2015. augusztus 17., hétfő

“Minden felelősség Kijevet terheli…”

Ma Moszkvában tárgyalt iráni kollégájával Szergej Lavrov orosz külügyminiszter.
A megbeszéléseket követő sajtótájékoztatón újságírók faggatták a donbasszi fejleményekről.
“Az elmúlt napok történései nagyon aggasztanak bennünket, mert nagyon emlékeztetnek egy újabb kijevi katonai eszkaláció előkészületeire!”-fogalmazott Szergej Lavrov.

“Sajnálatos módon a harci cselekmények már nem csak a front egyesz szakaszaira, hanem a teljes frontvonalra kiterjedtek. Kijev nem volt hajlandó a 100 milliméternél nagyobb kaliberű fegyverei visszavonására a megállapodás szerint, és nem volt hajlandó a feszültség csökkentésére.”-tette hozzá.
Oroszország külügyminisztere ezzel világossá tette: a kialakult helyzetért és annak minden következményéért a felelősség Kijevet terheli!
Ma-napközben-egyébként “csendesebben bombázta” ezidáig a valcmanista latortüzérség Donbasszt. Minden jel szint az éjszakai ostromokat pszichésen eredményesebbnek látják. De azért a front teljes hosszában zajlott részükről a két Népköztársaság területének “ápolgatása”, és még több nagy űrméretű tűzszerszám még közelebb való felvonultatása a “műveleti térség+ közelébe. Kiváltképpen Gorlovka környékén tűntek fel “Grad”-ütegek, és önjáró lövegek-tankok.
Ugyanakkor elhangzott az első figyelmeztetés is a népköztársaságiak részéről.

A Donbasszba tervezett latortúra nagyon gyorsan a La Manche-csatornában való nem kívánt fürdőzéssel érhet véget! Egy kis Rajnában való lábáztatást követően.
Donbasszban az elmúlt 24 órában egy tucatnyi civil halt bele a latortüzérség terrorjába.
Ma Oroszország Déli Katonai Körzetében (a Krím is ebbe tartozik) mintegy KILENCEZER TECHNIKAI ESZKÖZ bevonásával a hónap végéig tartó “kisebbfajta” hadijátékot rendez az orosz Védelmi Minisztérium. Ezt az infot a minisztérium hivatalos televíziós csatornája, a “Tv Zvezda” adta közzé.
zvezdahttps://balrad.wordpress.com/2015/08/17/minden-felelosseg-kijevet-terheli/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése