Angela Merkel keményen kiosztotta Orbán Viktort

Nincs tagállami szintű B-terv a menekültválság megoldására, továbbra is annak a közös megoldásnak a kivitelezéséért kell dolgozni, amelynek alapelveiben valamennyi európai uniós tagország egyetért – mondta a német kancellár egy vasárnapi német televíziós interjúban.
manyó
Angela Merkel az ARD közszolgálati televízióban késő este élőben sugárzott interjúban hangsúlyozta: a 28 tagállam közös meggyőződése, hogy tenni kell a menekülésre késztető okok megszüntetéséért, a menekülteknek a hazájuk közelében kell segíteni, gondoskodni kell az uniós külső határ védelméről és végre kell hajtani az EU és Törökország közös akciótervét.
A kancellár az Anne Will című politikai vitaműsor tavaly októberi különkiadása után ismét egyedüli vendégként szerepelt a műsorban.
Hangoztatta, hogy kitart 2015 őszén kialakított politikája mellett, és legföljebb a körülmények változása miatt szükségessé váló apró “kiigazításokra” hajlandó, a lemondásának lehetőségére utaló kérdésekre pedig rendre kijelentette, hogy folytatja a munkát.
duo
Úgy vélte, nincs szükség irányváltásra, mert “jól ki van ez találva, és logikus is. Nem is kételkedik ebben a logikában senki, még Horst Seehofer is sok sikert kíván ehhez az úthoz”- mondta Angela Merkel a politikáját gyakran bíráló, nemzeti szintű intézkedéseket sürgető bajor miniszterelnökre utalva.
Hozzátette, hogy válságkezelési terve sikerét illetően nagyon derülátó. Azt mondta: “Sokkal jobban állunk, mint ahogy egyesek gondolják”, de sok lépés van még hátra az EU-ba érkező menekültek számának jelentős és tartós csökkenése felé…
…Ismét elutasította a menedékkérők befogadására egyoldalúan kijelölt létszámkorlát gondolatát és hangsúlyozta, hogy Németország felelőssége és elemi érdeke az emberiességen alapuló és közös megoldás, amely biztosítja a belső határellenőrzés nélküli schengeni övezet egységének fenntartását.
“Ez történelmünk egy nagyon fontos szakasza”, és nemcsak Schengen a tét, hanem Németország és az EU tekintélye a világban- mondta Angela Merkel…
…Ha egy tagország egyoldalúan felső határt állapít meg, és ennek mások kárát látják, “akkor az nem az én Európám” – mondta Angela Merkel.
A Magyarországon tavaly szeptemberben kialakult helyzetről szólva kiemelte: téves az az állítás, hogy megnyitotta Németország határait. “A határok nyitva álltak, és csak nem zártam le őket”- mondta.
Hozzátette, hogy továbbra is helyesnek tartja a Magyarországról elindult menekültek ügyében szeptember 4. éjszakáján hozott döntést, és kifejtette: ugyan az “emberiesség parancsolatára” cselekedett, de az akkori helyzetet tekintve “nem volt olyan nagyon különleges” a döntés, hiszen korábban is tömegesen érkeztek menekültek Németországba – egyedül augusztusban 102 ezren -, és csupán “egyszerűen folytattam azt, ami egy nappal korábban egyébként is zajlott a különvonatokkal”.
Ezekkel a vonatokkal menekültek utaztak Németországba jeggyel, amelynek megvásárlását Orbán Viktor magyar miniszterelnök megengedte, aztán egyszer csak “hirtelen nem engedte fel a vonatokra a jeggyel rendelkező embereket”, akik ezért gyalog indultak útnak…
(Forrás: MTI)
Bal-Rad komm: A kivénhedt ribanc “… kitart 2015 őszén kialakított politikája mellett…jól ki van ez találva, és logikus is. Nem is kételkedik ebben a logikában senki, még Horst Seehofer is sok sikert kíván ehhez az úthoz…továbbra is annak a közös megoldásnak a kivitelezéséért kell dolgozni, amelynek alapelveiben valamennyi európai uniós tagország egyetért…Ha egy tagország egyoldalúan felső határt állapít meg, és ennek mások kárát látják, “akkor az nem az én Európám…”
-Nnnah! Miheztartás miatt Germánia és Kelet-Európa császárnője tegnap kiadta werdiktjét! MINDENKI AZ ÁLTALA MEGSZABOTT DOLGOK SZERINT! Amit ő jól kifundált! Először elüldözi fogdmegjeivel-például Magyarországról-akiket el kell üldözni, majd betelepíti megkívántjait azok helyére! Ami pedig nagyon-nagyon nemtetszik a magyaroknak!
Azaz: NEKÜNK NEMTESZIK! NEM TETSZETT MÁR NEKÜNK A TAVALYI MŰSOR SEM!
Amiről már akkor sejtettük, hogy nem éppen Döbrögi-mentes műsort látunk! Erre tegnap a germán lotyó bejelenti, hogy bizony Döbrögink marasztalta a migránshordát Magyarország területén! Hogy miért?
A MAGYAR FÖLD ELLOPÁSÁT ENNEK ÁRNYÉKÁBAN VITELEZTE KI!