Uram, a te szentséges szívednek ajánlom fel az egész életemet, múltamat, jelenemet, jövőmet, a legkisebb cselekedetem is. Irányíts és vezérelj engem. Add meg a tisztánlátás kegyelmét, hogy meg tudjam különböztetni a jót a rossztól. Add, hogy egész nap neked éljek.
2015. március 8., vasárnap
Új harceljárást honosítanak meg Valcmanék Donbasszban?
Donbassz viszonylagos csendességét azért néha-néha megtöri egy robbanás zaja. Mintegy figyelmeztetésül, hogy a jelenlegi csend az csak egyfajta kegyelmi állapotnak tekinthető, de nem békének.
Szaúd-Arábia lett a világ legnagyobb fegyverimportőre (A cikk legalább ötévet késett)
Szaúd-Arábia
lett tavaly a világ legnagyobb fegyverimportőre, megelőzte Indiát,
amiben szerepe van Irán ambícióinak - jelentette vasárnap a globális
fegyverkereskedelmet elemző IHS cég.
A szaúdiak a 2013-as összegnél 54 százalékkal többet, 6,5 milliárd dollárt költöttek tavaly fegyverre, míg India 5,8 milliárdot. Az idén pedig 52 százalékkal többet, 9,8 milliárd dollárt fog költeni az arab ország, mint tavaly, vagyis hetedét annak, amennyit az egész világ költ fegyvervásárlásra - véli az IHS az általa megismert tervek alapján.
Szaúd-Arábia és más közel-keleti országok növekvő fegyvervásárlásának az Egyesült Államok volt a haszonélvezője tavaly: 8,4 milliárd dollár értékben adott el a térségben, a 2013-as 6 milliárd után. Szaúd-Arábia és az Egyesült Arab Emírségek együtt 8,7 milliárd dollár értékben vett fegyvert tavaly, többet mint egész Nyugat-Európa.
John Kerry amerikai külügyminiszter csütörtökön Rijádban kijelentette: az Egyesült Államok az iráni atomprogramról szóló tárgyalások ellenére is fel fog lépni Teherán más közel-keleti országok destabilizálására irányuló lépései ellen, és nem készül a nukleáris kérdéseken túlmenő alkut kötni az iszlám köztársasággal. A Perzsa-(Arab-)öböl országai - hasonlóan Izraelhez és a nyugati országokhoz - attól tartanak, hogy Irán atomprogramja valójában nukleáris fegyverek kifejlesztését célozza. Ezt Teherán tagadja, és azt állítja, hogy programja békés célokat szolgál. A szunnita Szaúd-Arábia a síita Iránt tartja legnagyobb riválisának a térségben. A két állam a térség konfliktusaiban rendre az ellenkező oldalt támogatja. Rijád attól tart, hogy amennyiben csökkentik a nemzetközi nyomást Iránon, Teherán még aktívabban beavatkozik a régiós kérdésekbe.
Szaúd al-Fáiz herceg, Szaúd-Arábia külügyminisztere a csütörtöki találkozót követően azt mondta, Irán "a terrorizmust támogatja és országokat száll meg" a térségben. Szerinte ennek példája az iraki hadsereg síita fegyveresek támogatásával történő előrenyomulása Tikrítnél. Egyenesen úgy fogalmazott, hogy "Irán éppen elfoglalja Irakot".
MTI
A szaúdiak a 2013-as összegnél 54 százalékkal többet, 6,5 milliárd dollárt költöttek tavaly fegyverre, míg India 5,8 milliárdot. Az idén pedig 52 százalékkal többet, 9,8 milliárd dollárt fog költeni az arab ország, mint tavaly, vagyis hetedét annak, amennyit az egész világ költ fegyvervásárlásra - véli az IHS az általa megismert tervek alapján.
Szaúd-Arábia és más közel-keleti országok növekvő fegyvervásárlásának az Egyesült Államok volt a haszonélvezője tavaly: 8,4 milliárd dollár értékben adott el a térségben, a 2013-as 6 milliárd után. Szaúd-Arábia és az Egyesült Arab Emírségek együtt 8,7 milliárd dollár értékben vett fegyvert tavaly, többet mint egész Nyugat-Európa.
