Jobb lenne, ha az olimpián lenne ilyen nagy arányban aranyérmünk – halálokok tekintetében a 12 féle betegségcsoport negyedében, azaz háromban a magyarok az elsők az egész EU-ban. Egy területen a másodikok, de több más területen is eléggé elöl vagyunk. Nagyon rosszul hangzik.
Német intenzív osztály. Fotó: Wikimedia, Norbert Kaiser
Több halálozási mód terén előlelő helyen állunk Európában, van, ahol vezetünk, mint a tüdőrák területén, másutt, mint az öngyilkosságokban, másodikok vagyunk – derült ki a Statista.com infografikájából, amelyet a cikk végén láthatnak.
A szívkoszorúér- betegség területén negyedikek voltunk a legutóbbi, 2012-es adatok szerint, az egyéb légzési rendellenességekben és az idegrendszeri betegségekben viszont nem álltunk túlzottan elöl. Ez volt egyébként az öt leggyakoribb halálok a grafikon szerint az EU-ban.
Csúnyán vezetjük a listákat
Részletesebben utánajárva ennél sokkal szomorúbb a kép: az Eurostat 12 féle halálokot különböztetett meg, és ezek negyedében, azaz három területen abszolút elsők vagyunk, mi vezetjük az EU 28 országának listáját – úgymint rák, tüdőrák, vastagbél-betegségek. Egy negyedik téren, az öngyilkosságok terén másodikak vagyunk, százezer lakosra 24 öngyilkos jutott. (Csak Litvániában magasabb ez a szám, mégpedig 31.)
Előkelő helyen állunk a keringési betegségek, szívbetegségek és a nőgyógyászati problémák terén is (mellrák, méhrák, méhnyakrák) – nem túl nehéz észrevenni, hogy elsősorban a különböző rákfajtákkal állunk hadilábon. A közlekedési balesetekben is eléggé elöl vagyunk, egyedül talán az idegrendszeri betegségekben állunk jól – ezek a jelek szerint inkább a fejlettebb országokat sújtják.
Fekete volt a január, a február
Januárban és februárban különösen magas volt az elhunytak száma Magyarországon. Ahogy a Statisztikai Hivatal (KSH) akkor írta, „ az elhunytak száma 25 469 fő volt, ami kiugró, 18%-os emelkedést, számszerűen 3945-tel több halálozást jelentett az egy évvel korábbihoz képest. A jelentős halálozási többlet hátterében a tetőző influenzajárvány és az előző év alacsony bázisértéke állhat.”

Sorvad az egészségügy?
Vakmajom, azaz Faragó Ferenc alapkezelő csütörtökön azt írta,”a tegnapi nap híre, hogy egy nagyatádi férfi halálfélelmében megműtötte magát, miután nem kapott sürgősségi betegellátást. Borzasztó, de ami mögötte van, még borzasztóbb: a közegészségügyi ellátások szándékos elsorvasztása oda jutott, hogy számos területen egyszerűen már nincs ellátás (…) rendszerleállás van, ezért már ezrével halnak meg olyan emberek, akiket az időben kapott ellátás megmentett volna”.
Nem elég a magánellátás sem
Szerinte erre még a magánellátás választása sem megoldás, „még azoknak sem, akik meg tudják fizetni, mert nincs teljes körűen kiépült, minden esetre felkészült magánellátás. Nem véletlen a halálozási mutatók soha nem látott szintre való megugrása”
bázis
(privatbankar)
Bal-Rad komm: “…de ami mögötte van, még borzasztóbb: a közegészségügyi ellátások szándékos elsorvasztása oda jutott, hogy számos területen egyszerűen már nincs ellátás (…) rendszerleállás van, ezért már ezrével halnak meg olyan emberek, akiket az időben kapott ellátás megmentett volna”.
-Viszont a MAGYAROK stresszelése fokozott ütemben zajlik!
Tudatosság áll a folyamatok mögött? Vagy egyszerűen CSAK az ország szétlopása miatti finanszírozhatatlanság?
Ez utóbbira MERNÉNK FOGADNI NAGY TÉTBEN! De mindegy is. A magyar közegészségügyet olyan mértékig lepusztították politikai maffiáink, hogy annak az 1989-es szintre való FELTORNÁSZÁSA legalább harminc év kemény, szívós, elszánt munkájára LENNE SZÜKSÉG!
KIKKEL?