2014. október 28., kedd

Cameron változtatja a játékszabályokat - London nem fizet

Nagy-Britannia visszautasítja az Európai Bizottság határozatát, miszerint december 1-ig további 2,1 milliárd eurót kellene befizetniük az EU költségvetésébe kiegészítésként. David Cameron brit miniszterelnök bejelentése szerint most sem és a jövőben sem fogják elfogadni, hogy amiatt kelljen többet fizetniük Brüsszelnek, mert az előzetes várakozásoknál jobban teljesít a brit gazdaság. Az Európai Bizottság büntető szankciókat alkalmazhat Londonnal szemben, ha az nem fizeti be a költségvetési kiegészítést.
Hídfő.net | David Cameron
Cameron szerint Brüsszel nem érti és nem tiszteli azt a tényt, hogy a befizetendő összeg nem fedezetlen pénz, hanem az adófizetők kemény munkájának eredménye. Mindez arra utal, hogy Cameron tisztában van vele, mire költené Brüsszel a kivetett sarcot, és előre láthatóan kidobott pénz lenne ez az összeg; mint például az ukrán gázszámla kifizetése, amire a kiutalt hiteleket Kijev soha nem fogja tudni visszafizetni.
A brit miniszterelnök már a brüsszeli csúcsértekezleten is előre jelezte, hogy nem utalják át a pótlólagos hozzájárulást. Az Európai Bizottság által követelt összeg gyakorlatilag visszamenőleges pótbefizetés lenne a 2002-2013-as időszakra, amit utólag vetettek ki, "akinek nagyobb szerencséje volt, az fizessen" alapon. A német kancellár és a francia elnök is felszólította Cameront, hogy tartsa be a "játékszabályokat".
Ugyanakkor lehet, hogy Cameron betartja a játékszabályokat, éppen csak más játékszabályok szerint játszik, mint az európai politika.
Az európai vezetők kezében hatalmas fegyver az EU-tagság fenntartásának kérdése, amit a nemzeti érdekérvényesítés szolgálatába lehet állítani Brüsszellel szemben. Korábban egy politikus már felismerte ezt a lehetőséget, őt igen hamar eltávolították az európai porondról. Berlusconi politikai gyakorlata azonban európai trenddé válhat, főleg, ha Brüsszel mondvacsinált indokkal akar plusz forrásokat beszedni a tagállamoktól. Berlusconi felismerte azt, hogy elsősorban az EU-nak van szüksége a tagállamaira, és nem fordítva. Emiatt éppen olyan hangnemet ütött meg Brüsszellel szemben, amit újonnan Cameron is alkalmaz. Ha Brüsszel teljes közönnyel viszonyul az európai országokhoz, bármelyik tagállam miniszterelnöke bejelentheti, hogy népszavazást ír ki az EU-tagságról. A hazai lakosság erre vár, a nagy európai álom véget ért, pedig már a csatlakozást se a többség szavazta meg.

http://www.hidfo.net/2014/10/28/cameron-valtoztatja-jatekszabalyokat-london-nem-fizet

Ma nyílik Buda új szórakoztató komplexuma az Új Buda Bevásárlóközpont helyén.


A Gozsdu udvar alapítójának új ingatlanfejlesztési projektje, a hamarosan nyíló Buda Entertainment & Gastro szórakoztató központ első létesítményei novemberben nyitják meg kapuikat a II. és III. kerület határán, a Kolosy tér szomszédságában található Új Udvar átalakításával.
A világon összesen négy, ebből Európában az első ágymozi nyílik a létesítményben. Európában egyedül Londonban található hasonló, ám ott csak az első sort foglalják el ágyak, itt viszont az egész teremben kizárólag ágyból, összesen 35 darabból lehet nézni a filmeket.
Teret kapnak a kézművesek A szórakoztató komplexum egyik részét novemberben kézművesek és divattervezők foglalják el. Ők ingyenes standot és árusítási lehetőséget kapnak, mindössze a bevétel közösen megállapított százalékát kell fizetniük. (Forrás: realista)
Bal-Rad komm: Na prolik! Végre valami jó hír nekünk is! Némelyik hencser meglehet hereverő heverő lesz! Igaz, hogy a férőhelyek számát tekintve nem számítanak tömegekre a mozitulajdonosok. (Van persze egy sanda gyanúnk, hogy tán’ nem a pórnép számára csinálódik ez a komplexum!)
A pesti éjszaka aranyifjainak (meg a hereverő heverőre igényt tartó aranyapáknak) inkább. Bár meglehet szűkösen lesznek a csodamoziban.
De amíg lesz üresedés, addig elüthetik az időt a komplexum különböző stílusú és ízvilágú éttermeiben, és sky bar teraszán. Merthogy az is lesz ám!

