Több mint 30 év után látogat Szerbiába kínai államfő

Belgrád, 2016. június 17., péntek (MTI) – Ötezer rendőr és több tucat mesterlövész biztosítja Hszi Csin-ping kínai elnök pénteken kezdődő háromnapos szerbiai látogatását, amelyet történelmi diplomáciai eseménynek minősítettek a nyugat-balkáni országban, kínai államfő ugyanis több mint harminc éve nem járt Szerbiában.
Peking szerint a Szerbiával való együttműködés a közép- és kelet-európai országokkal való kapcsolat gerincét képezi, az ország jó földrajzi fekvése ugyanis lehetőséget biztosít arra, hogy innen kiindulva több más országgal is felvehesse a kapcsolatot. Kína a Nyugat-Balkánon megerősített pozíciójából nyithatna gazdaságilag a legkönnyebben Európa más országai felé.
Tomislav Nikolic szerb elnök a találkozótól azt várja, hogy megerősítse az eddig is jó és számos területet érintő kétoldalú kapcsolatokat. A szerb államfő kiemelte: Szerbia stratégiai célja az európai integráció, viszont a Kínával és az Oroszországgal ápolt kapcsolatokat sem fogja elhanyagolni.
A háromnapos látogatás alatt a bejelentések szerint a kínai és a szerb fél 24 megállapodást ír alá. Hszi Csin-ping Belgrádban a vezető politikusokkal való találkozók mellett felavatja Konfuciusz szobrát, valamint ellátogat Szerbia egyetlen acélműjébe, amelyet áprilisban vásárolt meg a kínai HBIS (Hebei Iron and Steel) 46 millió euróért.
Kína korábban több más jelentős befektetést is tett Szerbiában, 2014 decemberében adták át a kínai befektetésből épített második Duna-hidat Belgrádban, illetve akkor írta alá Szerbia, Magyarország és Kína a Belgrád-Budapest vasútvonal felújításáról szóló megállapodást.



Új lendületet vehet a kínai-KKE együttműködés előmozdítása

Peking, 2016.06.17. – CRI – Kína és Közép- és Kelet-Európa társadalmi rendszere, kultúrája és értékrendje eltér egymástól, de a két fél a jó kapcsolatok fejlesztése alapján tovább mélyíti az együttműködést, és jelentős eredményeket tudnak felmutatni, írja a Zsenmin Zsipao (Renminribao) című kínai napilap.
2012 áprilisában Kína és a KKE-országok vezetői Varsóban találkoztak, és az ezt követő nyilatkozatban barátságosnak és hagyományosnak nevezték a Kína és a KKE-országok viszonyát. A két fél közötti kapcsolat fontos része a Kína és Európa közötti kapcsolatoknak, áll a dokumentumban. A vezetők hosszú távú stratégiai szempontból fejlesztik a két fél közötti kapcsolatokat, és a kölcsönös tisztelet, az egyenlőség és a kölcsönös előnyök elve alapján építik a baráti partnerséget.
A Kína és a KKE-országok közötti együttműködés tovább mélyül, ami mindkét fél állampolgárainak kedvező, olvasható a lap cikkében. (SzRTI: Ezt bizonyítja Xi Jinping elnök belgrádi látogatása is.)
CRI – MTI – SzRTI