2017. június 29., csütörtök

A civil lakosság mozgósítására küldött 400 milliót Soros György

Soros György 400 millió forintot küldött egy civil szervezetnek kormányellenes tüntetések szervezésére.
Egy amerikai milliárdos alapítványa több mint 400 millió forint támogatást küldött egy magyarországi civil szervezetnek kormányellenes aktivisták mozgósítására – derült ki a Magyar Idők napilap mai számából. A civil szervezet 2016-os beszámolójában feltüntette ezt az összeget, ami egyben a működésükre kapott támogatás nagy része volt, a magyar adófizetők egyáltalán nem támogatták ezt a civil szervezetet.
„összesen 426 695 142 forintot biztosított a Társaság a Szabadságjogokért Közhasznú Egyesület (TASZ) munkatársainak fizetésére és a szervezet különféle programjaira Soros György Nyílt Társdalom Alapítványok (OSF) hálózata és a tőzsdespekulánshoz köthető Sigrid Rausing Trust (SRT)” – írja a Magyar Idők.
A lap hangsúlyozza, hogy a liberális jogvédő szervezet mindössze egyetlen magyar forrásból kapott támogatást – összesen egymillió forintot –, tehát működési költségük nagy részét a külföldi támogatók biztosították.
A beszámolóból kiderült, hogy a kormányellenes aktivisták mozgósítása mellett Soros további 30 millió forintot utalt a kábítószerhasználat legálissá tétele érdekében folytatott aktivista tevékenységre. A szervezet a legnagyobb, 188 milliós összeget alapvető működési feladatokra kapta, melybe beletartozik a magyarországi központjuk fenntartása, és az aktivisták fizetése is.
A Magyar Idők azonban felhívja a figyelmet arra, hogy a TASZ külföldi forrásból több mint 140 millió forintot kapott etnikai alapú tevékenységre is.
„A fent említett Sigrid Rausing Trust ugyanakkor tetemes összeggel támogatta például a cigány lakosság mozgósítását […] A 2015 óta futó roma szólásszabadsággal kapcsolatos, politikai részvételi jogi és jogérvényesítési programokra összesen 146 425 952 forintot kapott a TASZ” – írták.
A beszámoló alapján a TASZ a kvótanépszavazás elleni kampányát is külföldi forrásokból finanszírozta; külföldi állampolgárok tízmilliókat költöttek arra, hogy a magyar választók ne ellenezzék az afrikai és közel-keleti migránsok betelepítését.

http://www.hidfo.ru/2017/06/a-civil-lakossag-mozgositasara-kuldott-400-milliot-george-soros/

Csehország a terrorveszély miatt engedélyezi a fegyverviselést

A cseh országgyűlési képviselők nagy többsége megszavazta az alkotmánymódosítási javaslatot, ami lehetővé teszi az állampolgárok számára a fegyverviselést és terrortámadás esetén a fegyveres önvédelmet.
Szerdán a cseh parlamenti alsóház 168 képviselőjéből 139-en szavazták meg a belügyminiszter által előterjesztett javaslatot, ami a fegyvertartás terén elfogadott uniós direktívákra reagál. Milan Chovanec belügyminiszter az alkotmánymódosítást azzal indokolta:
„Nem akarjuk lefegyverezni a saját népünket egy olyan időszakban, amikor a biztonsági helyzet egyre csak romlik.”
A belügyminiszter szerint nem felel meg a valóságnak az Európai Unió érvelése, miszerint a terrorfenyegetés miatt tovább kellene szigorítani a fegyvertartás szabályait.
„Mutassanak egyetlen olyan terrortámadást, amit legálisan birtokolt fegyverrel követtek el.” – mondta.
Az új szabályozás szerint az ország biztonságának garantálása érdekében a cseh állampolgárok számára engedélyezett a lőfegyver birtoklása és tartása. E szerint a jelenleg mintegy 360000 engedéllyel tartott lőfegyver birtokosai köztereken is maguknál tarthatják a lőfegyvert, és használhatják azt egy esetleges terrortámadás során a terroristák kiiktatására.
Az Európai Bizottság korábban egy olyan direktívát fogadott el, ami a fegyvertartás további szigorítását tartja kívánatosnak az uniós tagállamokban, szintén a terrorfenyegetésre hivatkozva.
2015. november 13-án Párizsban éttermeknél, egy koncertteremben és a nemzeti stadion környékén történt az Európai Unióban eddig legtöbb halálos áldozattal járó terrortámadás. A közel-keleti származású terroristák 130 embert gyilkoltak meg a nyílt utcán, mielőtt a biztonsági erők kezelni tudták a helyzetet. Cseh politikusok szerint az ilyen tragédiák megelőzhetőek, ha az emberek tarthatnak maguknál önvédelmi fegyvert.

http://www.hidfo.ru/2017/06/csehorszag-a-terrorveszely-miatt-engedelyezi-a-fegyverviselest/

Olaszország megtiltja a civil szervezeteknek a migránsok partra hordását

Olaszország figyelmeztette az Európai Uniót, hogy a továbbiakban lezárhatja a kikötőket olyan hajók számára, melyeken a Földközi-tengerről “kimentett” migránsok tartózkodnak.
Olaszországban több mint 12000 migráns ért partot csak az utóbbi néhány nap folyamán, emiatt az olasz hatóságok kilátásba helyezték a kikötők lezárását minden olyan hajó számára, ami a Földközi-tengerről „kimentett” migránsokat szállít.
Az International Organization for Migration adatai szerint idén 77000 migráns érkezett a Földközi-tengeren át Európába, főként a Közel-Keletről és a Szubszaharai Afrikából. Maurizio Massari, Olaszország EU-nagykövete a La Repubblica olasz napilapnak nyilatkozva kontrollálhatatlannak nevezte a kialakult helyzetet, és azt mondta, Olaszország többé nem tudja garantálni a migránsok beengedését, ha az Európai Unió utána nem veszi át őket.
Az utóbbi hónapok folyamán a nagy nyilvánosság számára is ismertté vált, hogy nemzetközi NGO-k hálózata százezres nagyságrendben hordja partra a migránsokat Európában. A brit Telegraph beszámolója szerint volt olyan alkalom, hogy egyetlen hétvége alatt 8000 migránst „mentettek ki” a tengerből. Őket ahelyett, hogy visszaszállították volna Líbia partjaihoz, az Európai Unió területén hozták partra.
Az EU Observer szintén elismerte, hogy a Földközi-tengeren át érkező migránsok „kimentését” főként nemzetközi NGO-ok folytatják. A lap szerint több milliárdos is támogatja a migránsok partra hozását, ők rendszerint erre a célra külön alapot hoznak létre, amiből a migránsokat partra hozó civil szervezeteket támogatják.

http://www.hidfo.ru/2017/06/olaszorszag-megtiltja-a-civil-szervezeteknek-a-migransok-partra-hordasat/

2017. június 28., szerda

Német politikusokat tart megfigyelés alatt egy NATO-tagállam titkosszolgálata

A Die Welt német lap jelentése szerint a szövetségi bűnügyi hivatal (BKA) arról tájékoztatta a német politikusokat, hogy a török titkosszolgálat megfigyeli őket.
A beszámoló szerint a belügyi, külügyi és védelmi területen működő politikusokat tájékoztatták arról, hogy veszélyben vannak. A BKA szóvivője a lapnak nyilatkozva megerősítette, hogy biztonsági megbeszéléseket tartottak az érintett képviselőkkel, és a megbeszéléseken téma volt a külföldi titkosszolgálat ellenük irányuló tevékenysége is.
Tavaly augusztusban a Die Welt meg nem nevezett forrásokra hivatkozva azt írta, hogy Németország mintegy hárommilliós török közösségéből több mint hatezer lehet azoknak a száma, akik a török titkosszolgálat számára folytatnak információgyűjtést. A történtek kapcsán akkor Hans-Christian Ströbele, a Zöldpárt képviselője felszólította a német kormányt, hogy szüntesse be a Törökországgal folytatott titkosszolgálati együttműködést.
Nem ez az első eset, hogy egy NATO-tagállam titkosszolgálata kiterjedt megfigyelést folytat német politikusok ellen. 2013 októberben az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) beismerte, hogy lehallgatta Angela Merkel német kancellár és számos más német politikus telefonjait. A Bundestag 2014 márciusában állított fel egy bizottságot, ami az amerikai titkosszolgálatok németországi tevékenységét vizsgálta.
2015 áprilisban a német-amerikai kémbotrány tovább bonyolódott: kiderült, hogy a német külföldi hírszerzés az amerikai NSA-nak alárendelve folytatott kémtevékenységet az Egyesült Államok európai szövetségeseivel szemben. A történtek után lemondott a német külföldi hírszerzés vezetője.

http://www.hidfo.ru/2017/06/nemet-politikusokat-tart-megfigyeles-alatt-egy-nato-tagallam-titkosszolgalata/

Bírák befolyásolása céljából pénzelnek külföldről egy civil szervezetet

Egy nem-kormányzati szervezet 118 millió forintot kapott arra a célra, hogy bírákat befolyásoljon, és elérje bizonyos őrizetbe vett személyek szabadon engedését.
Az Európai Bizottság több mint százmillió forintot utalt ki egy civil szervezetnek abból a célból, hogy befolyásolja Magyarországon a bíróságok működését – derült ki a Magyar Idők napilap beszámolójából.
„Mintegy 118 millió forintot kapott a Helsinki Bizottság az Európai Bizottságtól a bírák befolyásolására is, például úgynevezett interaktív képzésekre, a menekültügyi és idegenrendészeti őrizet bírói felülvizsgálata érdekében. Hogy ezt is értsük: azért, hogy minél több migránst engedjenek majd ki bírói segítséggel a nemzetbiztonsági ellenőrzésükhöz szükséges őrizetből” – áll a beszámolóban.
A lap korábban arra hívta fel a figyelmet, hogy George Soros amerikai milliárdoshoz köthető civil szervezetek rendszeresen tartanak konferenciákat és képzéseket a hazai jogásztársadalom tagjainak, s esetenként a kamarák is hozzájárulnak nézeteik terjesztéséhez.
„Konferenciák, hírlevelek, beszámolók és képzések biztosítottak lehetőséget a számukra, hogy – részben az Európai Bizottság, részben a milliárdos által létrehozott Nyílt Társadalom Alapítványok anyagi támogatásával – terjesszék nézeteiket.” – írták.
Májusban egy George Soros nézeteit terjesztő liberális napilap, a HVG arra hívta fel a figyelmet, hogy az Országos Bírósági Hivatal egy kérdőívben arról kérdezi a bírákat, hogy tagjai-e valamilyen civil szervezetnek. A lap visszahivatkozott arra, hogy az Origo.hu-n megjelent egy oknyomozó írás, miszerint külföldről finanszírozott aktivista csoportok hálózatépítést folytatnak a harmadik hatalmi ágban, ezáltal egy külföldi ügynökhálózat a bírói hatalom feletti irányítás megszerzésére törekszik.
Később egy G. Soros által finanszírozott napilap, a 444.hu beismerte, hogy a hálózatnak tagja egy olyan – általuk meg nem nevezett – személy is, aki a bírói hatalom működéséről belső információkat tud kiadni számukra.

http://www.hidfo.ru/2017/06/birak-befolyasolasa-celjabol-penzelnek-kulfoldrol-egy-civil-szervezetet/