John Kerry amerikai külügyminiszter csütörtökön Rijádban kijelentette: az Egyesült Államok az iráni atomprogramról szóló tárgyalások ellenére is fel fog lépni Teherán más közel-keleti országok destabilizálására irányuló lépései ellen, és nem készül a nukleáris kérdéseken túlmenő alkut kötni az iszlám köztársasággal. A Perzsa-(Arab-)öböl országai - hasonlóan Izraelhez és a nyugati országokhoz - attól tartanak, hogy Irán atomprogramja valójában nukleáris fegyverek kifejlesztését célozza. Ezt Teherán tagadja, és azt állítja, hogy programja békés célokat szolgál. A szunnita Szaúd-Arábia a síita Iránt tartja legnagyobb riválisának a térségben. A két állam a térség konfliktusaiban rendre az ellenkező oldalt támogatja. Rijád attól tart, hogy amennyiben csökkentik a nemzetközi nyomást Iránon, Teherán még aktívabban beavatkozik a régiós kérdésekbe.
Szaúd al-Fáiz herceg, Szaúd-Arábia külügyminisztere a csütörtöki találkozót követően azt mondta, Irán "a terrorizmust támogatja és országokat száll meg" a térségben. Szerinte ennek példája az iraki hadsereg síita fegyveresek támogatásával történő előrenyomulása Tikrítnél. Egyenesen úgy fogalmazott, hogy "Irán éppen elfoglalja Irakot".
MTI
2015. március 7., szombat
Furcsa sajtószabadság - négy újságírót zártak be drónok miatt
Négy
újságírót tartóztattak le Párizsban, akik "feltételezhetően" drónok
használatát "tervezték" a la Villette park mellett. Az újságírók egy mai
trendnek megfelelően madártávlatból próbáltak képi anyagot gyűjteni
egy publikációhoz. A France Info szerint a négy újságíró Németországból
érkezett, de a hatóságoknak feltehetően kínos az ügy, mert azt nem
hozták nyilvánosságra, hogy melyik sajtóorgánum munkatársait
tartóztatták le.
Az eset
napokkal azután történt, hogy - szintén Párizsban - a rendőrök az Al
Jazeera újságíróit vették őrizetbe egy hasonló eset során, és 1000 euró
pénzbírságot szabtak ki rájuk, amiért drónokat használtak a városban
képi anyag gyűjtéséhez. A francia törvények szerint illegális a drónok
lakossági használata, de a szabályozással meggyűlik a bajuk, mert
-nyugati viszonylatban - minimális összegekért bárki hozzájuthat egy
saját drónhoz, ami nem nagyobb egy egyszerű játékhelikopternél.

A drónok
szabályozásának irányelvei szintén nyugatról erednek, az Egyesült
Államokban civilek számára tilos a röptetés. A drónhasználat annak
ellenére, hogy ezek a készülékek nyugati viszonylatban kifejezetten
olcsók, az erőszakszervezetek és a karhatalom monopóliumává válik. Az
amerikai rendőrség számára készen állnak olyan gyártmányok, melyeket
tömegoszlatás esetén vetnek be, olyan módon, hogy a civil tüntetések
ellehetetlenítésében élő személy nem feltétlen kell részt vegyen, a
könnygázt drónok segítségével juttatnák be a tüntetők tömegébe.
Miközben a nyugati hatóságok monopóliumra tartanak igényt, az újságírók
körében is kezd népszerűvé válni a drónok használata, mert nagy
mértékben megkönnyíti a képi anyag gyűjtését.
http://www.hidfo.net.ru/2015/03/07/furcsa-sajtoszabadsag-negy-ujsagirot-zartak-be-dronok-miat
Donyecktől-Ungvárig
Gyenyisz Pusilin a DNR Nemzeti Tanácsának szóvivője ma délután bejelentette: kezdeményezik a minszki kontaktcsoport összehívását, mert bizonyságot nyert: Valcman bűnbandái több mint háromezer olyan civilt tartanak fogva, akik egyébiránt semmit nem csináltak, csak szimpatizálnak a Népköztársaságokkal. Ezeket az embereket az általuk megszállt területeken vetették rabságba.
Alekszandr Zaharcsenko a Donyecki Népköztársaság elnöke viszont egy mai nyilatkozatában kijelentette: alapos gyanú merült fel arra vonatkozóan, hogy a “Zaszjadko” bányaüzemben történt szerencsétlenség az nem is szerencsétlenség volt, hanem egy szervezett diverzánscselekmény.
