2015. május 19., kedd

Összegzés

Sokakban feltevődik a kérdés, miért változik az MNA hangvétele, miért kerül elő negatív értelemben a fasiszta jelző, mi az oka, hogy a nemzeti helyett egyre inkább a népi meghatározást használjuk. Az okok feltárásához vissza kell menni az időben, jóval a mozgalom születése elé. Elvégzünk egy rövid történelmi áttekintést, amely megmagyarázza a 60-as, 70-es évek történéseit, majd összességében elvezetnek napjaink eseményeihez. A második világháború befejezése rövid időn belül megszülte a Kelet és Nyugat közötti szembenállást. A Harmadik Birodalom valójában nem a nyugati hatalmaktól, hanem Oroszországgal szemben szenvedett vereséget, ezt követően a Nyugat meglehetősen eredményesen állított maga mellé olyan személyeket, akik a Führerprinzipre épülő III. Birodalomban vezetők voltak, vagy kaptak speciális kiképzéseket.
Az SS katonái a háborút követően ott harcoltak az idegenlégióban, de az USA különleges elit egységeiben is. Az amerikai különleges egységek mai kiképzési módszereit és tematikáját a volt SS parancsnokok fektették le. Che-Guevara likvidálását is ilyen volt SS alakulat hajtotta végre. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy az amerikai és orosz csapatoknak parancsuk volt rá, hogy az SS és egyéb különleges alakulatok tagjait, mint például az ejtőernyősöket is, azonnal ki kell végezni, ha fogságba esnek. Egyetlen módon tudtak megmenekülni, ha vállalták a hazájától távoli nyugati érdekű szolgálatot. Sokan inkább meghaltak, de voltak, akik vállalták (a kivégzések elkerülésére csak ’44 második felében és ’45-ben adtak lehetőséget). Mérnökök, katonák, orvosok egyaránt kerültek így az USA szolgálatába meglehetősen nagy számban.
Ez a beszervezés adta a későbbi ötletet az úgynevezett Gladio-művelet (Operation Gladio) elindítására. Mivel a nemzetiszocialista és nacionalista fiatalokban alapvetően élt az orosz-ellenesség a II világháború okozta veszteség miatt, továbbra is könnyedén sikerült ezeket a csoportokat befolyásolni. A Gladio-művelet a hatvanas évek végén kezdődött el, a hetvenes években már több országra kiterjedt Nyugat-Európában, a nyolcvanas évekre valamennyi országban jobboldali szervezetekkel rendelkezett. A műveletben két szálon futottak az események. Az egyik volt az eleve beszervezettek csapata, a második a befolyásoltak csapata. Vezető pozícióba a CIA minden esetben beszervezett embereket állított. A Gladio művelet lényege, hogy olyan náci, vagy nemzetiszocialista jellegű (falangista, fasiszta, soviniszta stb.) szervezeteket hozzon létre, amelyek a CIA érdekében tevékenykednek. Amíg a Szovjetunió létezett, ezzel nem volt különösebb probléma, mivel közös ellenségnek felmutatták az oroszokat, és ezt nem is kellett nagyon szítani bennük. Több esetben pl. Olaszországban vagy Portugáliában a kommunista vagy oroszbarát szerveződések elleni terrorista akcióra sarkallták tagjaikat. A CIA emberei ott voltak vezető pozícióban minden olyan NS, ultra, vagy jobboldali szerveződésben, amely befolyásolható volt oroszellenes cselekedetekre, vagy soviniszta alapú belső fellépésekre, és minden esetben ezek a CIA érdekében álltak.
Érdekes módon a Nyugat hagyta ezeket a szerveződéseket működni, több terrorcselekedet végrehajtója jelentéktelen büntetéseket tölt, száműzetésben van, vagy új néven él, de minden esetben megúszták a súlyos büntetéseket. Annak ellenére, hogy a kikiáltott náci-ellenességet az egész Nyugat fennhangon hirdette, mégis a CIA fizette ezeket a szerveződéseket. Komoly kiképzőtáborok működtek Franciaországban, Spanyolországban, Olaszországban, de a beszervezett országok közé került szinte minden nyugati ország. A kelet blokk összeomlása után ez a folyamat nem állt le, és pár év alatt beszervezett lett az összes volt szocialista kelet-európai ország. A szovjet rendszer bukása után két ellenségkép alakult ki a CIA által szervezett jobboldali és NS szervezetekben:
orosz-ellenesség
iszlám ellenesség – vagy vallási ellentétek szítása
A szervezetekre jellemző másik tulajdonság, az erős soviniszta, vagy vallási alapú hangulatkeltés. A CIA tökéletesen tisztában volt azzal, hogy háborúk kirobbantására az egyik legalkalmasabb eszköz, a sovinizmus felkorbácsolása, vagy a vallási ellentétek kiélezése (amelyet leginkább az arab világban tud felhasználni). Ha megnézzük az összes CIA által kirobbantott háború módszereit, akkor minden esetben találkozunk ezekkel az elemekkel. A horvát-szerb háború, grúziai háború, vagy éppen jelenlegi ukrajnai háború, hogy csak hármat említsünk meg.
