Az iraki Moszul városának egy vezető tisztviselője, Abdul Sattar Habbo arra figyelmeztetett, hogy a Daes (Iszlám Állam) emberei a civilek közt megbújva próbálnak kijutni az ostrom alatt álló városból.
Habbo a Szputnyik hírügynökségnek nyilatkozva azt mondta, a terrorszervezet azért nem akadályozza meg a civileket abban, hogy elhagyják a várost, mert harcosaik a tömegbe vegyülve próbálnak épségben kijutni az ostromlott területről.
Az iraki biztonsági erők Moszul térségben jelenleg is harcban állnak a terrorszervezettel. A harcok közepette már több mint 200 olyan terroristát fogtak el, aki civilnek álcázta magát, és így próbált elmenekülni a városból.
A kormányerők az utóbbi napokban jelentős előrehaladást értek el Moszul városánál, ami a terrorszervezet egy erőssége volt, mígnem a veszett helyzet miatt a Daes megkezdte harcosainak kimenekítését. A Moszul visszavételét célzó művelet 2016 októbere óta tart, ennek során januárban már felszabadították a város keleti részét. A harcok a város nyugati felében folytatódnak.
Április elején Moszul kormányzója, Husszein Hajem a Szputnyik hírügynökségnek nyilatkozva azt mondta, addig több mint félmillió ember menekült el a városból. Ez a szám mostanra meghaladta a másfél milliót.

http://www.hidfo.ru/2017/04/civilnek-alcazva-menekulnek-a-terroristak/