Deutschék 1 milliárdot, a Fradi 750 millió kapott az EMMI-től

Megjelentek az Emberi Erőforrások Minisztériumának első féléves támogatási szerződései a kormany.hu-n. Ezek alapján a tárca nem kevés pénzzel “tömte ki” az egyes sportklubokat.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma által közzétett dokumentum szerint, mely az első félévben nyújtott támogatásokat tartalmazza,
5 sportklub összesen 2,5 milliárd forintot kapott a tárcától különböző jogcímeken.
Ezek közül is a legtöbb a Deutsch Tamás elnöklésével működő MTK kasszájába vándorolt. 714,5 millió forintot kaptak ugyanis a stadion és egyéb infrastrukturális beruházások költségeire, és még 300 milliót az idei sportszakmai többletfeladatok ellátására és a működés támogatására.
Ezen a jogcímen szintén 300 millió forintot kapott a minisztériumtól a Vasas, az Újpest és a Fradi is. Utóbbi egyébként emellett még 450 millió forint támogatásban is részesült a működéssel, utánpótlással kapcsolatos sportszakmai feladatok ellátására és az ezekkel összefüggő költségek fedezésére. Így összesen a zöld-fehér klub 750 millió forintot kapott, ami a gyűjtésünk alapján a második legnagyobb összeg az MTK támogatása után.
Nem maradt ki a támogatottak köréből Szatmáry Kristóf, a Fidesz frakcióvezető-helyettésnek egyesülete, a BVSC-Zugló sem (itt az elnöki posztot tölti be a politikus). A klub ugyanis 150 millió forintot kapott az EMMI-től a sportszakmai többletfeladatok ellátása és a működés támogatása címén.
támog
A foci a legjobban támogatott
Mellettük egyébként a Magyar Labdarúgó Szövetség is kapott még összesen 1,5 milliárd forintot, melyből 1,4 milliárd az Utánpótlás-nevelési Program támogatását szolgálja, 100 millió forint pedig a Bozsik Programot. Érdekesség ezzel kapcsolatban egyébként, hogy a labdarúgás kiemelten a legtöbb támogatásban részesült eddig idén.
A második legtöbb pénzt ugyanis az úszó szövetség kapta közel 1,4 milliárd forintot sportágfejlesztési támogatás címén, a dobogó harmadik fokára a judosok kerültek kicsit több mint 1 milliárd forinttal.
Ezt követően
kajak-kenusok állnak 860 milliós támogatással,
az atlétikai szövetség 846 millióval,
az idén Németh Szilárd, rezsibiztos elnöklése alá kerülő birkózó szövetségnek pedig már 750 millió forint vándorolt a kasszájába a minisztériumtól.
És bár nem sport, ám ha már érintőlegesen megjegyeztük a kormányközeli kapcsolatokat, akkor cikkünk végén kitérünk arra is, hogy a Magyar Természetjárók Szövetsége, mely Garancsi István, a Videoton futballklub tulajdonosához köthető, 300 millió forint támogatást kapott a nemzeti turistaútvonal hálózat fejlesztésével kapcsolatos kiadások támogatása címén. (Tavaly egy kormányhatározat alapján létrejött megállapodásban foglalt célok megvalósítására 350 millió forintot juttatott az EMMI a természetjáróknak.)
(mfor)