A német Bundesnachrichtendienst külföldi hírszerző szolgálat vezetője teljes átszervezésre vonatkozó terveket jelentett be, hogy megakadályozzák az idén áprilisban nyilvánosságra jutott eset megismétlődését.
Gerhard Schindler, a BND igazgatója arról nyilatkozott, hogy a hivatal mindeddig példátlan kontroll alá fog kerülni. Kezdetben 6500 főt fognak áthelyezni könnyebben ellenőrizhető pozíciókba, és a hivatalt szigorú központosításnak vetik alá, ami fölött egy újonnan létrehozott jogi és statisztikai hivatal fog ellenőrzést kapni. A Süddeutsche Zeitung hétfői jelentésében számolt be az átszervezés előkészületeiről, hangsúlyozva az igazgató egyik fő megállapítását, miszerint a szolgálat az utóbbi évtized során jelentős mértékben decentralizálódott, ennek köszönhetően tömegessé váltak a visszaélések, ezek felszámolására pedig eddig példátlan központosítást kell végrehajtani.
Az igazgató nyilatkozata szerint továbbra is folytatni fogják az NSA-val folytatott együttműködést, de vannak tervek arra vonatkozóan, hogy “külső megfigyelőket” vonhatnak be ebbe a munkába. Gerhard Schindler szintén elismerte, hogy a Bundesnachrichtendienst az utóbbi évtized során olyan mértékben függővé vált az amerikai titkosszolgálatoktól, hogy az NSA-val folytatott együttműködés nélkül képtelen lenne ellátni feladatait.
A hivatal teljes átszervezéséről azt követően született döntés, hogy áprilisban kirobbant az amerikai kémbotrány; német sajtóorgánumok információkat hoztak nyilvánosságra arra vonatkozóan, hogy a Bundesnachrichtendienst egy része az amerikai National Security Agency alárendelt szervezeteként működött, és az NSA a német titkosszolgálatok kapacitását használta fel európai célpontok megfigyelésére. Az NSA határozott meg célpontokat a német hivatal számára, melyeket a BND kellett megfigyeljen, miközben a megfigyelt célpontokról – vezető politikusokról, európai vállalatokról – állandó információszolgáltatást biztosítottak az amerikaiaknak.
A Németországban kirobbant kémbotrány rámutatott, hogy a német lakosság körében egyre fokozódik az Amerika-ellenesség. Májusi közvélemény-kutatások alapján Angela Merkel támogatottsága jelentősen csökkent, és mióta áprilisban nyilvánosságra jutott, hogy a német hivatalok az amerikai titkosszolgálatoknak alárendelve működnek, a németek több mint harmada gondolja úgy, hogy Merkel tudott az amerikaiak kiszolgálásáról, és szándékosan félrevezette a lakosságot.
A BND az NSA számára biztosított egyoldalú adatszolgáltatással Németország alkotmányát is sértette. A botrány kirobbanásakor előrevetíthető volt, hogy annak továbbgyűrűzése elkerülhetetlenül a hivatal felszámolásához és új külföldi hírszerző struktúrák létrehozásához, vagy a hivatal teljes átszervezéséhez vezet. Mivel az amerikai kémbotrány április óta a címlapokon szerepel Németországban, valószínűsíthető, hogy a botrány nem fog elülni. Sokkal inkább egy rendszerváltás előkészületeit jelenti, ami a hírszerző struktúrák teljes átszervezését követően a külügyminisztériumi alkalmazottak tekintélyes hányadának elbocsátásával fog folytatódni.


http://hidfo.ru/2015/06/atszervezik-a-nemet-kulfoldi-hirszerzest/