Egy bandában

A KMW gyártja a német Leopard harckocsit, a Nexter pedig a francia Leclerc harckocsit. A két vállalat már 2014-ben bejelentette egyesülési szándékát. Az egyesülési szándékról szóló szerződést a cégek vezetői Jean-Yves Le Drian francia védelmi miniszter és Markus Grübel német védelmi minisztériumi államtitkár jelenlétében írták alá.

Frank Haun, a KMW vezérigazgatója szavai szerint az egyesülés az európai hadiipari szektorban "már régen esedékes konszolidációt" valósítja meg. Philippe Burtin, a Nexter vezére pedig köszönetét fejezte ki a több mint egy éves tárgyalási folyamatban részt vevő kormányzati és privát partnereknek a "stratégiai jelentőségű európai projekt" megvalósításához nyújtott segítségért.

Ütőképes haderőre van szükség

Az egyesült hadiipari konszern hatezer alkalmazottal évi mintegy kétmilliárd euró forgalmat bonyolít. Az alapítók szigorúan egyenlő feladatmegosztásban vesznek részt a fejlesztésekben - hangsúlyozta Jean-Yves Le Drian. Markus Grübel pedig hangsúlyozta, hogy Európának saját ütőképes hadiiparra van szüksége és Németország és Franciaország meg is tette az ehhez szükséges lépéseket.

Az egyesült vállalatot az illetékes versenyhatóságok engedélyének megszerzése után valószínűleg "Newco" néven jegyzik be.



PrivátBankár