Donbasszban ma egyébként a tényleg csendes napot a népköztársaságiak serény takarítással múlatták. Mivelhogy a valcmanisták fogadókészséget tanúsítottak, újabb-száznál több-latortetemet adtak vissza a küldőnek. Mint jelezték, van még bőven raktáron, meg szép számmal bukkanak újabb és újabb nem kívánatos leletekre, amiktől szívesen megszabadulnának.
Hozzá kell tenni, hogy gondos leltárbavétel és azonosítás után, ha elérhetőségre is bukkannak, a népköztársaságiak értesítik a hozzátartozókat. Biztos ami biztos! Nehogy Valcmanék elfeledkezzenek az ilyen “apróságokról” bokros teendőik közepette.
Könnyen meglehet viszont, hogy a Donbassz nevű tó most sima víztükrébe Kijev kavicsot dobott.
A fegyverzetkivonási ellenőrző központban a Kijevet képviselő A. Ramzanyin közölte, hogy eddig ugyan lelkesen teljesítették a Minszk-2 által rájuk kirótt kivonási penzumot, ám azt “szüneteltetni fogják”-mert Dzserzsinszknél és Gorlovkánál a népköztársasági erők rajtuk ütöttek. (Miután tegnap Dzserzsinszkből a latortüzérség bombázta Gorlovkát!) Ezért durcásak lettek Valcman martalócai.
Ezeknek a martalócoknak viszont hatalmas propagandát fognak kifejteni-UNGVÁRON! Föltételezhetően a helyieknek nem kis örömet okozva.
Az ungváriak ugyanis a városvezetés ama hatalmas kegyében részesülhetnek már a jövő héttől, hogy napi tíz órában-reggel kilenctől este hétig-a Színház téren fölállított nyolc lármafáról bömbölhet nyakukba Donbassz számtalan sikertörténete. Óránkénti időjárásjelentéssel megfűszerezve. Így döntött Ungvár magisztrátusa. Távlati tervként szerepel az adás kábelen való eljuttatása a szolgáltatást élvező háztartásokba.
Az indoklás szerint ellensúlyozni kell a
zömmel Magyarországról érkező, az ungváriak gondolkodását teljesen
megzavaró nyíltan orosz propagandát. A Bal-Rad-ot Ungvárról az ottani
történésekről informáló Szergej értesülései szerint ezen fölforgató
orosz propaganda legfőbb szócsöveként éppen a Bal-Rad-ot említették meg.
Hozzátéve, hogy mintha már a kárpátaljai hírportálok is kezdenének
hinni ebben a gyalázatban. Kötelezték is mindet, hogy a lármafák adását
mindegyik reklámozza erősen.
https://balrad.wordpress.com/2015/03/07/donyecktol-ungvarig/
Gyorsleltár a “dicsőséges gyebalcevoi” siker nyomán
Most, hogy Donbasszban a kedélyek viszonylag nyugodtak, a népköztársaságiak a csendet leltározásra használják.

Igyekeznek számba venni az idei esztendő első két hónapjának “hozadékát”. Ez Valcman latorerőinek TECHNIKAI veszteséglistáját jelenti február végéig bezárólag. Az e heti veszteségeik hanyagolhatóak.
Eszerint teljesen elpusztult 64 db. tank, 111 db. BMP-1 és BMP-2 gyalogsági páncélozott szállítójármű, 35 db. BTR-típusú jármű, 35 db. páncélozott vontatóeszköz, 19 db. önjáró löveg, 42 db. BM-21 reaktív tüzérségi eszköz, 16 db. 152mm-es kaliberű 2A65 “MSTA-B” vontatott löveg, 51dd. 120-100 mm. közötti kaliberű, különböző fajtájú tarack.

Fölsorolhatatlanul sok különböző fajtájú teherautó, felderítő és parancsnoki jellegű kisebb jármű. Ezek számát összesen háromszáz körülire taksálják.
A leltár szerint teljesen ép, vagy könnyen javítható állapotban 86db tank, 64db. páncélozott csapatszállító eszköz, 118db. kölönböző kaliberű vontatott löveg, 28 db. BM-21-es “Grad”, 14 db. önjárő löveg, 21 db. egyéb páncélozott lánctalpas jármű, és 64 db. ilyen-olyan teherautót örököltek a miliciák.
Lőszereknek, gyalogsági lőfegyvereknek se szeri-se száma.

