2014. július 5., szombat

Az Ezer Székely Leány Napja

Idén is szép számban sereglettek össze a népviseletes lányok és legények a Székelyföld minden szegletéből, hogy azt a hagyományt, amelyet 83 évvel ezelőtt Domokos Pál Péter megálmodott, életben tartsák, sőt még nagyobbá tegyék. Ezernél jóval több székely leány és legény szombaton, július 5-én délelőtt gyülekezett Csíkszeredában, a Szabadság téren, hogy onnan közösen induljanak ki a csíksomlyói nyeregbe.
Markó Attila RMDSZ-es parlamenti képviselő köszöntötte először a téren összegyűlt székely ruhásokat és az érdeklődőket. Mint mondta, örömmel vezeti a Kovászna megyei települések székely leányait és legényeit, akik idén mintegy 350-en vesznek részt a rendezvényen.
– Egy pár lány, két pár lány fekete-piros fekete táncot jár – jut mindig eszembe erről a rendezvényről Kányádi Sándor Fekete-piros című verse. Én azt kívánom, hogy még sokáig járják ezt a táncot a székely leányok, akik a székelyföldi biztos jövő építésében oly nagy szerepet játszanak – mondta a képviselő ünnepi beszédében.
Borboly Csaba, a megyei tanács elnöke köszönetét fejezte ki a főszervező Csíkszeredai Polgármesteri Hivatalnak, valamint minden székely leánynak és legénynek, hogy népviseletben mutatják meg, hogy a Székelyföld létezik és él. Hozzátette, azon kell dolgozni, hogy a szokások, amelyek a székelyeket meghatározzák, ne vesszenek el: a kisfalvakon, a községekben, a városokban a székely fiatal lehetőséget kell kapjon, ezért jó egészségben, egymást erősítve kell dolgozni.
– Az ezer és ezer székely nő és férfi nem szereti, ha a vezetőik egymással foglalkoznak a nagy ünnepeken, amelyek az összefogásról kell szóljanak. Beszéljünk a székely életerőről, a bátorításról, az ösztönzésről, ne az acsarkodásról – szólított fel a megyeelnök, majd Böjte Csabát idézve hozzátette: soha senki és semmi ellen, hanem valakiért és valamiért kell dolgozni.
 Ezután, az ünnepélyes megnyitón a népviseletes leányok és legények a nyeregbeli táncra melegítettek be, majd közösen vonultak ki Csíksomlyóra. Domokos Pál Péter emléke előtt tisztelegve virágot helyeztek el szobránál. A nyeregben 11 órától szentmisét celebrált Böjte Csaba. Fellépett 15 órától a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes, akik A sóvidéki kalapács című táncjátékukat adták elő. Egész nap kézművesvásárt és -foglalkozásokat, népviseletmustrát tartottak, táncoltak és játszottak.

http://jovonk.info/2014/07/05/ezer-szekely-leany-napja

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése