szkk
A Pentagon szóvivője Peter Cook tegnap este amiatt síránkozott Washingtonban, hogy Szíriában az orosz légierő továbbra is nagyon aktív, és csapást-csapás után hajt végre. Szóvá tette azt is, hogy az orosz erőkivonás Szíriából “meg se kottyan” a háború menetén.
Az ankarai maffia az orosz kivonulás fölötti örömében a határ közeli török város Yayladgy martalócbázisáról azonnal útnak is indított a határ túloldalán lévő szír Latakia tartományba több száz pribéket. A “Jaysh Al-Tukmen” és a “Dzshabhat al-Nusra” latorhordákhoz tartozó, zömmel turkomán martalócok el is jutottak a szomszéd ország Furniluk nevű erdőségeibe. Igen ám, de az orosz hazatérő gépek meg éppen arrafelé repültek. És megorrintották a földi mozgolódást. Ha pedig már arra jártak, és tudomásuk volt a latorgyülekezetről-és voltak bombáik-rakétáik is-pusztán már csak üzemanyagtakarékossági okokból is-de leszórták az alanti bűnbandákra.
Kardiganék toborozhatnak tovább.
Az orosz csapatkivonás híre nagy örömmel és elégedettséggel töltötte el a helyi latorbandákat is, abba a hiú reménybe ringatták rögvest magukat, hogy meg is ússzák a balhét. A nagy örömbe aztán a Deir ez-Zor közeli Mayadin településnél nagy üröm vegyült. A szír kormánycsapatok lecsaptak a harci kedvüket már-már visszakapó iszlamista sátánfajzatokra. Naplementére a kevés életben maradt lator el is könyvelhette: korai volt az öröm.
Palmyra-map1
Palmüra dzsihadistái sem örömködhetnek az orosz légierő részleges kivonulása miatt. Őket ugyanis a szír kormányerők gyötrik. Helyzetükön az orosz kivonulás jottányit sem javított.
szta

Mint ahogyan nem rontott a szír kormányerők harci morálján sem. Offenzívájuk tovább zajlik. CSEKÉLYEBB mértékű orosz légitámogatással.
Vannak arra utaló jelek, hogy nem mindenhol biztosak már a kalifátus győzelmében az iszlamista fanatikusok. Hír érkezett arról, hogy az ISIS által megszállva tartott Al-Shaddad városban a martalócok kijárási tilalmat rendeltek el, és házról-házra járva elkobozzák a lakók személyi okmányait. Jók lesznek azok a szűkösebb időkben saját felhasználásra, és talán még bótolni is lehet majd velük. A Germán Ribanc ugyanis fölöttébb kívánatosnak tartja a DOKUMENTÁLHATÓAN SZÍR “menekülteket”! Kardigan szultán is pénzt kaszírozhat értük.
http://www.balrad.com/2016/03/16/sziria-84/



A részleges orosz erőkivonással Szíriából Vlagyimir Putyin valójában-könnyen lehetséges-Obamakinak üzent: tegyetek már végre ti is valamit. Washingtonból ugyanis már régóta azt mondják, hogy egy leendő rendezésnek sem az iszlám szélsőségesek, sem Aszad nem lehet a része.

Csak éppen az amerikai szerepvállalás Szíriában egyelőre kimerült abban, hogy terrorbandákat támogattak fegyverrel, és kiképzéssel, illetve néhány nyugati ország is bombázgatott.
Ezzel azonban nem sikerült döntő fölényt biztosítani a nyugat-barát latorhordáknak, melyek a harcmezőkön egyre jobban visszaszorulóban vannak. A CNN-en Matthew Chance Oroszország-elemző arról beszélt: Putyin elnök lépésének időzítése – a bécsi tárgyalásokkal párhuzamosan döntött a kivonásról – akár azt is jelentheti a Nyugatnak: „csináljatok már végre ti is valamit”.
A BBC arról írt, “bár Obama mindig azt gondolta, nem neki kel majd megoldania a szíriai konfliktust, most mégis csak lépnie kell valamit. Ha nem neki, legalább az utódjának”. Kérdés persze, hogy 2017 januárjában (amikor az új amerikai elnököt beiktatják hivatalába) nem lesz-e már régen túl késő Washingtonnak.
Ugyanakkor egy méregfoggal kevesebb is marad a Nyugat szájában. A migránsáradat! Amit az utóbbi időkben Oroszország nyakába óhajtottak varrni, valami furcsa időszámítás és matek alapján. Ezt a méregfogat az orosz elnök rendesen kicsapta gyökerestől.
Arról nem is beszélve, hogy ha a migránsok tovább érkeznek Szíriából Európába, bizony a Nyugat a saját ujjait kénytalen harapdálni! Hiszen Oroszország bebizonyította: a szírek kezdtek visszatérni hazájukba, amíg ők bombázták a terroristákat!
Ha pedig Kardigan fölbátorodna esetleg…?
http://www.balrad.com/2016/03/16/na-most-mihez-kezdenek-nyugaton/