ANGLIÁBAN LEHET VITÁZNI, NÁLUNK NEM
ANGLIÁBAN LEHET KÉRDEZNI, NÁLUNK NEM
Angol képviselők Hitler kivándorláspolitikáján vitáztak. Az egyik képviselő igazat mondott Hitlerről, ezért kirugták...
IGAZAT MONDOTT HITLERRŐL, KIRUGTÁK
A 70 éves Livingstone, aki 2000 és 2008 között volt London első közvetlenül választott polgármestere, a BBC rádió politikai magazinműsorának nyilatkozva a Munkáspárt egy másik, szintén antiszemitának ítélt megnyilvánulása miatt felfüggesztett tagját igyekezett megvédeni. Naz Shah, aki tavaly óta a Labour alsóházi frakciójának képviselője, egy most felszínre került, még 2014-ben kelt Facebook-bejegyzésében azt írta, hogy megoldaná a közel-keleti válságot, ha Izraelt áttelepítenék az Egyesült Államokba. Shah szerint Amerikában "bőségesen lenne hely" Izraelnek, amelyet az Egyesült Államok 51. tagállamává kellene megtenni. A munkáspárti képviselő egy térképet is megosztott Facebook-oldalán, illusztrálandó, hogy Izrael milyen kis helyet foglalna el Amerika területéből. A térkép alatti szöveg szerint az izraelieket egyébként is "az amerikaiak szeretik a legjobban", és "tárt karokkal várnák őket otthonaikban". Mindemellett Amerikának nem kellene évente 3 milliárd dollárt költenie az adófizetők pénzéből Izrael megvédésére, és a Közel-Kelet "ismét békés lenne" - olvasható a Labour-képviselő által megosztott szövegben. Naz Shah a héten az alsóházban elnézést kért, és közölte, hogy nézetei azóta megváltoztak, de a Munkáspárt vizsgálatot indított, és a vizsgálat idejére felfüggesztették párttagságát. Ken Livingstone a csütörtöki BBC-műsorban kijelentette, hogy Naz Shah nem antiszemita. Hozzátette: az "Izrael-lobbi" nagyon jól szervezett kampánnyal igyekszik rásütni az antiszemitizmus bélyegét mindenkire, aki Izrael politikáját bírálja. Livingstone szerint Adolf Hitler politikája kezdetben arra irányult, hogy a zsidók költözzenek "Izraelbe" - az akkori Palesztinába -, és a náci diktátor "ezzel a cionizmust támogatta". Ez még az előtt volt, hogy Hitler "megőrült és lemészárolt hatmillió zsidót" - tette hozzá. A Munkáspárt többtucatnyi alsóházi képviselőjének követelésére vizsgálatot indított, hivatalosan azzal a gyanúval, hogy a volt londoni polgármester szégyenbe hozta a pártot, és a vizsgálat idejére Livingstone párttagságát is felfüggesztették. Az alsóházi frakció számos tagja azt indítványozta csütörtökön, hogy Livingstone-t végleg távolítsák el a Munkáspártból. (MTI, részlet)
SEHOL SEM FOGADTÁK BE A ZSIDÓKAT
A hazai zsidókommandó, aminek rövidített neve TEV, ugyan mit szólna, ha ehhez hasonló vélekedések Magyarországon is megjelennének? Ezt csupán azért kérdezzük, mert ha Angliában lehet kérdezni, akkor Magyarországon miért nem lehet kérdezni? Hogy a történelmi tényeket pontoson felidézzük. Hitler hatalomrajutása után több nemzetközi megoldás is szóban forgott a németországi zsidók kitelepítésére. Svájcban több hónapig sok ország képviselői tárgyaltak 1938-ban az úgynevezett „Madagaszkár” tervről is, hogy oda kéne telepíteni őket, de szóba jött az USA is! Viszont a nemzetközi zsidószervezetek beletojtak minden tervbe és ennek az lett a vége a tárgyalásokon, hogy A VILÁG EGYETLEN ORSZÁGA SEM VOLT HAJLANDÓ BEFOGADNI ZSIDÓKAT. Ezek után Hitler útlevelet adott a németországi zsidóknak, akik jól megtömött csomagokkal több országba is kivándoroltak. 1944-ben csak Berlinben több mint 40 ezer zsidó lakott, teljesen háborítatlanul, nekik nem volt kedvük elmenni, nekik megfelelt Hitler rendszere. A képviselő felelőtlen szövege a lemészárolt hatmillió zsidóról, ez a háború után kitalált reklámkampány része volt, mert ilyen parancsot valójában Hitler sem szóban, sem írásban nem adott senkinek. Illene a történelmi tényeket tiszteletben tartani.
IDÉZZÜK HITLERT
A Roosevelt elnök kezdeményezésére összehívott konferencián azt vitatták meg a résztvevők, hol lehetne elhelyezni a náci Németország üldöztetései elől menekülő több százezer zsidót. Maga Adolf Hitler is üdvözölte a kezdeményezést: “Csak remélhetem, hogy a másik világ, amely olyan mély rokonszenvvel viszonyul ezekhez a bűnözőkhöz [értsd: a zsidókhoz], eléggé nagylelkű lesz, hogy rokonszenvét gyakorlati segítségre váltsa. Mi, a magunk részéről készen állunk, hogy mindezeket a bűnözőket ezen az országok rendelkezésére bocsássuk, minden rendelkezésünkre álló eszközzel, akár luxushajókkal is.” A konferencia eredménye végzetes: Ausztrália, Belgium, Kanada, Dánia, Franciaország, Írország, Hollandia, Új-Zéland, Norvégia, Svédország, Svájc, Nagy-Britannia, USA, valamint a latin-amerikai országok mind elzárkóztak, egyedül az apró karibi szigetország fogadott volna be százezer menekültet. A gyakorlatban végül még ide is csak 800 menekült jutott el…(tudozsido, részlet)

