2014. augusztus 1., péntek

Argentína: Így próbál döntögetni államot tőzsdesegítséggel az USA

Hivatalos: ez már államcsőd... A Nemzetközi Swap és Derivatív Szövetség (ISDA) ma bejelentette, hogy Argentína csődbe ment, ami élesíti az ország adósságára fennálló mintegy 1 milliárd dollárnyi csődbiztosítást! Az ISDA azt a döntést hozta egyoldalúan, hogy július 30-án bekövetkezett a fizetésképtelenség állapota Argentína esetében, ugyanis nem teljesítette egyes átstrukturált, külföldi jog szerint kibocsátott kötvényein a fizetési kötelezettségét. A csőd állapota pedig fizetési kötelezettséget ró a CDS-ek (csődbiztosítások) eladóira.

A tanácskozást, amelynek döntéséhez a szervezetben szavazók 80%-ának többségére volt szükség, a svájci UBS bankóriás kérésére hívták össze. Ennek folyományaként az argentin államkötvények árfolyama meredeken esett a hír hatására.

Az argentin állam és a hitelezők egy csoportjának egyeztetését ellenőrző amerikai bíróság pénteken közölte Argentína jogászaival, hogy a bejelentést követően is a megállapodás az egyetlen út - vagyis az egyoldalú feltétel -, ezért működjenek együtt továbbra is a bíróság által kijelölt mediátorral.

Argentína június 30-án 30 napos türelmi időszakot kapott. Eddig az időpontig 539 millió dollár kamatot kellett kifizetnie, amit meg is tett, ezt követően azonban egy amerikai bíróság úgy döntött, hogy az adósság-átütemezést elutasító hitelezők számára további 1,33 milliárd dollárt kell fizetnie az államnak. Ez pont olyan uzsorázás, mint nálunk a devizánál történt - adunk mi kölcsönt, jó drágán!

Így üdvözölték a NEM-et... az argantínok
Argentína erre határozott nemet mondott (a napokban már beszámoltunk róla), ezért ülik torukat felette most a pénzhiénák.

Hírfigyelő Szolgálat

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése