2016. január 21., csütörtök

Radikális iszlamista mozgalmak földvásárlást kezdtek Európában

A Corriere della Sera olasz napilap beszámol arról, hogy egy radikális iszlamista csoport több hektár földet vásárolt Boszniában, ami kiindulópontja lehet egy európai dzsihád megkezdésének.
A lap értesülései szerint a csoport Szaúd-Arábiából és Katarból kapott anyagi támogatást felhasználva kezdett földvásárlást, és jelenleg mintegy kétezer szalafista és vahhabita él a megvásárolt területeken. A beszámoló szerint az olasz hatóságok tisztában vannak a kialakult helyzettel, és fokozott biztonsági kockázatként kezelik ezt a tendenciát. A Deutsche Wirtschafts Nachrichten eközben arra hívja fel a figyelmet, hogy a horvát média már két évvel ezelőtt beszámolt ehhez hasonló földvásárlásokról, de ez nem volt elegendő ahhoz, hogy Németország megváltoztassa a “nyitott ajtó” politikát, és ennek a közönynek a következményei lángba boríthatják Európát. Nagyobb egybefüggő területek felvásárlását Bosznia északnyugati részéről jelentették (Bihac kanton területén), néhány száz méterre a horvát határtól. Az iszlamisták a boszniai Huszein Bosnic irányítása alatt szerveződnek csoportokba, és a lap jelentése szerint ő a dzsihádisták elsődleges toborzója Európában.
Bosnic korábban Svédországban, Ausztriában, Szlovéniában és Olaszországban tevékenykedett. Decemberben Olaszország hétévi börtönbüntetésre ítélte az országban folytatott toborzó tevékenységért. A felvásárolt területek most lehetőséget biztosítanak a dzsihádisták számára, hogy belépjenek a schengeni övezetbe. Emellett továbbra is nagyszámú fegyverkészlet található ezen a területen elszórtan, ami a volt Jugoszláviában lezajlott háborúból maradt vissza. A DWN szerint a radikális iszlamista szervezetek ezektől a területektől azt remélik, hogy a háborúból visszamaradt fegyverkészleteket felkutathatják, és felhasználhatják Európába tervezett terrortámadásokhoz.
Az olasz lap eközben annak veszélyeire hívta fel a figyelmet, hogy ezeken a felvásárolt területeken nem csak terrorista kiképzőtáborok működhetnek, de párhuzamos társadalmak alakulhatnak ki, ahol a saría törvénykezés lesz érvényben, és az adott ország hatóságai ezekben az egybefüggő tömbökben erőszakkal sem lesznek képesek kikényszeríteni az európai ország törvényeinek betartását. A földvásárlások megkezdése ennél fogva nem csak biztonsági kockázatot jelent egész Európa számára, hanem annak lehetőségét hordozza, hogy ugyanez a tevékenység – földvásárlás és párhuzamos társadalmak szervezése – az Európai Unió tagállamainak területén is megkezdődhet.


http://www.hidfo.ru/2016/01/radikalis-iszlamista-mozgalmak-foldvasarlast-kezdtek-europaban/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése