Érdekes fotót fújt be windowsunkon a szél: egy ismeretlen úriember feszít egy láthatóan a szemétből kiszedett luxuszakóban, ami egy exkluzív magyar divatház, a magát a magyar luxusmárkának nevező Silka terméke.
A cég másfél éve nyitotta meg az Andrássy úti ottani szalonját és három éve a hévízit. Az “olcsóbb” konfekciózakók ára 300 ezer forintnál kezdődik, de ezekben még nincs benne a Silka logója. A legdrágább zakókért mintegy egymillió forintot kell fizetni.
zakó
A zakóba gondos kezek hímezték bele Szijjártó Péter nevét, és ott díszeleg rajta a Silka emblémája is a diszkrét narancssárga szegélyek között. A zakót információink szerint a külgazdasági és külügyminiszter háza előtt bányászták ki a szemétből kukavadászok, és azóta már túl is adtak rajta – a kortörténeti lelet eszmei értékéhez képest érdemtelenül alacsony áron.
A Silka-zakó több kérdést is felvet:
Ha Szijjártó Péter vásárolta, miért hímeztette bele a nevét?
Ha ajándékba kapta, az megmagyarázná a hímzést, de ebben az esetben miért nem tüntette fel az adott évről szóló vagyonnyilatkozatában?
A viseltes, de még használható ruhadarabjait minden normális ember eljuttatja a rászorulóknak, például bedobja valamelyik karitatív szervezet gyűjtőládájába – vajon Szijjártó Péter miért nem így tesz?
A minisztérium szerint nincs szó semmilyen különleges esetről: egy elhasználódott zakónak természetesen lehet az a sorsa, hogy végül a szemétben végzi. Azt valószínűsítették, hogy a zakó Szijjártó költözésekor kerülhetett a többi lommal egy konténerbe, amikor kiürítették a korábbi, szintén dunakeszi házát. Ezen túlmenően a miniszter nem kívánta kommentálni a “zakógate”-t, csak megdöbbenését tolmácsolták, hogy egyesek a kukából bányásznak, és azt lefotózzák.
Csakhogy Szijjártó már augusztusban átköltözött a tavaly megvásárolt 167 milliós villájába, míg forrásaink szerint a zakót csak mintegy két hete találták, és nem a régi, hanem az új csodavillánál.
A Silka legutóbbi divatbemutatóján, ahol az idei téli kollekciót vonultatta fel a cég, a celebek mellett kormánypárti politikusok is részt vettek. A bolt Facebook-oldalára kitett partifotók tanúsága szerint ott volt az eseményen Fónagy János, az NFM államtitkára és Mádi László, a párt korábbi országgyűlési képviselője is.
(index)
Bal-Rad komm: “… A tárca Szijjártó megdöbbenését is tolmácsolta amiatt, hogy vannak, akik a kukából „bányásznak…”
-Hát lehet hogy Zselésfejű és az ő TÁRCÁJA megdöbbent! De fölvilágosítanánk Zselésfejűt és az ő TÁRCÁJÁT, hogy sokak a TÁRCÁJUK tartalma miatt döbbennek meg, és KUKÁZNAK! Pedig puritánul élnek ám azok is!
De azért csak kíváncsiak lennénk arra, hogy Szíjjártó zakója-vagy másoké-mi a fene miatt olyan drága? Három ujja van? Vagy tud valami csudálatosat? Magától begombolódik? Vagy ez valamiféle kincskereső kisködmön?
Mi végülis azon vagyunk legjobban megdöbbenve, hogy Zselésfejű megdöbbent! Azon, hogy Magyarországon vannak akik kukáznak!