Lengyelország háborúra készül az ukrán határon

Varsó jelentős számú haderőt csoportosít át az ország nyugati feléből az ukrán határ mellé - a lengyel védelmi miniszter szerint "a geopolitikai helyzet megváltozott, a hidegháború óta a legnagyobb krízist éljük, és ebből le kell vonnunk a következtetéseket." Tomasz Siemoniak kifejtette, hogy az ország keleti felében működtetett három katonai létesítményben állomásoztatott katonák számát még idén megháromszorozzák. Az itt állomásoztatott harceszközök számát szintén fokozzák. A lengyel miniszter kifejtette, hogy "ez nem radikális lépés, hanem a biztonság garantálása, amit a szomszédos országban zajló háború tesz szükségessé".
Hídfő.net | Tomasz Siemoniak
Siemoniak október 23-án bejelentette, hogy a védelmi minisztérium új harceszközök beszerzését is tervezi, valamint elmondása alapján a támadó súlypontot tudatosan az ország keleti felébe helyezik át, ami nem csak az ukrán konfliktus kezelésének jele, hanem az Oroszország elleni háborús készülődésé. Korábban az ország nyugati felében összpontosult a lengyel hadsereg fő ütő ereje, mivel Lengyelország a szovjet blokk része volt és a nyugat jelentette katonai fenyegetettség kezelésére voltak berendezkedve. Varsó ezen az elrendezésen a Szovjetunió széthullása óta nem változtatott, így a helyzet súlyosságát mutatja, hogy több mint két évtized után ezt mégis megteszik.
A védelmi miniszter a közelmúltban körutat tartott az ország keleti részében található katonai létesítményekben, majd sajtótájékoztatón előkészítette a lakosságot, hogy nem csak átcsoportosításra kell számítani, de a hadi kiadások jelentős fokozására is: "A keleti szárnyunk kritikus állapotban van. Kidolgozzunk majd a részleteket, megőrizzük és fejlesztjük, amink van. Láttam az ottani infrastruktúrát. Igen elmaradott, így fejleszteni fogjuk."
A lengyel média szerint néhány éve még szó volt a Siedlce bázis bezárásáról, ezt követően döntött a miniszter arról, hogy inkább felújítják és megerősítik. A közeljövőben Siemoniak tovább folytatja körútját a Celm és Suwalki létesítményekbe, azt követően hasonló nyilatkozatokat várhatunk.
Hídfő.net | Lengyel katonák Lvov mellettLengyel hadgyakorlat Lvov környékén
Áprilisban Lengyelország azt állította, hogy Oroszország fokozta katonai jelenlétét az ukrán határon, majd erre hivatkozva bejelentette, hogy az ország keleti részén található bázisokban mintegy 10 ezer NATO katonát fognak állomásoztatni. Ugyan a NATO hivatalosan nem válaszolt Lengyelország "felkérésére", Anders fogh Rasmussen volt NATO főtitkár augusztusban bejelentette, hogy a NATO fokozza katonai jelenlétét Kelet-Európában. Németország és több NATO tagállam azonban nem látta értelmét annak, hogy Moszkvát provokálják ehhez hasonló lépésekkel, így élesen ellenezték Washington terveit a kelet-európai csapatösszevonásokkal kapcsolatban.
Az új NATO-főtitkár, Jens Stoltenberg azonban kinevezését követően látogatást tett Lengyelországban, ahol megerősítette, hogy létrejön egy 4000 fős gyorsreagálású egység a NATO keleti határain, ennek egy része lengyel bázisokon fog állomásozni. Ennek érdekében a NATO állandó jelleggel katonai létesítményeket fog üzemeltetni több kelet-európai országban, amire ugyan a Szovjetunió összeomlása idején ígéretet tett, hogy nem fog megtörténni.
Moszkva már egyértelművé tette, hogy a nyugati tömb terjeszkedését közvetlen biztonsági fenyegetésnek tartja, és a NATO ürügyként használja az ukrán helyzetet arra, hogy fokozza katonai jelenlétét az orosz határ közelében. Orosz katonai szakértők szerint a NATO két éven belül közvetlen katonai offenzívát kezdhet Oroszország ellen, ennek tudható be az ukrán helyzet mesterséges szítása és a háborús készülődés a NATO keleti határországaiban.


http://www.hidfo.net/2014/10/28/lengyelorszag-haborura-keszul-az-ukran-hataron

'Nem volt rajta sapka'

