Hans-Christian Ströbele, a német Zöldpárt képviselője kezdeményezte azoknak a dróntámadásoknak a kivizsgálását, melyeket az amerikai hadsereg Németország területén, a Ramstein légibázisról irányít.
A Zeit német lap beszámol arról, hogy a Zöldpárt kezdeményezte annak kivizsgálását, kik felelősek a németországi létesítményből indított amerikai dróntámadásokért – beleértve amerikai állampolgárokat is -, mert ezek az esetek a német törvényeket sértik.
Korábban Andrej Hunko, a Die Linke párt képviselője arra hívta fel a figyelmet, hogy a Ramstein légibázisról az amerikaiak dróntámadásokat indítanak, ami a nemzetközi jog sértését jelenti, ezért a bázist be kell zárni.
Az USA drónprogramját 2002 óta a CIA (Központi Hírszerző Ügynökség) irányítja, teljes titoktartás mellett. A program részeként az amerikai elnök közvetlen utasítására gyilkolnak meg más országokban olyan embereket, akiket az amerikai nemzetbiztonságra veszélyesnek ítélnek.
Emberi jogi szervezetek szerint ilyen műveletekben az amerikaiak eddig legkevesebb 2500 civilt bombáztak le. A drónprogram sajátossága, hogy az ilyen civil halálesetek után senkit nem vonnak felelősségre, és a helyi hatóságok számára is közel lehetetlen a felelősök felkutatása, mert a program teljesen átláthatatlan módon működik.

http://www.hidfo.ru/2016/12/a-nemet-zoldpart-javasolja-az-amerikai-drontamadasok-kivizsgalasat/