Nyilatkozzanak az emberek: akarják-e megőrizni a Szovjetuniót, vagy engedjék széthullani, ahogy azt a szocializmus árulói – közöttük főként az árulók árulója, Borisz Jelcin – de a többi gazember is – akarta. Ezért elérték egy össz-szövetségi népszavazás kiírását.
AZ EMBEREK A SZOVJETUNIÓ EGYBENTARTÁSÁT AKARTÁK. 77,85 %-UK ERRE SZAVAZOTT!
EZZEL AZ ÚJJÁÉLEDŐ BURZSOÁ HATALOM MÁRIS ELBUKTA A LEGELSŐ VIZSGÁT: FIGYELMEN KÍVÜL HAGYTÁK A NÉP AKARATÁT. Kilenc hónappal később (három vasorrú bába együtt hordta ki és szülte meg AZ ÁRULÁS SZÖRNYSZÜLÖTTJÉT) feloszlatták a Szovjetuniót. Ők, hárman, egy erdei vadászkastélyban, a belorusz erdők mélyén.
jel
A NÉPSZAVAZÁST MÁR ELEVE NEM ENGEDTÉK, AHOL A REAKCIÓ – A FASIZMUS – KERÜLT MÁR ADDIGRA IS HATALOMRA. Nem engedte a népszavazást a három kis náci balti vakarék (ahol – Rigában – állami ünnep a német megszállók oldalán kegyetlenkedő “Lett Légió” “hőseinek” napja).
Nem engedték Moldáviában sem, ahol egy haza- és nemzetáruló román-fasisztoid klikk került addigra már hatalomra (ma megint ők vannak hatalmon: most készülnek likvidálni Moldávia függetlenségét, örökre román provinciává züllesztve azt.)
HA A DEMOKRÁCIA HIÁNYA MIATT FOGNAK MEGINT EGYKOR NYIVÁKOLNI A LIBERÁLFASISZTÁK – AKKOR EMLÉKEZTESSÜK MAJD ŐKET az 1991. március 17-i népszavazás sorsára!

(Csikós Sándor)