A Demokratikus Koalíció szerint az egész Orbán-rendszer elleni tiltakozássá alakult át a vasárnapi tüntetés, aminek közvetlen kiváltó oka ugyan a tervezett internetadó volt, mégis tízezren vonultak a kormánypárt székháza elé. A radikális atlantista párt szerint a tömegben látható transzparensek, az elhangzott beszédek, a skandált jelszavak mind azt bizonyítják, hogy a demonstrálók nem kérnek abból, hogy a Fidesz "hátat fordított Európának". A DK sajtóközleményében üdvözölte az Orbán-rendszerrel szemben kibontakozó ellenállást.
Hídfő.net | Gyurcsány FerencErőt az ellenzéknek? Eddig 30 ezret sikerült összehozni.
A DK közleményét látva akár úgy is fogalmazhattak volna; üdvözlik, hogy valamiért végre hajlandóak voltak utcára vonulni az emberek, amire látszólag sikeresen rátelepedhetnek. A radikális atlantisták ugyanis mindeddig nem hogy nagy tömeget, de semmilyen tömeget nem tudtak megmozdítani saját jelszavaikkal. A vasárnapi tüntetésen is amiatt jelent meg 30 ezer ember, mert az atlantista média teljes spektruma előtte egyhetes sulykolással terjesztette annak hírét, hogy plusz 700 forintot kell majd fizetni az internetért.
Azonban, figyelembe véve azt a tényt, hogy a demonstrációt reklámozó médiafelületek mekkora olvasottsággal rendelkeznek, és gyakorlatilag 4-5 millió ember közvetlen tőlük értesült arról, hogy tüntetés lesz az internetadó ellen, máris nevetségessé válik az a 30 ezer fő, és levonhatjuk a következtetést, hogy se a liberalizmusnak, se az atlantizmusnak nincsen már mozgósító ereje Magyarországon.
A vasárnapi tüntetés nem kifejezetten egy párt ellen irányult, főleg nem a "jogállam lebontása" és "Európától eltávolodás" ellen - ahogy a DK állítja -, ugyanis a megmozdulás főszervezője, az MSZP-s szónok kezdett el kormányellenes megmozdulást csinálni az adónem elleni tiltakozásból, a békés tüntetést pedig szándékosan provokatív elemekkel keverték össze. Voltak azonban a tüntetésnek olyan részletei, melyek igen árulkodóak: az EU-zászló kitűzése teljesen érdektelenül hagyta a tömeget, a "ruszkik haza" szlogent pedig hiába skandálta az emberek közt egyenletesen elosztott 3-4 agitátor, a tömeg nem vette át a rigmust. Tehát annak a 30 ezer embernek, aki az adónem ellen utcára vonult sem a kormány külpolitikájával volt problémája, hanem az internetadóval, aminek ürügyén az egész megmozdulás szerveződött.
Így a radikális atlantisták szembe kell nézzenek azzal a ténnyel, hogy az embereknek ez egyszer meghatározott, konkrét követelése van a kormánnyal szemben. Ezt a konkrét követelést pedig nem sikerült kiterjeszteni nyugati jogállam követelésére, oroszellenességre, és semmi egyébre, ami Washingtonnak most érdeke lenne. Talán el kellene gondolkozni valamin, ha a 4-5 millió ember közvetlen megszólítása után csak 30 ezren mennek ki a tüntetésre? Ennek gondolata fel sem merül, a radikális atlantisták ehelyett inkább rátelepednének arra a kevésre, ami összejött.


http://www.hidfo.net/2014/10/28/nem-volt-rajta-sapka

Magyarországon a legalacsonyabb a foglalkoztatottság

Kelet-Közép-Európában Magyarországon a legalacsonyabb a foglalkoztatottság az Eurostat adatai alapján, de itt a leggyorsabb a javulás is. A munkanélküliséget tekintve a középmezőnyben vagyunk, és túl sok a tartós munkanélküli is.

Az Eurostat legfrissebb éves adatsorai alapján tavaly a Kelet-Közép-Európai államok közül Magyarországon volt a legalacsonyabb a foglalkoztatottság. A legkedvezőbb helyzetben Ausztria volt, amelyet Csehország követett. Csak ez a két ország tudott 70 százalék feletti foglalkoztatottságot felmutatni, a többi állam messze leszakadt a vezető párostól.
Magyarország a foglalkoztatottságot tekintve utolsó a sorban, 62,3%-os adatával, ám az elmúlt öt évben mi tudtuk legdinamikusabban bővíteni a foglalkoztatottságot.
Míg Magyarország a javuló adatokkal tűnik ki, addig szembetűnő, a korábbi éltanuló, Szlovénia mélyrepülése. Az elmúlt öt évben közel öt százalékponttal csökkent a foglalkoztatottság, ami az egész térségben messze a legrosszabb adat – írja a dolgozni.com.
Minimálbérek: Szlovénia kimagasló, a többiek csak “kullognak” mögötte

A minimálbérek alakulását tekintve az Eurostat adatai jól mutatják, hogy a szlovéniai éves minimálbér reálértéken számítva kiugrónak tekinthető a térség országai között. A legalacsonyabb minimálbérrel Románia rendelkezik a vizsgált országok közül, míg Magyarország a középmezőnyben foglal helyet.
A magyar, szlovák és a cseh minimálbér megközelítőleg egy szinten mozog, míg Ausztriára nem közöl adatokat az Eurostat.
Dinamikáját tekintve Szlovéniában és kisebb mértékben Lengyelországban valamint Magyarországon figyelhető meg növekedés, míg a többi államnál inkább stagnálás tapasztalható az elmúlt öt esztendőben.
Tartós munkanélküliség: romlott a helyzet
A válság hatására az elmúlt öt esztendőben mindenütt romlott a tartós munkanélküliség aránya az OECD adatai alapján. Szlovéniában például duplájára emelkedett azok száma, akik egy évnél is tovább vannak munka nélkül, de jelentős volt a romlás Szlovákiában is.
Magyarország e tekintetben kedvező helyzetben van, Ausztriát leszámítva itt növekedett legkisebb mértékben a tartós munkanélküliek aránya, ám ehhez a jó eredményhez az is kellett, hogy már a válság elején igen rossz adatokkal rendelkeztünk. A pillanatnyi helyzetet tekintve a tartós munkanélküliség szempontjából jelenleg a középmezőnyben helyezkedünk el a kelet-közép-európai országok sorában.
(ma.hu)

Donbasszban a tegnapi naphoz hasonlítható ütemben “döcög” a háború.

Az éjszaka – mondhatni nyugalomban telt el, már ha háborúban lehet beszélni nyugalomról.
сводка армии юго-востока
Ma reggel (“ottani” idő szerint) hét órakor Avgyejevka és Peszki irányából Nyalókakirály latortüzérsége megkezdte a “műszakot”. Donyeck városa és a repülőtér kapja a gránátokat.
Főként a reptér régi terminálja, és a város “Szpartak” – kerülete.
Nyolc órakor viszont a milicia tüzérsége “Szmercs” rakétavetőkkel lepte meg a valcmanisták egyik menetoszlopát Avgyejevkánál. A teljes konvojt – két tankot, hat páncélozott szállatójárművet, és tíz nehéz teherautót pillanatok alatt pusztítottak el. Persze ezekhez tartoztak pribékek is, akik legtöbbike vélhetőleg ott pusztult.
Tegnap – erről már beszámoltunk – a népköztársasági erők tüzérség BM-21 – sorozatvető üteggel mért tűzcsapást a zsoldoshordára. De valami nagyot csaptak agyon. Hírek szerint a pribékhad lehallgatott rádióbeszélgetéseiből az derült ki, hogy több magas rangú és beosztású külföldi tábornok harapott tegnap délelőtt fűbe. Kik voltak? – hányan voltak? – semmi pontos információ, csak döbbent csend és bizonytalanság a pribékhordában.
Donbassz déli végein a tegnapi csatározásokat követően teljes a csend – bár nyugalom nincs. Kiváltképp Mariupolban érződik a feszültség növekedése. A helyi civilek fegyvertelenül akadékoskodnak Nyalókakirály bűnbandáival szemben.
A Donyecki Népköztársaság Pénzügyminisztériuma bejelentette a Népi Bank működésének megkezdését a Népköztársaság területén a mai nappal.
http://balrad.wordpress.com/2014/10/28/nagyvadak-kerultek-teritekre-donbasszban/

Oroszország reménykedik

A donbasszi helyzet megértéséhez talán hozzájárulhat Szergej Lavrov orosz külügyminiszter nyilatkozata, amelyet a LifeNews televíziós csatorna sugárzott.
lav
“Oroszország reméli, hogy a Donyecki és a Luhanszki Népköztársaságok területén sikerül megtartani a választásokat, amelyek a hatalom legitimitációjával kapcsolatos minden kétséget el fognak oszlatni. A Minszki Megállapodásnak a két Népköztársaság területén tartandó választásokról – talán ez a legfontosabb rendelkezése!
Reméljük, a választási eredmények a nép akaratát fogják tükrözni, amely eredményt Oroszország el fog ismerni!
vibor
REMÉLJÜK, HOGY A VÁLASZTÁSOK MEGTARTÁSÁT KÍVÜLRŐL SENKI NEM PRÓBÁLJA MEGHIÚSÍTANI!” – nyilatkozta Szergej Lavrov.
http://balrad.wordpress.com/2014/10/28/oroszorszag-remenykedik/