Hadizsákmány lett továbbá hat darab traktor, hat darab tololapos lánctalpas árokásógép, négy darab emelőgép, és kilenc darab darus teherautó.
18 db
különböző márkájú és méretű autóbusz mellett igen sok személyautót és
pick-up-ot is megörököltek a pribékhordától a népköztársaságiak.
https://balrad.wordpress.com/2015/03/07/gyorsleltar-a-dicsoseges-gyebalcevoi-siker-nyoman/
Döbrögi lezárt, és új irányba nyit!
A kormányzó maffia segély helyett munkát ad az embereknek, valójában itt ér véget a szocializmus, mondta Döbrögi a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara nevű szatellitmaffia gazdasági évnyitó rendezvényén tartott szónoklatában. És akkor végre mindenki fellélegezhet, hiszen Döbrögi elkezdte, Döbrögi folytatta és Döbrögi megoldotta. Végre nem akarja ez a volt szocialista rendszer, hogy mikor vásárolhatsz, mi lehetsz, minek tanulhatsz. Az meg kit érdekel, hogy közben holnaptól már 9 évesen a rendszer eldönti, hogy mi leszel (narancsos-keresztes horda terv), hogy vasárnap már nem vásárolhasz szabadon, hogy a pénzedet az államtól kell a legjobban féltened (lásd Buda-Cash botrány-felügyeleti mészárlás). Na most légy okos!
Segély helyett munkáért tüntetnek
Most komolyan azt tartja Magyarország legfőbb embere előrelépésnek, hogy az embereknek nincsen munkahelye és ezért szót is emelnek?! Most ez így rendben van és ez a narancsos rezsim dícsérete? Emlékeztetnék mindenkit, hogy az emberek azért mentek segélyért, hogy legyen mit enniük. Azért követelnek munkát, hogy legyen mit enniük. Tulajdonképpen az emberek enni és élni akarnak. Az meg már magyar specialitás, hogy átnevezzük a dolgokat és sikerként könyveljük el. Arról nem is merek beszélni, hogy mennyire létezik szabad akart, és mi a váltásnak a háttere. Elképzelhető, hogy az emberek azért nem segélyt kiáltanak, mert az éppen most regnáló döbrögista maffia elvette ezt a lehetőséget?
A közmunka mióta megoldás egy ország foglalkoztatottságbeli hiányosságaira? A munkaalapú gazdaságban is fontos megkülönböztetni az állami apparátusban az adófizetők pénzén feleslegesen fenntartott alternatív munkát és a valódi gazdasági értékeken és szükségleten alapuló foglalkoztatottságot. Magyarul attól nem lesz hosszútávon jobb az országnak, mert egy közmunkás pozícióra kettőt vesznek fel vagy mert az ásó mellett ketten állnak. Az eszme azonban szerintem jó, hiszen nem hagyja magát a rendszer, hogy visszaéljenek a támogatásokkal és az aktív életre való kényszerítés segít a mindennapi életbe való integrációban. A probléma ott kezdődik, amikor politikai haszonszerzés miatt nem gondolják tovább a történetet, és feleslegesen teremtenek többletet.
Szóval ezért a kijelentésért a Nemzetvezető nem kap hasipacsit. Nem siker az éhezés, az élhetetlenség és a munkanélküliség-felesleges közmunka.
Nemzetvezetőnk szerint a társadalomban megerősödött a munka iránti ígény. Szóval Döbrögi szerint a magyarok nem akartak eddig dolgozni? Nem akartak vagy nem tudtak? Nem mindegy és én személy szerint kikérem magamnak ezt a kijelentését. Amúgy jellemző a komplett hatalomra az a megalomán felsőbbrendűség, aminek keretében lenézik a társadalom tagjait, vezethető bírkáknak tekintik őket, dönteni akarnak mindenről helyettük. Akármilyen fura ilyet hallani, de a Vezénylő tábornok úr előtti korszakokban is úgy-ahogy megéltek az emberek és akartak dolgozni.
Szerintem egy jó alapötletet (teljesítmény alapú társadalom) torzítottak el, hogy politikailag is korrekt legyen és azonnal lehessen haszonról beszélni a maffiagyűlésen.
