2014. augusztus 1., péntek

Több amerikai államot is elérnek a kínai atomtöltetek

Válaszul az amerikai globális rakétarendszer kiépítésére, Kína korábban elkezdte fejleszteni saját, újtípusú interkontinentális ballisztikus rakétáját, a Dongfeng-41-et. A Védelmi Minisztérium szerint az új rakéták építéséről először idén júniusban jutottak ki információk, a fejlesztés sikeresen titokban lett tartva. Júniusban a Pentagon adott átfogó jelentést a kínai hadsereg kilátásairól, amiben már szerepel az új fejlesztés, majd júliusban jutottak ki információk az első éles tesztelésről.
Az információ megerősítéseként a "Global Times" kínai lapja is lehozta, hogy Senhszi provinciában, az állami repülőgép-ipari ipari vállalat egy kutatóközpontja aktívan dolgozik a Dongfeng-41-en. A lap egy a Védelmi Minisztériumban a projekten dolgozó forrásra hivatkozva elmondta, hogy az USA tömegpusztító fegyverek hordozására alkalmas rakétái harmadik generációjának gyors fejlődésével megkerülhetetlenné vált az arányos ellenlépés, a Dongfeng-41 így a világ legnagyobb hatótávú rakétája lehet 15000 kilométeres hatótávjával.
Hídfő.net | Dongfeng-41
Kína fokozottan törekszik arra, hogy az amerikai terjeszkedésre ellenlépéseket tegyen: februárban atomtöltetekkel ellátott tengeralattjárókat küldött járőrfeladatokra a Csendes-óceán északi területeire, melyek egységenként több, a robbanófejet 14000 kilométerre eljutatni képes ballisztikus rakétát, valamint több nukleáris robbanófejet hordoznak. Az amerikai haditengerészet jelentése szerint a kínai atombombák számára ezzel legalább két amerikai állam (köztük Washington) került elérhető távolságba. A Dongfeng-41 nagyobb hatótávja mégtöbb amerikai célpontot tesz elérhetővé a kínai csapásmérő erő számára. Július 9-én pedig jelentések jöttek arról, hogy Kína fejleszt egy hiperszonikus cirkálórakétát, kifejezetten az amerikaiak anyahajói és egyéb hadihajói ellen.

http://www.hidfo.net/2014/08/01/tobb-amerikai-allamot-elernek-kinai-atomtoltetek

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése