Lesújtó véleménye van arról, hogy Európa miként kezeli a problémát, és kiemeli, hogy ő nem egy ilyen Európában szeretne élni.
„Európa számomra mindig is egy értékközösséget jelentett, amire büszkék lehetünk” – kezdi Jean-Claude Juncker a publicisztikáját. „Mi, Európában soha nem utasítanánk vissza embereket, ha a védelmünkre van szükségük – folytatja és hozzáteszi, hogy Európának kötelessége befogadni a menekülteket, mivel ezt az Unió törvényeivel és alapszerződéseivel is kőbe vésték. Aggodalommal tölti el, hogy ezt egyre kevesebben tartják szem előtt.
Juncker hangsúlyozza, hogy a migránsok ugyanolyan emberek, mint bármelyikünk, „mint ön vagy én, csak éppen ezek az emberek nem voltak olyan szerencsések, hogy a világ legstabilabb és leggazdagabb régióiba szülessenek. Olyan emberekről beszélünk, akiknek a szíriai háború, az Iszlám Állam líbiai terrorja vagy az eritreai diktatúra elől kell menekülniük”.
„Aggodalomra késztet, amikor a lakosság egy részének az ezekkel az emberekkel szembeni elutasítását látom” – szögezi le.
Ez nem Európa
Juncker azt is meghatározza, hogy szerinte mi az, ami egyáltalán nem fér bele az európai értékrendbe. „Erőszak a menekültstátuszra várókkal szemben, vagy csupán a szemet hunyás a szükség és a segítségre szorulás felett – ez nem Európa. Aggodalommal tölt el, amikor a szélsőjobboldali és szélsőbaloldali politikusok a populizmust táplálják, ami csak gyűlöletet ébreszt, megoldást viszont nem kínál. A gyűlölettirádák és a felelőtlen kijelentések az egyik legnagyobb eredményünket, a határok nélküli mozgás szabadságát veszélyeztetik a schengeni övezetben – ez nem Európa.”
Európa szerinte inkább mutatkozik meg azokban a nyugdíjasokban, akik generátorokat vittek Calais-ba, hogy a menekülők fel tudják tölteni telefonjaikat, és legalább egy kis zenét hallgathassanak. De európai az is, amit a siegeni diákok csináltak, akik megnyitották kollégiumaikat a menekülők előtt. Vagy a görög pék Kos szigetén, aki kenyeret osztott az éhes bevándorlóknak. „Ilyen Európa az, amelyben én élni akarok”.
„Természetesen nemcsak egyetlen válasz létezik a menekültkérdésre. De az világos, hogy egy nemzet egyféle megoldása nem lehet hatásos. Egy tagállam sem tudja a migrációt egyedül hatásosan szabályozni. Ehhez erős, közös európai alapra van szükségünk, méghozzá azonnal. Éppen ezért az Európai Bizottság a vezetésem alatt már májusban kidolgozta részletes javaslatait egy közös menedék- és menekültpolitika kidolgozására.”
(Csatlós Hanna)
Bal-Rad komm: “…a vezetésem alatt már májusban kidolgozta részletes javaslatait egy közös menedék- és menekültpolitika kidolgozására.” – ami után igazán be is indult a migránsáradat!
Summa-summárum: a latorszövetség “Nagyhercege”-az EU-VEZETŐJE-megírta, hogy ő Közel-keleti és afrikai migránsoktól hemzsegő Európát akar! Magyarország pedig ennek a latorszövetségnek a peremtagja!
Nyilvánvaló, hogy az elképzelés a magyar nép ellenére van! Mint ahogyan ellenére van más országok nemzeti elkötelezettségű polgárainak is. Akik politikai hovatartozásuktól függetlenül- SZÉLSŐSÉGES CSOPORTOSULÁSOK-billogot kaptak!
Magyarország qrmányának pedig akár heteken belül színt kell vallania! És ne felejtsük: SZEPTEMBERBEN MÁR ITT LESZNEK A GAZDA TANKJAI!