Politico: befolyásos oligarcha támogatja a Jobbikot

A Jobbik plakátkampánya a Politico magazinban
A Politico magazin kész tényként beszél arról, hogy egy befolyásos oligarcha támogatja a Jobbikot és a párt országos plakátkampányát.
„Egy évvel a következő magyar országgyűlési választások előtt Orbán Viktor miniszterelnök nem a demokrácia-párti tüntetések vagy a brüsszeli kritikák miatt aggódhat leginkább, hanem egy olyan ember befolyása miatt, aki mindenki másnál jobban ismeri őt. Simicska Lajos, egy oligarcha, aki a ’70-es években és később segített a Fideszt szobatársak egy csoportjából az ország domináns politikai erőjévé formálni, átállt a Jobbik oldalára.” – írja a Politico magazin.
A lap áttekintést ad a milliárdos és a kormánypárt korábbi viszonyáról, valamint kifejti, hogy az oligarcha cégei állami megrendeléseknek köszönhetően nőttek kiterjedt vállalatbirodalommá, ám 2014-től a Fidesz nem finanszírozta tovább Simicskát, emiatt az oligarcha bosszút esküdött és háborút hirdetett a kormánypártok ellen.
A Politico cikke visszahivatkozik arra, hogy áprilisban Simicska a HVG-nek nyilatkozva azt mondta, „minden szimpátiám a Jobbiké”, emellett bűnszervezetnek nevezte a kormánypártokat, hozzátéve, hogy ha a Jobbik nem mér vereséget a Fideszre, senki nem fog.
„Miközben Simicska a Jobbik pozícióit próbálja erősíteni a párt plakátkampányának támogatásával, nem riad vissza a politikai spektrum másik végletének támogatásától sem, ha ezzel alááshatja Orbán érdekeltségeit.” – írták.
A lap azzal összegzi a befolyásos oligarcha és a kormányfő közti konfliktust, hogy „a magyarok csak Orbán-Simicska háborúként hivatkoznak erre a konfliktusra”, melynek kimenetele a 2018-as országgyűlési választások kimenetelét is eldöntheti.

http://www.hidfo.ru/2017/06/kulfoldi-sajto-befolyasos-oligarcha-tamogatja-a-jobbikot/

Közös levélben fordultak az Európai Bizottsághoz az Északi Áramlat 2 támogatói

Az Európai Bizottság szóvivőjének közlése szerint a Bizottság több uniós tagállam gáztranzit-rendszereinek működtetőitől kapott egy közös levelet, melyben kifejezik támogatásukat az Északi Áramlat 2 megépítése iránt.
Az Európai Bizottság Németország, Ausztria és a Cseh Köztársaság gáztranzit-rendszereinek működtetőitől kapott egy közös levelet, melyben kifejezték támogatásukat az Északi Áramlat 2 gázvezeték megépítése iránt. A szóvivő elmondása szerint „megfelelő szinten válaszolni fognak rá”.
A Bloomberg hírügynökség korábban azt írta, munkatársuk személyesen is megtekintette a levelet, ami Jean-Claude Junckernek, az Európai Bizottság elnökének volt címezve, és a Gas Connect Austria, Fluxys Deutschland, ONTRAS, NET4Gas, Gascade és Gasunie Deutschland cégek vezetőinek aláírása szerepelt rajta.
A gáztranzit-hálózat működtetői aggodalmukat fejezték ki annak kapcsán, hogy az Európai Unió konzultációkat akar tartani Oroszországgal “az Északi Áramlat 2 működtetésének alapelveiről”. (Attól tartanak, hogy ezzel az új gázprojekt a Déli Áramlat sorsára jutna: a Bizottság időhúzásra törekszik, amit arra használna fel, hogy az egyes tagállamokban fúrja meg a projekt engedélyeztetését)
A levélben az állt, hogy amennyiben az EU megpróbál akadályokat állítani az Északi Áramlat 2 megvalósítása elé, ez hosszú távú jogi bizonytalanságot eredményez, ami a jövőben elriasztja az esetleges gázprojekteket támogató befektetőket.
Az Északi Áramlat 2 gázprojektet többek közt a legnagyobb német energetikai cégek támogatják, és évente 55 milliárd köbméter orosz gázt szállítana Németország területére.

http://www.hidfo.ru/2017/06/kozos-levelben-fordultak-az-europai-bizottsaghoz-az-eszaki-aramlat-2-tamogatoi/