A Gladio művelet összegzése: minden olyan szerveződés, amely az elmúlt két évtizedben orosz-ellenes volt, és működésében erősen jelen volt a sovinizmus, KIVÉTEL NÉLKÜL CIA szervezésű képződmények. A legjellemzőbb pedig az, hogy vezetőik érdekes módon bármilyen fellépést követtek el, minden esetben megúszták enyhe, vagy nevetséges büntetéssel, ha egyáltalán kaptak valamit. Van olyan nácinak nevezhető szerveződés, amely ennek köszönhetően bekerült a parlamentbe is, például Svédországban, vagy éppen most Ukrajnában a szintén CIA szervezésű Jobb Szektor. A fő összekötő országnak számít Olaszország, Franciaország és Dánia. A Gladio művelet meghatározza a törökországi folyamatokat, vagy éppen a Görögországban zajló eseményeket.
Vannak természetesen olyan jobboldali szerveződések, amelyek mentesek mindenféle izraeli vagy CIA befolyástól, és mindez csak azért, hogy megmaradjon a szervezeteik anonimitása, nőjön a zűrzavar a fejekben, ne lehessen eligazodni ki kivel van. A CIA komoly pénzekkel, eszközökkel, információkkal és jogi védelemmel támogatta ezeket a szerveződéseket. A nem CIA által támogatott szervezetek egyik jellemzője, hogy alapvetően nem rendelkeznek egyikkel sem, így soha nagyobb befolyást sem tudtak elérni, pénzügyileg stabilizálódni. Ilyen CIA által támogatott szerveződés Magyarországon is működik. Nem is egy. Köztük van kisebb és van, amely népesebb lett, köszönhetően annak, hogy maximálisan érvényesítette a soviniszta indulatokat, és az orosz-ellenességet.
Az is jellemző ezekre a szervezetekre Európa-szerte, hogy az elmúlt két évben igyekeznek retorikát váltani. Megpróbálnak orosz-szimpátiát megjeleníteni, az izraeli események miatt még palesztin-barátságot is mutatnak, bírálják Izraelt, és néha-néha a soviniszta felhang is élét veszti a megmozdulásokon. Ennek oka az a fajta világpolitikai fordulat, ami miatt a CIA igyekszik ezeket a szervezeteket kelet-felé orientálni, mint csalétket. Nem véletlen Putyin kijelentése, hogy valamennyi szervezettel, amely azonosságot vállalt a III. birodalommal, vagy annak valamely szövetségesével, vagy nacionalista és soviniszta retorikát folytatott, soha nem fognak szóba állni. Bármilyen orosz – szovjet ellenes, vagy valamely társnépek elleni fellépés kizárja a lehetséges tárgyalópartnerek sorából az adott szervezetet. Ennek oka az, hogy így tudják első lépcsőben kiszűrni az összes CIA által szervezett jobboldali tömörülést.
Ez a világpolitikai átrendeződés bennünket is politikai állásfoglalásokra, ideológiai fejlesztésekre és kommunikációnkban is észrevehető változtatásokra ösztönöz. Első sorban azért, mert hazafiak vagyunk, és tíz éve jól tudjuk, melyek azok a lehetőségek, amelyek hazánk számára is “szebb jövőt” és élhetőbb életet jelenthetnek. Bár sokan nem értették, sőt kifejezetten támadták Vezetőnket, ám mára bebizonyosodott, hogy mindez helyes, fontos, sőt szükséges volt. Valamennyi NS szervezet, soviniszta alapállású szervezet, és ideológiai anakronista kiírta magát a magyar jövőbe való beleszólás lehetőségei közül. Nekünk is hatalmas munkát kellett elvégezni, mire sikerült azt az ideológiát körvonalazni, amely megállja a helyét a világpolitikai irányzatok között, de továbbviszi az eredeti hazafias és szocialista elveket. Ez pedig a népiszocializmus. Az elmúlt időszakban szakítottunk minden olyan nézettel a hungarizmuson belül, amely a múlthoz, és annak hibás megoldásaihoz, gyakorlati hibáihoz láncolt minket. Nem vagyunk politikai panoptikum. Ez a folyamat 2001-ben kezdődött. Elsőként hirdettük meg a keleti nyitás elvét, amelyet még a magyar kormányzat is ellopott olyan szinten, hogy még a nevét sem változtatta meg (pl. keleti orientáció vagy bármilyen hasonló kifejezésre). Emiatt az úgynevezett jobboldalról főképpen a CIA által pénzelt szervezetektől kaptuk a legerősebb támadásokat. Pont azoktól, akik most meglehetősen erősen próbálják levetkőzni mind az orosz-ellenességet, mind a sovinizmusukat. Meg kell jegyeznünk, hogy mindez megfelelő elégtétel számunkra a tőlük kapott sérelmekért, mivel látjuk feltűnő vergődésüket.
A Magyar Nemzeti Arcvonal már nem képvisel semmit mindabból, amely a múltban, az akkori kor kihívásaira megfogalmazott hibás választ jelent. Az MNA csak a jövőre fókuszál, és a jelen kor kihívásaira fogalmaz meg gyakorlati és ideológiai válaszokat. Ideológiája a népiszocializmus, vezérelve a magyar birodalmi szellemiség, irányelve a magyar nép felemelése és megmentése.
Cionista jobboldal
Az előzőekben felvázolt CIA műveletek hatásai most kezdenek elérhetővé és kézzelfoghatóvá válni. A hajdani szélsőjobb mára teljes egészében cionista hatás alatt áll. Nagyon kevés az, jóformán személyre bontható, akinek sikerült kikecmeregnie ebből a csapdából. Úgy, ahogy volt, szinte az egész szélsőjobboldal belesétált, és ott is maradt.
A CIA fő szervezetei, amelyekkel operál, vagy amelyeket igyekszik hatalomra juttatni:
• Civil alapítványok ― minden elfoglalt országban ott vannak, ezeken keresztül manipulálják a tömegeket;
• Zsoldos cégek ― valamennyi háborúba sodort térségben ott vannak. Ezek bérgyilkosai az egyik fő kirobbantó csoport, mint “mesterlövészek” ― valójában egyszerű pszichopata gyilkosok;
• Lázadók ― szeparatista vagy vallási szeparatista csoportok, amelyek lényege, hogy növeljék a káoszt, és megbontsák az egységet;
• NATO ― a világhatalmi erő, amelyet egyeduralkodónak szeretnének tudni, hogy a cionista világuralmi törekvéseket védje.
A CIA fő eszmei irányzata, melynek szolgálatában működik, a radikális liberalizmus. Igen radikális, és egyáltalán nem liberális az a fajta liberalizmus. Mert a nyugat cionista liberalizmusa semmi egyéb, mint sátáni eszköz, tartalmában pedig a valódi liberalizmushoz az égvilágon semmi köze. Radikalizmusa pedig brutálisabb valamennyi eddigi radikalizmus között. Kérdés nélkül robbant ki háborúkat, gyilkol le milliókat, mint például Irakban vagy Afganisztánban ― mindezt a demokratikus elvekre hivatkozva.
Egyik fő szerve, melyet mindenáron egyeduralkodóvá akar tenni, a NATO. Minden NATO-ország egyenlő a radikális gyilkos liberalizmus fő képviselőjével, vezetői mind cinkosok a gyilkosságokban, katonái mind gyerek- és asszonygyilkosok kivétel nélkül. Lélek nélküli zsoldos csürhe ez, amely létezésének egyetlen célja van, a legsötétebb emberi alantasságot hatalomra juttatni. Bármilyen kicsi része is van benne valakinek, aki a sátánizmust képviseli, örökre elkárhozott. Papjai bűnösebbek minden bűnösnél, vezetői a kárhozat tüzén fognak égni, katonái a sötétség harcosai. Ebben a lélektelen sötétségben pedig nincsenek hősök, sem kiválóságok. Semmi egyéb nincs, csak darabra számolt hústömeg.
