A Die Welt német lap jelentése szerint a szövetségi bűnügyi hivatal (BKA) arról tájékoztatta a német politikusokat, hogy a török titkosszolgálat megfigyeli őket.
A beszámoló szerint a belügyi, külügyi és védelmi területen működő politikusokat tájékoztatták arról, hogy veszélyben vannak. A BKA szóvivője a lapnak nyilatkozva megerősítette, hogy biztonsági megbeszéléseket tartottak az érintett képviselőkkel, és a megbeszéléseken téma volt a külföldi titkosszolgálat ellenük irányuló tevékenysége is.
Tavaly augusztusban a Die Welt meg nem nevezett forrásokra hivatkozva azt írta, hogy Németország mintegy hárommilliós török közösségéből több mint hatezer lehet azoknak a száma, akik a török titkosszolgálat számára folytatnak információgyűjtést. A történtek kapcsán akkor Hans-Christian Ströbele, a Zöldpárt képviselője felszólította a német kormányt, hogy szüntesse be a Törökországgal folytatott titkosszolgálati együttműködést.
Nem ez az első eset, hogy egy NATO-tagállam titkosszolgálata kiterjedt megfigyelést folytat német politikusok ellen. 2013 októberben az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) beismerte, hogy lehallgatta Angela Merkel német kancellár és számos más német politikus telefonjait. A Bundestag 2014 márciusában állított fel egy bizottságot, ami az amerikai titkosszolgálatok németországi tevékenységét vizsgálta.
2015 áprilisban a német-amerikai kémbotrány tovább bonyolódott: kiderült, hogy a német külföldi hírszerzés az amerikai NSA-nak alárendelve folytatott kémtevékenységet az Egyesült Államok európai szövetségeseivel szemben. A történtek után lemondott a német külföldi hírszerzés vezetője.

http://www.hidfo.ru/2017/06/nemet-politikusokat-tart-megfigyeles-alatt-egy-nato-tagallam-titkosszolgalata/