Augusztus 27 hivatalosan is kikiáltható a dollár hegemóniájának végeként, valamint a globális olaj- és földgázüzletek lebonyolításában egy új korszak kezdetének is tekinthető. Mindeddig az olaj- és földgázvásárlásban érdekelt felek rá voltak kényszerítve, hogy a tranzakció előtt dollárt vegyenek, és dollárban intézzék a kifizetést. Augusztus 27-én azonban a Gazprom lebonyolította az első olyan olajértékesítést, amiben a vevő nem dollárban intézte a kifizetést, és a vevő nem valamelyik térségi ország, hanem a globális energiapiac meghatározó szereplője volt. A Kommerszant napilap szerint a Gazprom rubelben és jüanban fogad el kifizetéseket, ami a dollár hegemóniájának végét jelenti, ugyanis a vevők mostantól nincsenek rákényszerítve, hogy előbb dollárt is vegyenek, és abban intézzék a kifizetést. Az új szabály az olaj- és gázértékesítési ügyletekre is érvényes.
A Gazprom Nyeft bejelentette, hogy az északi olajmezőkről a kelet-szibériai-csendes-óceáni gázvezetéken keresztül Kínának és Európának intézett olajeladások árát nem dollárban fogják megállapítani, és azt bármely más valutában is ki lehet fizetni. Nem ez az első eset, hogy a globális energiapiacon a dollár használatát teljességgel megkerülik, korábban már Irán is fizikai aranyban intézte a kifizetéseket az  olajügyletekben, azonban ez az első eset, hogy a globális energiapiac egyik legnagyobb szereplője az olaj árát nem dollárban állapítja meg. Ennek hatásai igen messzire mutatnak: mostantól a nemzetállamok nincsenek rákényszerítve, hogy dollárt vegyenek a kifizetések lebonyolításához, vagyis a Gazprom bejelentésével augusztus 27-én hivatalosan is beharangozta a dollárkorszak végét.
Az orosz kormány és számos más ország hosszas tárgyalási folyamatot követően állapodtak meg arról, hogy a dollárt száműzik és ehelyett rubelben intézik a kifizetéseket az olajexportért. Múlt hét folyamán Oroszország újabb két tankert indított a Novoportovszkoje mezőről, melyek szeptemberben érkeznek meg Európába. A Kommerszant információi szerint ezekért a szállítmányokért már rubelben fizetnek a vevők.
A Gazprom Nyeft azonban nem csak rubelben fogadja el a kifizetéseket, az európai vevők bármikor dönthetnek úgy, hogy jüanban fizetnek az olajszállítmányokért.
Oroszország és Kína idén májusban történelmi jelentőségű megállapodást kötött, a két ország megállapodott abban, hogy a dollár használatát teljesen száműzik a kétoldalú kapcsolatokból és a kifizetéseket nemzeti valutában intézik. A rubel és jüan használatának kiterjesztése a globális olaj tranzakciókra azonban csak annak köszönhető, hogy a nyugati országok szankciókat iktattak be Oroszország ellen. Mivel a nyugati országok gazdasági értelemben el akarták szigetelni Oroszországot, ezzel más országokat is rákényszerítettek a választásra. Az energiapiaci szereplők pedig előnyben részesítették a rubelt és jüant a dollárra szemben, így a dollár általános tartalékvaluta szerepe a közeljövőben megszűnik, vagyis megdől a dollár monopolhelyzete.
Miközben több mint 17 billió dollár van forgalomban a kisebb országokban kizárólag arra a célra, hogy azt az olaj- és gázügyletek lebonyolítására használják, egyre több ország dönt úgy, hogy az Oroszországból és Kínából vásárolt olajért, földgázért már nemzeti valutában fizet. Azon országok, melyek már nem a dollárt használják az energiaügyletek lebonyolítására, várhatóan megszabadulnak majd a dollártartaléktól, vagyis a dollár eladói nyomás alá kerül, és az amerikai pénz gyors elértéktelenedésére lehet számítani. A mindeddig globális szinten forgalomban lévő dollárbilliók pedig szükségtelenségük miatt előbb-utóbb visszakerülnek az amerikai gazdaságba, emiatt igen nagy mértékben megugorhat az infláció az Egyesült Államokban. A dollár monopóliumából már nem sok idő van hátra; éppen annyi, ameddig az Oroszországtól, Kínától szénhidrogéneket vásárló kisebb országok elkezdenek megszabadulni a szükségtelen dollártartaléktól.


http://www.hidfo.net/2014/09/01/gazprom-beharangozta-dollar-korszak-veget