Magyarország — Nyolcszázharmincnégy nap, azaz több mint két év – ennyit kell várni annak a dél-dunántúli betegnek, aki szaruhártyaműtétre szorul.
toló
Bár a szaktárca nemrég közölte: plusz 5 milliárdot fordítanak a műtéti kapacitások bővítésére, hogy rövidüljenek a várólisták, a lajstrom csak nem akar látványosan megcsappanni. Pedig a pluszpénz adta új elvárások szerint így a kisebb műtétekre legfeljebb 2-3 hónapot, de a komolyabb ortopédiai beavatkozásokra is maximum fél évet szabadna várni. Ehhez képest országos átlagban egy térdprotézis-operációra 613 napot kell várni az Országos Egészségbiztosítási Pénztár friss adatbázisa szerint.
A sorban állók összetételében egyébként nincs nagy változás: a legtürelmesebbnek most is az ortopédiai operációkra váróknak és a szaruhártyaműtét előtt állóknak kell lenniük. De tumultus van a gerincstabilizálásra várók „várótermében” is.
Az OEP szerint még egy év, mire lerövidülnek a listák.
– A várólista-csökkentési program áprilisban indult. A végső cél, hogy 2016-tól Magyarországon műtéti beavatkozásra kisebb operációk esetében 2-3 hónapnál, nagyobb ortopédiai műtétek esetében fél évnél többet ne kelljen várakozni a betegeknek – tudtuk meg az OEP sajtóosztályán.
A Music FM-nek nyilatkozott nemrég Mária, akinek hat évvel későbbre adtak műtéti időpontot.
– A jobb térdembe kellene protézist ültetni. A vizsgálat során közölték, hogy ki tudnak írni operációra: 2021. április 2-án meg is ejtik a beavatkozást. A váróteremben ülő betegtársak csak akkor hitték el, hogy hat év a várakozási idő, amikor megmutattam nekik a papírt – mesélte az asszony.
Mi egy képzeletbeli, csípőprotézis-műtétre szoruló nagymamával teszteltük, mikor feküdhetne kés alá a területileg illetékes, és mikor a szabadon választott másik kórházban.
A Heves megyei nagyit az OEP adatbázisa szerint, ha a napokban kér időpontot, leghamarabb 2017. április 21-én műtenék az egri Markhot Ferenc kórházban.
arány
A lehetőségként kínált listából kiválasztottuk a budapesti Egyesített Szent István és Szent László Kórházat, ahol viszont fél éven belül meg is operálnák a nagymamát. Mindössze annyit kellene tennie, hogy az összes leletével együtt megjelenik egy személyes konzultáción, és ha az orvos indokoltnak látja a beültetést, máris megkapná az új, sokkal barátibb időpontját: fél éven belül.
Arra a kérdésre, vajon mi az oka, hogy az egyik intézményben majd két évet kell várni ugyanarra a műtétre, amit egy másikban akár fél éven belül is elvégeznek, senki sem tudta a választ.
– Semmi nem indokolja, és teljesen életszerűtlen, hogy bármelyik műtétre éveket kelljen várnia bárkinek is – mondta el egy neve elhallgatását kérő orvos.
834 nap a csúcs
Beavatkozások, amelyekre a legtöbbet kell várni (országos átlag)
1. Szaruhártyaműtét:
834 nap, 7 várakozó
2. Térdprotézisműtét:
613 nap, 9080 várakozó
3. Gerincstabilizáló műtét:
530 nap, 548 várakozó
4. Egyéb ortopédiai nagyműtét:473 nap, 105 várakozó
5. Nyitott szívműtét:
202 nap, 942 várakozó
6. Szürkehályog-műtét:
188 nap, 22116 várakozó
7. Laparoszkópos
epekő-beavatkozás:
162 nap, 2237 várakozó
8. Pajzsmirigy-beavatkozás:
155 nap, 61 várakozó
Északon kell a legtöbbet várni
Leghosszabb várólisták országrészek szerint (térdprotézis)
Országos átlag: 613 nap, 9080 várakozó
1. Észak-Magyarország: 800 nap, 1842 várakozó
2. Dél-Dunántúl: 625 nap, 1195 várakozó
3. Nyugat-Dunántúl: 512 nap, 1610 várakozó
4. Nyugat-Közép-Magyarország: 450 nap, 1296 várakozó
5. Dél-Alföld: 360 nap, 832 várakozó
6. Dél-Közép-Magyarország: 319 nap, 624 várakozó
7. Észak-Közép-Magyarország: 315 nap, 1059 várakozó
8. Észak-Alföld: 247 nap, 620 várakozó
Forrás: OEP

(blikk)
Bal-Rad komm: “…Semmi nem indokolja, és teljesen életszerűtlen, hogy bármelyik műtétre éveket kelljen várnia bárkinek is – mondta el egy neve elhallgatását kérő orvos.”
-A folyamat önmagában is furcsa kezdettel indul. Telefonon is lehet időpontot kérni.
“Fáj a fejem…”-mondja a telefonba a beteg.
-OK! Nyolc hónap múlva x.napon megműtjük!-jön a válasz.
Valahogy így működik a nem tegnap kezdődött időpontprobléma. Amelyre négy-öt esztendeje mindig azt mondják, hogy jövőre MAJD elkezd rövidülni a várólista. Közben négy dolog történhet:
1. A műtétre váró MEGGYÓGYUL! (Kevésbé valószínű, de a lista-így a várakozási idő is-rövidül.)
2. A műtétre váró meghal! (60 év fölötti jelentkező esetében erre jó esély van! Ám a lista-és a várakozási idő lerövidül.)
3. A műtétre váró állapota CSAK súlyosbodik. Nem műthető! (Anyagi megtakarítás!)
4. A műtétre várakozó állapota súlyosbodik. Műthető-de bonyolultabb, költségesebb lesz a műtét!
Az említett négy esetből-“szerencsés körülmények között”-az utolsó-a negyedik-eset jön be. Merthogy a csontok, porcok, szívek-egyéb berendezések-spontán gyógyulása nem szokványos, nem egy természtes és jellemző folyamat. Arra a várólisták mindenképpen jók, hogy statisztikailag kimutathatóvá válik MEDDIG HÚZHATJA EGY ÁTLAGMAGYAR! És lehet tervezni az udvari ötletgyárakban. Amiket politikai elitünk figyelembe vehet döntéseinek előkészítésében.
A várólisták pedig amúgy egyfajta rostát jelentenek. A jelentéktelenek, az aprók, a gyengék áthullanak rajta. A még használhatók fennmaradnak. Számukra még van esély! MEGADJA NEKIK AZ ELIT AZ ESÉLYT!