2015. július 19., vasárnap

Munka a hóhérnak: Szaúd-Arábia elfogott félezer terroristát

Szaúd-Arábia biztonsági szolgálata letartóztatta az Iszlám Állam nevű terrorszervezet 431 feltételezett tagját.
A tömeges letartóztatás során elfogott személyeket azzal vádolják, hogy öngyilkos merényletek végrehajtását tervezték mecsetekben, rendőrőrsök ellen, és civilek által nagy számban látogatott létesítményekben. A belügyminisztérium közleménye szerint az elfogottak többsége szaúdi állampolgár. Hat személy jemeni vagy szíriai állampolgársággal is rendelkezett. A BM szerint az első öngyilkos merényleteket a pénteki ima idején mecsetekben, diplomáciai missziók és kormányhivatalok ellen követték volna el.
Az ISIS 2015 januárjában kezdte meg működését Szaúd-Arábia területén, miután az új szaúdi uralkodó beszüntette az Egyesült Államokkal folytatott együttműködést az olajárak leütésére vonatkozóan. 2015 január első hetében szaúdi sajtóorgánumokban elkezdtek megjelenni olyan publicisztikák, mely szerint az amerikai monopóliumot meg kell dönteni, és Szaúd-Arábia új szövetségesek után kell nézzen, hogy az ország több lábon állhasson. 2015 január 8-án négy fegyveres merénylő hajtott végre támadást szaúdi határőrök ellen – közel az iraki határhoz -, ami az ISIS első ismert támadása volt Szaúd-Arábia területén.
2015 március 5-én 65 amerikai kongresszusi képviselő aláírt egy levelet, melyben követelték Szálmán bin Abdul-Aziz Al-Szaúd királytól, hogy hajtson végre demokratikus és emberi jogi reformokat Szaúd-Arábiában. Két hónappal az amerikai szenátorok ultimátumát követően több halálos áldozattal járó merénylet történt egy síita mecsetben – a pénteki ima idején -, aminek következtében demokratikus reformokat követelő tüntetések kezdődtek. Áprilisban a szaúdi hatóságok az ISIS 93 feltételezett tagját tartóztatták le az ország területén.
A térségi politikában nyílt titok, hogy az Iszlám Állam nevű terrorszervezet Washington irányítása alatt áll. Erre iraki politikusok az utóbbi egy év során számos alkalommal felhívták a figyelmet, ahogyan arra is, hogy az “ISIS ellen harcoló” nyugati koalíció repülőgépei a terrorszervezet által ellenőrzött területeken dobnak le fegyverszállítmányokat.
Az Egyesült Államok az utóbbi évtizedek során teljes érdektelenséget mutatott a síita lakosság szaúd-arábiai helyzetével kapcsolatban, – a demokratikus reformok követelését a szaúdi külpolitikában bekövetkező várható fordulat hatására kezdték meg. 2015 június 22-én Oroszország és Szaúd-Arábia megállapodások sorozatát írta alá, többek között a szaúdi atomprogram felépítéséről, a tömegközlekedés fejlesztéséről – 4 városban építik fel orosz cégek a metróhálózatot -, közös olajprojektekről, a két ország űrkutatási hivatalai közti együttműködésről, és a kétoldalú kapcsolatok további bővítésének lehetőségeit vizsgáló konzorciumok létrehozásáról.
Egy hónappal az együttműködési megállapodások aláírását megelőzően Szaúd-Arábia illetékes hivatala álláshirdetéseket adott fel nyolc újabb hóhér foglalkoztatására. A munkaköri leírás szerint a pozíció betöltése nem igényel különleges képesítést, a halálos ítélet végrehajtása rendszerint nyilvános lefejezéssel történik. A kormány a halálos ítéletek számának növekedésével indokolta az álláshirdetést; az egy hónappal később, Washington első számú geopolitikai ellenfelével aláírt megállapodások miatt valószínűsíthető volt, hogy az országban ugrásszerűen növekszik majd az ISIS-sejtek és a kivégzésre ítélt terroristák száma.

http://hidfo.ru/2015/07/munka-a-hohernak-szaud-arabia-elfogott-felezer-terroristat/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése