Tegnapi képernyőmentés az Index.hu címlapjáról Tegnapi képernyőmentés az Index.hu címlapjáról
Az Index.hu elismeri, hogy az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség puccsot szervezett az Orbán-kormány ellen. Egy tegnapi cikkük címe, miszerint lesz-e újabb puccskísérlet, legalábbis arra enged következtetni, hogy egy puccskísérlet már történt, ők most egy második puccskísérlet lehetőségeivel foglalkoznak.
A cikk hosszas fejtegetés után végül arra a következtetésre jut, hogy az Orbán-kormány hason kell csússzon az amerikaiak előtt, ha nem akarja, hogy Magyarország Oroszország szövetségeseként legyen számon tartva, ami Washington részéről “agresszívabb, kezdeményezőbb fellépést” vonna magával.
“Mindez pedig egy, a korábbiaknál jóval erőteljesebb, ráadásul kétpárti támogatottságú, agresszívabb és kezdeményezőbb fellépést jelentene a Kreml, és annak szatellitországai, szövetségesei ellen – Orbán Viktornak eléggé küzdenie kell majd, hogy ő maga ne sorolódjon ide.” – írták.
A cikk ráadásul utalást tesz arra, hogy ennek a korábbi puccskísérletnek része lehetett a 2014 végén kezdődő budapesti tüntetéshullám; a puccskísérlet és az Orbán-kormány viszonyának illusztrálásaként egy 2014 októberi tömegdemonstrációról készült fotót tettek közzé.

http://www.hidfo.ru/2016/11/az-index-elismeri-hogy-a-cia-puccsot-szervezett-magyarorszagon/



Lemondott az Index.hu igazgatósági tagja

Egy képernyőmentés az Index címlapjáról Egy képernyőmentés az Index címlapjáról
Lemondott az Index.hu Zrt. igazgatósági tagja, Balogh Gabriella. Simicska Lajos újsága szerint egy befolyásos oligarcha kádere bukott el az ő személyében.
“Spéder Zoltán üzletember egyik legfontosabb bizalmi embere lemondott az Index.hu Zrt. igazgatósági tagságáról. Balogh Gabriella több mint hét év után távozik az Index.hu portált kiadó vállalat vezetői posztjáról.”írja a Magyar Nemzet. Simicska lapja szerint az oligarcha minden fontos gazdasági pozíciójától megszabadult, miután a Nemzeti Adó- és Vámhivatal átfogó vizsgálatot indított a CEMP csoporttal szemben.
Napokkal Balogh lemondása előtt a 888.hu arról számolt be, hogy átmenetileg leállt az Index. Az amerikai titkosszolgálatokhoz köthető liberális hírportál több mint egy órán át nem volt elérhető, saját bevallásuk szerint karbantartási munkálatok miatt.

http://www.hidfo.ru/2016/11/lemondott-az-index-hu-igazgatosagi-tagja/