Ez a sátáni banda egyetlen ténnyel nagyon gyorsan szembesült a hatvanas-hetvenes évekre. A liberális, anarchista és kommuna szellemiségű fiatalokban semmiféle jövő, energia vagy erő nincs. Tömegben veszélyesek lehetnek, de akkor is csak nagyon sokszoros túlerőben és rendkívül rövid időre, de ezen kívül semmire sem jók. Elkezdődött a jobboldali eszmeiség elfoglalása, és ezeknek a szervezeteknek CIA alá betagozása. Ehhez pedig szabadjára engedték ügynökeik hadát. Ott voltak a szkinhedek között, a térségi háborúk nacionalistái között, a jobboldali pártokban. Reklámozottabbak voltak a legnagyobb harcosoknál, megúsztak minden büntető eljárást, pártokat hoztak létre vagy számoltak fel szükség szerint. Ezen idő közben pedig tettek arról, hogy minden jobboldali személyt vagy szervezetet, aki céljaiknak betehet, a víz alatt tartsák.
Jelenleg nyugodtan kijelenthetjük, hogy Európa valamennyi felnőni, megerősödni hagyott jobboldali szervezete, pártja vagy csoportja szinte kivétel nélkül a CIA irányítása, vagy befolyása alatt áll. Erre pedig tetszik vagy nem tetszik,a legeklatánsabb példa az ukrajnai jobboldal szerepe. Eljött a pillanat, mikor le kellett rántani a leplet, vagy éppen saját bénaságuk miatt hullott le, de láthatóvá vált a szép, idilli jelszavakat kántáló csürhe valódi arca. Íme a fató, a sátánizmust képviselő jobboldalról:
Azok a személyek, akik a jobboldali szellemiség, eszmeiség igazi, tiszta harcos képviselői voltak két dolgot tehettek, Vagy hagyták magukat besározódni ezzel a fertővel, vagy szembeszálltak, és elkeseredett harcba kezdtek . Belül megőrizve az igazi tiszta szellemi értékeket, szembeszálltak azzal a megfertőződött tömeggel és vezetőikkel, akik elbújtak az egykor oly tiszta és felemelő szellemi irányzatok mögé. Lezüllesztettek mindent, a jobboldali szellemiségű közösségekből kocsmákban fetrengő lumpen népséget varázsoltak, a tiszta férfias kiállásból kopasz sörhasú hőbörgőket, a tiszta és gyönyörű nőiességből agyon tetovált és kenceficézett undormányt. Szellemiségüket leélte, képviselőiből harácsoló, besimuló, csupán a testi örömöket kereső lelketlen zombikat varázsolt. És ehhez minden létező eszközt bevetett. Elővette a régi vallásokat és terjesztette – elferdítve eredeti tartalmukat, a nacionalizmust átöltöztette, és a gyűlölködő sovinizmusát adta el nacionalizmusként. Jelképeiket ellopta, vezető székekbe cionista majmokat ültetett. Azok, akik pedig mindezt tiszta és józan fejjel végignézték, egyetlen egyet tehetettek, azt amely minden alkotó elme feladata, megalkották az új eszmeiséget. AZ új eszmeiség pedig a korszellemnek engedelmeskedve megjelent a világ több pontján, munkálkodik most a keleti területeken vagy éppen működik minden olyan társadalomban, amely szembehelyezkedett a nyugati cionista fertővel. Megjelenési formái el-el térnek egymástól, de egy irányba mutat a szellemiségük. EZ lesz a XXI század szellemisége. Ha nem győz, maga az emberiség is elpusztul, mert először létezése óta az ember alkalmassá vált arra, hogy elpusztítsa önmagát. Ez az új idealizmus a túlélés és a jövő idealizmusa.
Minden oldal, a bal oldal is maga mögött hagyja a maga elferdített baloldalát, ugyan így a jobboldal is maga mögött hagyja a saját elferdített, leélt és tönkretett jobboldalát és kialakítják a jövő eszmeiségét. Mindkét szellemiség hagyományos értelembe vett régi formáit továbbvivők maguk a cionisták szellemileg visszamaradott bábjai, akiket felhasználnak saját alantas céljaik érdekében. Ők befejezik azt a munkát, amelyet idáig minden esetben a történelemben eljátszott valaki, kivégzik a halálra ítélt múlt eszmeiségeit. Sárban és mocsokban fetrengenek már, és ott is maradnak, saját bűneik alatt eltemetve. Mert a látók mennek előre, de a vakok ottmaradnak.


https://balrad.wordpress.com/2015/05/19/lezuhant-egy-magyar-katonai-vadaszgep/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése