A kiemelt biztonsági intézkedéseket Nicolo D’Angelo a római idegenrendészet parancsnoka rendelte el. Magyarázata szerint az augusztusi idegenforgalmi főszezonban miközben Róma lakosainak többsége elutazott, a város megtelt turistákkal. Ez indokolja, hogy a Colosseumnál és a Vatikánnál is a legmagasabb fokú készültséget léptették életbe.
A Colosseumnál, ahol a turisták kígyózó sorokban várakoznak a belépésre, az olasz fegyveres erők katonái vették át a belépők ellenőrzését a megszokott biztonsági emberek helyett. A Colosseum egész környékét gyalogosövezetté tették. Az ókori amfiteátrumnál, amely tavaly a kínai nagy fal mögött a világ második leglátogatottabb szabadtéri régészeti műemléke volt 6,5 millió látogatóval, spanyol rendőrök is szolgálatban vannak. Az olasz és spanyol rendőrség közötti együttműködés a tavaly december óta tartó szentévben lépett életbe a Rómába érkező jelentős számú spanyol zarándok miatt.
A Vatikán védelmét a Vatikánvárost övező falakra is kiterjesztették az ezek mentén a Vatikáni Múzeumba tartó tömegek miatt. A Szent Péter térre vezető sugárútat ismét lezárták a forgalom előtt, és az út közepén ismét az olasz csendőrség két páncélautója áll keresztben esetleges terrortámadás feltartóztatására. A keresztben álló hatósági autók először a júliusban Nizzában, kamionnal elkövetett terrorista támadás után jelentek meg az Angyalvár és a Szent Péter tér közötti sugárúton.
Róma belvárosában – a Velence és a Popolo tér közötti – via del Corso vásárlóutcáját három úgynevezett biztonsági szektorra osztották, szükség esetén a minél gyorsabb beavatkozás érdekében. Gépfegyveres katonák állnak a Róma külvárosában levő kereskedelmi központok bejáratainál is, amelyekben éjszakai biztonsági gyakorlatozást tartanak. Hasonlóan kiemelt a biztonsági ellenőrzés a Róma közeli kikötőkben, ahova a turistákkal teli tengerjáró hajók érkeznek. Nyolcszáz rendőr felügyeli a Rómában zajló éjszakai, szabadtéri programokat is.
Az Iszlám Államhoz közeli az Iszlám Állam Sinai Tartománya nevű szervezet a héten harmincöt perces videót közölt, amelyben Jeruzsálem és Róma városának meghódításával fenyegetett.
(MTI)