Vizsgálatot rendelt el az egészségügyért felelős államtitkár egy a lapunkban tíz napja ismertetett eset nyomán. Ahogy a Népszabadság megírta: egy 37 éves nő a rosszulléte után négy órával került a műtőasztalra. A beteg azóta elhunyt.
Ónodi-Szűcs Zoltán államtitkár lapunknak elmondta: a vizsgálattal azt szeretnék tisztázni, hibázott-e valamelyik intézmény. Hozzátette: ha nem történt hiba, és csak a véletlenek okolhatók az esetért, a vizsgálat alapján akkor is kiderülhet, hogyan lehet elkerülni, hogy ilyen bizonytalan legyen a mentésre szorulók kórházi elhelyezése.
A vizsgálatot Beneda Attila helyettes államtitkár és Mészáros János, az Állami Egészségügyi Ellátó Központ vezetője felügyeli.
Mint arról tíz napja beszámoltunk: egy márciusi napon délután fél háromkor a XII. kerületi Böszörményi útra riasztották a mentőket egy az utcán összeesett beteghez. Noha a mentő gyorsan megérkezett, azt követően hosszan keresték azt a helyet, ahol a stroke-gyanús nő megfelelő ellátást kaphat. A mentők a Szent Imre Kórház sürgősségi ügyeletét értesítették rádión a várható érkezésükről, de az ügyeletes orvos azzal hárította el őket: stroke esetén a legnagyobb esélye a gyógyulásra egy szakcentrumban lenne a betegnek, és ez esetben a Szent János Kórház a területi ellátó. Ám a Jánosba se vihették a 37 éves nőt, mert a kórház a mentőszolgálatnál korábban lemondta az intenzív ellátást igénylő betegek fogadását.
Papíron így lett a Szent János helyettese a Szent Margit Kórház intenzív osztálya. A mentők ide meg is érkeztek a beteggel. Az ügyeletes orvos azonban nem akarta átvenni a beteget, mert nem volt az agyi katasztrófa ellátásához neurológus szakorvosa. Ez nem meglepő, hiszen a kórház nem is stroke-centrum, így e tekintetben nem is tudná helyettesíteni a Szent Jánost. Ezért az ügyeletes orvos telefonálni kezdett, és fölhívta a Szent Imre Kórházat is, hogy vegye át tőlük a beteget. Ekkor a Szent Imre jelezte: ha a Margitban nem látható el biztonságosan a beteg, akkor mégis viheti hozzájuk a mentő.
mena

Csakhogy ekkorra a nő már nem volt szállítható állapotban, leállt a keringése. Negyven percig élesztették újra a mentők hordágyán, majd kiderítették, hogy a hasában felgyülemlett folyadék miatt azonnal műteni kell. A Szent Margit Kórház így hivatalosan is átvette a mentőktől az asszonyt. A mentők jelzése szerint ez 18 óra 5 perckor történt. Ezután megműtötték, a hasában elrepedt főütőerét megstoppolták. Bár a beavatkozás sikerült, a beteg azóta meghalt.
Cikkünkben jeleztük azt is, hogy hiába delegálták egy éve az ÁNTSZ-től – hasonlóan botrányos esetek miatt – a beutalási rendet a mentőszolgálathoz, valamint rendelték el, hogy az intézmények óráról órára jelezzék az üres intenzíves ágyaik számát, a rendszer nem akar olajozottan működni. A lapunk birtokába került aznapi ágynyilvántartás szerint a főváros csaknem háromszáz intenzíves ágyának mindössze tíz százaléka volt szabad. Az olyan nagy intézmények, ahol garantáltan el tudnának látni bármilyen diagnózissal érkező beteget – mint például a Honvédkórház, az Országos Idegtudományi Intézet, a Szent János, a Szent István és a Bajcsy-Zsilinszky Kórház –, minden ágyukra kitették a „foglalt” táblát.
(NOL)