2015. november 27., péntek

Ma megint fordult a Kardigan színe egyet

Oroszország 2016. január 1-ei hatállyal felfüggeszti a vízummentességet Törökországgal – jelentette be Szergej Lavrov orosz külügyminiszter szíriai kollégájával tartott közös moszkvai sajtótájékoztatóján.

Az orosz vezetés döntése értelmében 2016. január 1-jétől vége a vízummentességnek. Korábban a Kreml már a Törökországba utazástól is eltanácsolta állampolgárait.
Szíriai kollégája, Valid Muallem úgy vélekedett, hogy a török akció bosszú volt amiatt, mert az orosz légierő ezernél több olyan tartálykocsit semmisített meg, amellyel a dzsihadista terrorbanda csempészte az olajat.
“Törökország folyamatosan exportálja és szállítja a dzsihadista terroristák által Irakban és Szíriában rabolt olajat, amelyet onnan visznek tovább külföldi kikötőkbe”.
Szergej Lavrov szerint nem véletlen, hogy Törökország azután kezdett el aggodalmaskodni, hogy az orosz légierő megkezdte az iszlamisták tartálykocsi-konvojainak bombázását.
Az orosz külügyminiszter fölemlítette azt is, hogy a napokban őrizetbe vettek két török újságírót azért, mert beszámolt a Törökországból a dzsihadistákhoz érkező illegális fegyverszállítmányokról.
Felhívták az USA figyelmét azokra a hírekre, amelyek szerint Recep Tayyip Kardigan török pasa fia is részt vesz az illegális olajbizniszben.
ga
Ma a kedves papa-jó cigány módra-megint hangsúlyt váltott. Míg ma Bakuban kormányának külügyminisztere is a tűz élesztgetésén munkálkodott, Kardigan pasa Ankarában az Oroszországgal való jó kapcsolatok mindennél fontosabb voltát domborítgatta. Mintha nem is lett volna tegnap, vagy tegnapelőtt!
Kardigan kormányának külügyére-Çavuşoğlu-pedig ma telefonon fölhívta az orosz külügyet Moszkvában.
mev
Elmekegte, hogy a jövő héten Belgrádban-ott és akkor lesz ugyanis az EBESZ külügyminisztereinek tanácskozása-esetleg leülhetnének Lavtov kollegával megbeszélni néhány dolgot. Szergej Lavrov kíváncsiságát azért annyira sikerült fölkeltenie, hogy az megüzente Marija Zaharova külügyi szóvivőjén keresztül, hogy ha már ott lesz, akkor minden bizonnyal erőt tud venni magán, és meghallgatja Mevlut Çavuşoğlu kollégát.
http://www.balrad.com/2015/11/27/ma-megint-fordult-a-kardigan-szine-egyet/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése