Futni hagyja a hatóság Simon Gábort a megmaradt 100 milliójával együtt – derült ki pénteken. A kettes számú mutyipárt második embere ellen lényegében lezárult a nyomozás.

Mivel nem sikerült kideríteni, honnan származik az eltitkolt 240 milliója, és mert időközben 128 millió adóhátralékot megtérített az államnak, könnyen lehet, hogy ennyivel végleg megúszta.
Simon kizárólag a Fidesz-közeli TV2-nek volt hajlandó nyilatkozni és a videón egyáltalán nem tűnt megviseltnek. Mint aki máris biztos a saját felmentésében, közölte: tiszta a lelkiismerete és semmi takargatnivalója nincs. Ehhez képest a pénz eredetét ezúttal sem sikerült tisztáznia. Ha csak nem az éhségmenetelés közben gyűjtötte össze az emberek adományaiból…

A rejtélyes 240 millió sztorija a kezdetektől ezer sebből vérzik. A fideszes sajtó precízen a választási kampányra időzítve robbantotta a bombát, hogy Simon negyedmilliárd forintnyi valutát parkoltat egy osztrák bankszámlán, amely pénz semmilyen vagyonbevallásában nem szerepel.
Három héttel a választások előtt Simont letartóztatják, látványosan vezetőszáron hurcolják, a média pedig a Fidesz pocsék 4 éves teljesítménye, az ellopott magánnyugdíjak meg a gigantikus paksi mutyi helyett Simon pénzén és állítólagos bissau-guineai útlevelén rugózik. (A dokumentum azóta sem került elő.)
A Fidesz megnyeri a választásokat, eltelik egy év, és mit ad Isten, a fideszes ügyészség megszünteti a nyomozást a MSZP-s politikus ellen, és szinte tőle kérnek bocsánatot.
Néhány kérdés, melyekre sosem kapunk választ:
Honnan volt Simon Gábornak 240 millió forintja?
Ha nem az övé volt a pénz, akkor kié?
Milyen alapon vitték be Simont, ha nem volt ellene bizonyíték?
Miféle nyomozás történt az elmúlt 1 évben?
Ugye nem arról van szó, hogy megkérték Simont, hogy működjön együtt egy színjátékban, mert ezt kívánja a Fidesz választási érdeke, cserébe egy év múlva szabad és gazdag ember lesz?
Ugye nem arról van szó, hogy a Polt Péter vezette ügyészség a Fidesz aktuális érdekeinek megfelelően kőkeményen politizál?
Ugye nem arról van szó, hogy a Fidesz és az MSZP a háttérben összejátszik, „mi futni hagyjuk a ti embereteket, cserébe ti sem firtatjátok a mi lopásainkat”-alapon?
Hogyan lehetséges, hogy míg egy átlagmagyarra brutális büntetést vernek, ha egy formai hibát vét az adóbevallásában, addig Simon Gábort szabadon engedik százmillió forint tisztázatlan eredetű pénzzel?
Ugye nem arról van szó, hogy a Fidesz és az MSZP már megint hülyének nézi a keményen dolgozó kisembereket?
Ugye nem csodálkozunk, hogy egyre többen torkig vannak a sötét eredetű vagyonokkal parádézó Habony Árpádokkal, Mészáros Lőrincekkel, Simon Gáborokkal és a pokolba kívánják a két nagy mutyipártot?

(kím.)