyjuk – Kijev Fő Udvari Bohóca – tegnap bejelentette: a kijevi zsidóhatalom egy árva kopejkát sem hajlandó fizetni Oroszországnak sem gázért, sem pedig a korábban Oroszország által vásárolt eurokötvényekért. Amit pedig – elérkezvén a fizetés ideje – Oroszország igencsak szorgalmaz.

http://balrad.wordpress.com/2014/10/05/donbassz-es-maradek-ukrajna-hirei/