A jövőben a következő lépésekre készül a Nemmzetthy Maffia, mondta el Nemzetünk Szentje:
Tűzszünetet, sőt talán békét kötnek a bankokkal
A brókerbotrány nyomán szigorítják a pénzügyi felügyeletet
Egyszerűsítik, de szigorítják az adózást
A külpolitikában és a külgazdaságban megkezdik a déli nyitást
Ha
nagyon őszinte akarok lenni, akkor ez a bankok elleni háború nem más,
mint parasztvakítás. A forintosítás és jóváírások következménye az
lett, hogy egy 10M forintos hitelre kap vissza 600.000 forintot az
ügyfél, de tartozik még így is 16M forinttal. Nem tudom az amúgy nagyon
szigorú és brutális adózáson mit lehet szigorítani. Az egyszerűsítést
is úgy tudom csak értelmezni, hogy a kormány mostantól nem mindenféle
mondvacsinált indokkal szedi ki a pénzt a zsebemből, hanem nyíltabban
(emiatt kevesebb adónemmel). Ha nem jött össze a keleti nyitás, akkor
jön a déli nyitás? Már várom az északi,
észak-keleti.dél-keleti,nyugat-keleti nyitásokat is.
https://balrad.wordpress.com/2015/03/07/dobrogi-lezart-es-uj-iranyba-nyit/
Vetőmagbunker
Megérkezett
az erdei fafajoktól származó első magszállítmány a vetőmag
világbankba, amelyet hét évvel ezelőtt hoztak létre a Spitzbergákon,
hogy megőrizzék a Földön használt összes vetőmag mintáját egy esetleges nukleáris háború vagy világméretű természeti katasztrófa esetére.
Például az erdeifenyő (Pinus sylvestris) és közönséges lucfenyő (Picea
abies) magokat finnországi és norvégiai természetes erdőkből gyűjtötték
be. Azért esett ezekre a fajokra a választás, mert gazdasági,
ökológiai és társadalmi szempontból is fontos szerepet töltenek be -
adta hírül a BBC News. A norvég kormány tulajdonában lévő magtárat
működtető Globális Terménydiverzitási Szövetség (GCDT) munkatársa,
Brian Lainoff szerint számos oka volt, hogy erdei fák magjait is
beköltöztették a vetőmagbunkerbe.
"A
világszerte előforduló erdei fafajok genetikai diverzitását számos
tényező befolyásolja, amelyek közül a klímaváltozásnak és az
erdőgazdálkodásnak van a legnagyobb hatása a legfőbb fajokra" -
mondta a szakember, hozzátéve, hogy a populációk feltöredezése, az
erdei legelők, a kártevők és a betegségek is a befolyásoló tényezők
közé tartoznak.
Lainoff
szerint a finnországi és a norvégiai mintákat követően más nemzetektől
is érkeznek famagok a sarkköri tárolóba. A vetőmagszéf új
szerzeményei közt szójabab-, árpa-, lencse-, cirok- és búzaminták is
sorakoznak az amerikai mezőgazdasági minisztérium, valamint mintegy
2500 rizsminta az AfricaRice nevű afrikai mezőgazdasági kutatóintézet
jóvoltából. Ugyancsak a héten érkeznek minták a vetőmagbunkerbe 14
vadparadicsom fajtól, amelyek közül öt a Galápagos-szigetekről
származik. A kutatók reményei szerint az újonnan érkezett
fenyőmag-minták révén nyomon tudják majd követni a természetes erdőkben
végbemenő hosszú távú genetikai változásokat. A norvég kormány
2008-ban hozta létre a tárolót a Spitzbergákon (norvégul Svalbard), a
Norvégia és az Északi-sark között fekvő szigetcsoporton. A tárolót egy hegy belsejében alakították ki,
hogy ellenálljon mindenfajta természeti vagy ember okozta
katasztrófának. A 10 millió dollárból megépült, 4,5 millió minta
tárolására alkalmas magbankban kezdetben mintegy 100 ország 268 ezer
haszonnövényfajának magjait őrizték, mára azonban a világ legnagyobb
ilyen jellegű gyűjteményévé nőtte ki magát. Működtetői szerint a
magbank állandó védelmet biztosít a világ vetőmaggyűjteményeiből
érkezett mintáknak. A GCDT szerint az állandóan fagyott talaj és a
vastag sziklafal biztosítja, hogy a magminták még áramszünet esetén is
fagyott állapotban maradnak.
"A vetőmagszéfre a világ élelmiszerellátásnak végső biztosítékaként tekinthetünk" - hangsúlyozta a szervezet.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)