http://amagyaroldal.hu/hirek/content/hitler-t%C3%A1mogatta-zsid%C3%B3k-kiv%C3%A1ndorl%C3%A1s%C3%A1t



HITLER NEMCSAK LOVAGIAS, DE ÚRIEMBER IS VOLT
Nincs a történelemben egyetlen államférfi sem, aki 7 évig tárgyalt volna folyamatosan ádáz ellenségével, hogy megegyezést és békét kössenek Európában. Ezt egyedül Adolf Hitler, a III. Birodalom kancellárja és vezére tette meg, aki lényegében 1933-1940 között állandóan tárgyalt az angol féllel, de az angol és amerikai cionisták nem óhajtottak vele békét kötni és ezek után Hitler joggal mondhatta, hogy a zsidók akarnak háborút, amit ők robbantottak ki 1939-ben. De Hitler még 1940 májusában is azért küldte Hesst Angiába, hogy tárgyaljon a németbarát angol körökkel.

HITLER MEGEGYEZETT A NÉMET CIONISTÁKKAL
Még egy nagyon fontos kiegészítés az előző témához. Hitler még 1935 körül többször is fogadta a német cionista vezetőket, a Nürnbergi törvények bevezetése idején. Ekkor a német cionista vezetők teljes egyetértésben voltak Hitlerrel, miszerint a hitleri törvényeket ők elismerik és nem kampányolnak ellene. Így is történt. De azok a cionisták még a zsidók Palesztínába vándorlását képzelték el megoldásnak, amit végül is a háború után megcsináltak, miután a palesztínokat elűzték. A II. világháború utáni cionizmus már egészen mást jelent. Hogy mit is jelent nálunk, azt nagyon jól látjuk és tudjuk.
Ha megnézzük a hitleri külpolitikát, akkor az derül ki, hogy szinte minden terület és határrendezési ügyben előzetesen tárgyalt az ellenséges felekkel. Ez történt a lengyelekkel, de a szovjetekkel is. Tehát az nem igaz, hogy Hitler támadta meg a Szovjetuniót, hiszen előtte Sztálin több hadsereget összevont a határnál, hogy lerohanják Európát, azzal a céllal, hogy Németországot kommunista országgá tegyék. A szovjetek a német kommunista pártot 1918-tól 1932-ig teljes erővel támogatták pénzzel és propagandával. Hitler Molotov szovjet külügyminiszterrel még 1940-ben is tágyalt Berlinben, hogy megegyezzenek, de az oroszok olyan feltételeket és területi követeléseket támasztottak, amit a németek semmiképpen sem tudtak elfogadni. Tehát a II. világháború kirobbantásának felelőseit nem Berlinben, hanem Moszkvában és Washingtonban kell keresni, na és Londonban.
http://amagyaroldal.hu/hirek/content/hitler-%C3%BAriember-volt