Az orosz légierő brutális csapást hajtott végre a Deir ez-Zor melletti sátánista bevételforrás ellen. Az amerikai fegyverekkel védett olajfeldolgozót tegnap lerendezte egy orosz harci gép.
fin
Az ISIS által eddig birtokolt létesítményt-állítólag-korábban már megpróbálták az amerikaiak is meg a franciák is lebombázni, de nem jártak sikerrel.
fin
A pokolfajzatok számára extrabevételt biztosító olajfeldolgozó kiiktatása könnyen pénzszűkét jelenthet a hóhérbanda konyháján.
Kuweyrisnél a szír kormánycsapatok a martalóctetemek között felfedezték “Kokicsi” maradványait. Néhány-még élő-bandita megerősítette, hogy a tetemmaradványok (melynek az ábrázata szerencsére ép volt) a Mohammad Hamdush születési nevet viselt dzsihadista hóhér alkatrészei.
kok
Ez a “Kokicsi” művésznevű szadista és vérszomjas dzsihadista martalóc előszeretettel fejezett le foglyokat. A napi csúcsa tizenegy lefejezés volt, amit Aleppoban állított fel. Ezt a teljesítményét mindenképpen szerette volna megdönteni!
Homsznál ma reggelre szépen kialakult egy “katlanocska”-amibe a kormányerők a földről, az orosz légierő pedig a levegőből terelgette be a “Dzshebhat en Nusra” martalócait. Akik csak ma reggel jöttek rá, hogy innen bizony nincs kiút!
Palmüránál taktikai hadviseléskezdődött. A városba beszorított ISIS féreghorda a Jóistennek sem akar kitörést megkísérelni, ám sem a kormányerők, sem pedig az orosz légierő nem mer az UNESCO- által világörökséggé nyilvánított ősi romvárosra támadni.
müra
Palmüránál patthelyzet alakult ki. Megfigyelők szerint azonban ez az idegek harca. Addig fog ez így tartani, amígy a dzsihadisták elvesztik az önuralmukat. Üzenetet mindenesetre kaotak: “úgy próbálkozzanak meg a rombolással, hogy az lesz életük ütolsó cselekménye!”
Irakban is kezd rosszul állni a dzsihadista féreghorda szénája
Kurd milicisták elfoglaltak Irakban egy stratégiai jelentőségű útszakaszt, amivel elvágták az ISIS egy fontos utánpótlási vonalát. A minap pontosan egy erről az útról szóló videoban számoltunk be, ahol amerikai helikopterek fedezték a hóhérbanda konvojainak vonulását Irakból Szíriába.

http://www.balrad.com/2015/11/13/sziria-7/