A Der Spiegel német lap szerint a német kormány egy olyan terven dolgozik, ami enyhítené az Oroszország elleni szankciókat, cserébe azért, hogy Moszkva közreműködjön a kelet-ukrajnai szakadár régiókban a választások lebonyolításában.
Németország mostanáig csak abban az esetben tartotta lehetségesnek a szankciók eltörlését, ha a minszki egyezmény feltételei maradéktalanul teljesülnek. A Der Spiegel azonban rámutat, hogy Berlin ma már hajlandó engedményeket tenni, ha a minszki egyezmény legalább részben teljesül. Frank-Walter Steinmeier német külügyminiszter azt mondta, “mindig is az volt az állásfoglalásom, hogy önmagában nem a szankciók a cél. A szankciók feloldására kell törekedni, ha a minszki egyezmény megvalósításában előrelépés tapasztalható.”
A lap szerint Berlin hajlandó arra, hogy részben eltörölje az Oroszország elleni szankciókat, ha Moszkva segít megszervezni az országgyűlési választásokat Kelet-Ukrajnában. Ez azonban eleve csak akkor lehetséges, ha eltörik a beutazási tilalmat, vagy hatról három hónapra csökkentik a szankciók meghosszabbításának idejét. A Der Spiegel szerint “Németország ilyen módon Európa egységét próbálja fenntartani, mert a szankciók ellenzői és támogatói közti megbékélésre törekszik.”
Hetekkel ezelőtt maga Steinmeier mondta, hogy az Európai Unióban megnövekedett a szankciókkal szembeni ellenállás, és ma már ez egy megosztó tényező az európai országok számára, mert nem lehet közös álláspontot kialakítani ebben a kérdésben.
A lap szerint azonban a német kormány számára nem az Oroszország ellen hozott kényszerítő intézkedések fenntartása a fontos, hanem, hogy megőrizze az Európai Unió egységét, és így az orosz államfőnek ne támadhasson az a benyomása, hogy megoszthatja az európai országokat.

http://www.hidfo.ru/2016/05/nemetorszag-eltorolne-az-oroszorszag-elleni-szankciokat/




Steinmeier:
el kell törölni az oroszellenes szankciókat

Frank-Walter Steinmeier német külügyminiszter hétfőn megismételte korábbi kijelentését, miszerint fontolóra kell venni az Oroszország elleni szankciók eltörlését.
A külügyminiszter hozzátette, hogy szerinte Berlin konstruktív párbeszédet kellene folytasson Moszkvával az európai értékek védelméről. Steinmeier a Berlinben tartott orosz-német fórumon felszólalva azt mondta, “az én javaslatom, amit múlt héten tettem, hogy vegyük fontolóra a szankciók lépésről lépésre eltörlésének lehetőségét, ha konkrét előrelépés mutatkozik a minszki egyezmény végrehajtásában.”
Az Amerikai Egyesült Államok, az Európai Unió és néhány szövetséges ország azt követően hozott kereskedelmi korlátozásokat és egyéb “büntető célzatú” intézkedéseket az orosz gazdaság egyes szektorai ellen, hogy a Krím-félsziget egy népszavazást követően újracsatlakozott az anyaországhoz, és az Oroszországi Föderáció részévé vált. A nyugati országok a referendumot követően azzal vádolták Oroszországot, hogy beavatkozik az ukrán válságba, majd gazdasági szankciókkal próbálták “kikényszeríteni” az általuk elvárt változásokat az orosz külpolitikában.
A Nyugat legutóbbi “büntető intézkedése” július 31-én jár le. Meghosszabbításukat támogatja valamennyi európai politikus, aki a hazai gazdaságnak való károkozás ellenére is követi az amerikai külpolitika intézkedéseit. A kereskedelmi korlátozások a munkanélküliség növekedéséhez és vállalkozások tömeges csődbe jutásához vezetnek az Európai Unióban, mert a külpiacok egy részének elvesztése miatt bent rekedtek az uniós piacon azok a termékek, melyeket korábban orosz exportra gyártottak. Ennek hatása leginkább a tejipar terén szembetűnő, de Franciaországban a mezőgazdasági szektor egésze válságba jutott, ill. Németország is jelentős károkat szenved a szankciók miatt.
Oroszország csak azokra az országokra vonatkozóan tartja érvényben a szankciókra hozott ellenintézkedéseket (importtilalom), melyek ragaszkodnak a szankciók meghosszabbításához. Steinmeier korábban kijelentette, hogy az Európai Unió egysége megtört, ma már lehetetlen közös álláspontot kialakítani a szankciók támogatói és ellenzői közt.

http://www.hidfo.ru/2016/05/steinmeier-el-kell-torolni-az-oroszellenes-szankciokat/