2015. július 19., vasárnap

A francia elnök is egységes euróövezeti kormányt akar – A világkormány előszobája?


europe-babel
A német és francia gazdasági miniszterek után Francois Hollande is azt javasolja a válság megoldásaként, hogy minden eurózóna tagállam adja át szuverenitását egy központi kormánynak. Az európai föderációhoz, amit sokan csak Európai Egyesült Államokként emlegetnek, saját elnök, parlament és büdzsé is társulna.
A javaslat persze nem meglepő, hiszen a globális elit minden problémára a hatalom további központosítását javasolja.
„A körülmények arra késztetnek bennünket, hogy magasabb sebességre váltsunk,” nyilatkozta Hollande a Journal du Dimanche nevű lapban megjelent írásban. „Ami fenyeget minket, az nem a túlzásba vitt európaiság, hanem annak a hiánya.”
Vajon hogyan képzeli el a francia elnök az európaiság megfelelő mértékét?
„Jacques Delors ötletét támogatom egy euróövezeti kormány létrehozásáról, amihez egy konkrét büdzsé és parlament is társulna, hogy biztosítva legyen a demokratikus irányítás,” nyilatkozta Hollande.
Az Independent így írt erről:
„Létrejönne egy saját miniszterelnökkel rendelkező eurózóna kormány, a kormány pedig az EU költségvetésétől különálló büdzsével rendelkezne, a törékenyebb országok megsegítése és az azokba történő befektetések céljából.”
Hollande persze nincs egyedül az elképzeléssel. A fent már említett miniszterek mellett, Mario Draghi, az EKB elnöke, Jean Claude Juncker, az Európai Bizottság és Jeroen Dijsselbloem az Eurogroup elnöke is hasonló tervvel állt elő, amiben egy közös európai államkincstár felállítását szorgalmazzák.
Ezek a tervek nyilván nem fognak egyik napról a másikra megvalósulni, azonban fontos tudni, hogy az elit ebbe az irányba kívánja hajtani Európát. A következő válság kirobbanásakor pedig ezeket a javaslatokat fogják „megoldásként” felkínálni.
Vészhelyzetek alkalmával az elit számos olyan lépést meg tud valósítani, amire normális körülmények között nem lenne esély. A jelen helyzetben nem sokan fogadnának el egy európai föderációt, de ha a helyzet elfajulna, hirtelen mindenki kétségbeesetten követelné a megoldást, legyen az bármi.
Amikor a lehetőség előáll, már csak azt kell elérniük, hogy Németország és Franciaország egyetértsen a részleteket illetően, és a többi eurózóna tagország szépen követi majd példájukat.
Az új egységes kormány előtt álló egyik akadály maga az euró. Az egységes valutát jelenleg szabályozó egyezmények nagyon összetettek és rengeteg korlátozást tartalmaznak. Amennyiben Németország és Franciaország valóban az európai föderáció felállítása mellett dönt, talán egy új valutát is létrehoznak.
Ez ma még elrugaszkodott elképzelésnek tűnhet, de egykor az euró is éppen ilyen őrültségnek hangzott.
Ami a jelent illeti, az európai adósságválság egyre mélyül. Nemcsak Görögország, de Portugália, Írország, Olaszország, Belgium és Franciaország is úszik az adósságban. Függetlenül attól, hogy rövidtávon Görögország végül elhagyja-e a monetáris uniót, az európai kötvények hozama valószínűleg tovább emelkedik egy ideig, miközben a részvények esetében komoly esés várható az elkövetkezendő hónapokban.
Bábel tornya (balra) - Az Európai Parlament épülete Brüsszelben (jobbra)
Brueghel: Bábel tornya (balra) – Az Európai Parlament épülete Brüsszelben (jobbra)
A nagybankokat kell figyelni! Az Egyesült Államokhoz hasonlóan, Európában is a „bukáshoz túl nagyok” rendelkeznek a legnagyobb hitelállománnyal és derivatíva kitettséggel, ezek között pedig a Deutsche Bank áll az élen az egész világon. A rendelkezésre álló adatok szerint a Deutsche Bank 75 billió dolláros derivatíva kitettséggel rendelkezik. A bank elnökhelyettesei nemrégiben lemondásra kényszerültek és egyre több hír bukkan elő az intézmény belső gondjairól.
Vajon mi történne, ha Németország legnagyobb és legfontosabb bankja hirtelen a Lehman Brothers nyomdokaiba lépne?
Mindeközben az euró folyamatosan veszít értékéből a dollárhoz képest.
Úgy tűnik, a káosz nemhogy csökkenne, de egyre erősödik Európában, ami az eurózóna válságát is tovább mélyíti.
Amire emlékeznünk kell, hogy az eurózóna rövidtávú sorsától függetlenül, az európai elit célja a további integráció és még teljesebb központosítás.
Ezért borítékolható, hogy a Hollande és társai által javasolt Európai Egyesült Államok vagy föderáció, hívjuk, aminek akarjuk, valamilyen formában meg fog valósulni.
Forrás: The Economic Collapse
http://idokjelei.hu/2015/07/a-francia-elnok-is-egyseges-euroovezeti-kormanyt-akar-a-vilagkormany-eloszobaja/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése