képer
1,3 milliárd forintért vett luxusingatlant a jegybank egyik alapítványa egy offshore-hátterű cégtől – tudta meg a Magyar Nemzet. A fővárosi Svábhegyen található ingatlant még februárban vásárolta meg a Magyar Nemzeti Bank által létrehozott Pallas Athéné Geopolitikai Alapítvány. A földhivatali dokumentumok szerint a több mint 2 ezer négyzetméteres villa előző tulajdonosa áttételesen egy, a Brit Virgin-szigetekre bejegyzett cég.
http://mno.hu/videok/132187
A lappal a jegybank azt közölte: az épületben hozzák majd létre az alapítvány képzési és tudományos kutatási központját. Levelében az MNB azt állította, hogy az ingatlant a szakértő által becsült forgalmi érték alatt vásárolták. Emellett kiderült az is, hogy a budai várnegyedben is vettek egy műemlék épületet mintegy egymilliárd forintért, amit még fel is kell újítani.
(MNO)