2015. október 2., péntek

Jelentések szerint remekül halad Szíriában az orosz és a szír légierő közös légi “kártevőmentesítési” akciója.

A törvényes szír kormány ellen hadakozó terroristabandák soraiban hihetelen ritkítást vittek végbe az utóbbi két nap során. Kiváltképpen a tegnap délutáni, Homszk-környéki akciók során szólított magához Allah tömegesen “igazhitűeket”, akik közül egyre többen gondolják úgy, hogy ínséges dolog a földi lét!-de tán még mindig vonzóbb, mint a Paradicsom. Így aztán már nem is szégyenlik a nyúlcipőt.
Peig a megpróbáltatásaik még csak ezután fognak kezdődni valéójában. Elképzelhető ugyanis, hogy a szír hadsereg már a mai napon megindítja szárazföldi műveleteit. A terroristahordák eddig amiatt panaszkodtak, hogy a nagy magasságból végrehajtott orosz légicsapások elől azért nem tudtak kitérni, mert nem látták-nem hallották a repülőgépeket. (Persze meglehet, ez volt a szerencséjük! Egyszercsak “filmszakadás”! Kérdés, hogy a szárazföldi műveletek során ha látják is a vesztüket, jobb érzés lesz-e az a számukra.)
http://www.balrad.com/2015/10/02/hatasos-a-legi-kartevoirtas-sziriaban/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése