amerikai bázis Stuttgart hidfo.ru
Az Egyesült Államok bezárja egy katonai létesítményét Németországban, Stuttgart területén. A Pentagon közleménye szerint a létesítmény újra német ellenőrzés alá kerül, mert arra megnövekedett igény mutatkozott az európai fél részéről. Az amerikai bázis működtetését azonnali hatállyal leállítják, és még 2015 vége előtt átadják a német hadseregnek.
A Pentagon korábban már bejelentette, hogy megkezdi a tengeren túli létesítmények bezárását, amit azzal indokolnak, hogy már nem állnak rendelkezésükre a bázisok üzemeltetéséhez szükséges anyagi források, és költségtakarékossági okokból számos létesítményt bezárnak a következő években.
A lépés ennek ellenére fordulópontnak tekinthető. Az Egyesült Államok az utóbbi évtizedek során ahol csak tudott, újabb katonai létesítményeket kezdett működtetni. Több ezer amerikai katonai bázis működik a tengeren túl, és az amerikai haderő jelenléte kapcsán méltán elmondható, hogy néhány évtized alatt megszállták Európát. Az is tény, hogy az amerikai költségvetés adósságplafonját évente megemelik, a dollárt pedig korlátlanul nyomtatják, így a bezárás nem feltétlen vezethető vissza anyagi problémákra.
A Pentagon közleménye ugyanakkor hozzáteszi, hogy nem csak a Stuttgartban található létesítményt zárják be, hanem a közeljövőben számos amerikai katonai bázist visszaadnak az európai országoknak.
A Szergej Lavrov orosz külügyminiszter és John Kerry amerikai külügyminiszter által Szocsiban folytatott tárgyalások több következményeiről már beszámoltunk. Az Egyesült Államok látványosan kihátrál az ukrán kormány mögül. Közvetlen a tárgyalás napját követően a Radio Free Europe hatalommal való visszaéléssel vádolta Petro Porosenko ukrán államfőt, John McCain amerikai szenátor bejelentette, hogy nem vesz részt az ukrán kormány nemzetközi tanácsadói testületének munkájában, Victoria Nuland pedig személyes megbeszélést folytatott az ukrán kormányfővel, ahol kijelentette, hogy az Egyesült Államok nem ad több hitelt, és egyáltalán nem biztos, hogy az IMF-hitel következő részletét megkapják.
Az amerikai katonai jelenlét csökkentése ugyanakkor nem csak a Szocsiban lezajlott tárgyalások következménye, hanem közvetlen visszavezethető a Németországban zajló geopolitikai átrendeződésre. Németországban megkezdődött a lakosság előkészítése egy radikális külpolitikai átmenetre, melynek részeként a következő kormány jóval ellenségesebb hangot fog megütni Washingtonnal szemben, majd megkezdik az amerikai befolyás lerázását. Ez egy történelmi jelentőségű eseménysorozat lesz, melynek végén megkezdődik az Európai Unió és az Eurázsiai Gazdaági Unió egyesítése, a térségi politikát pedig három hatalmi pólus, Moszkva, Berlin és Ankara (Magyarországnak ebben a fontossági sorrendben) fogja meghatározni.
A Németországban zajló átrendeződés előszeléről itt és itt olvashat bővebben.

http://hidfo.ru/2015/05/az-usa-csokkenti-katonai-jelenlet-europaban/