A NATO további regionális parancsnoki központokat akar létrehozni a keleti tagországokban, így Magyarországon és Szlovákiában – közölte az atlanti szövetség egyik szóvivője.
A tervekről a tagállamok védelmi minisztereinek október 8-ikai brüsszeli tanácskozásán kívánnak dönteni.
Az Oroszországgal kiéleződött viszony miatt a NATO hónapok óta erősíti védelmi infrastruktúráját a szövetség keleti területein.
Már döntés született parancsnoki központ létesítéséről mindhárom balti államban, valamint Lengyelországban, Romániában és Bulgáriában. E központoknak jövő év júliusára alkalmazhatóvá kell válniuk.
szcs
Az aktuális szálláscsináló bizottság
Az új parancsnoki központok tervezési és koordinációs szerepet töltenek majd be katonai gyakorlatok során, illetve az újonnan felálló gyorsbeavatkozású erő esetleges bevetésekor.
NATO-források szerint a nyugati katonai szövetség a “Krím félsziget jogellenes orosz bekebelezése és a kelet-ukrajnai szeparatisták támogatása nyomán egyértelmű jelzéssel kívánja figyelmeztetni a terjeszkedő törekvéseket tápláló moszkvai vezetést arra, hogy az észak-atlanti szervezet megvédelmezi valamennyi tagállamát.”
(MTI)