Szaakasvili hidfo.ru
Alig egy évvel ezelőtt Soros György “javaslatára” egy “szakértőgárdát” állítottak össze Ukrajnában, ami a puccsal hatalomra juttatott Jacenjuk-kormány mellé kirendelve a “nyílt társadalom megvalósításán” kezdett munkálkodni. Ebbe beletartozik az államilag támogatott homoszexuális propaganda, az állami vagyon fillérekért eladása (amerikaiaknak), és a politikai ellenfelekkel leszámolás legalizálása, amit a korrupcióellenes harcra hivatkozva engedélyeztek a kijevi puccsistáknak. Ez a “szakértői gárda” azonban végezhetett Ukrajnával, mert mint kiderült, továbbállnak egy másik térségi országba.
Cyril Gaburici, Moldova miniszterelnöke a napokban Kijevben tett látogatást, majd egy igen megdöbbentő kijelentést tett; szerinte Moldovába érkezik Mihail Szaakasvili, volt grúziai államfő. Szaakasvilit egyébként Grúziában hivatali visszaélések miatt elítélték, és Grúzia kezdeményezte az Interpolnál a nemzetközi körözés kiadását, – amit az Interpol azóta nem hajlandó megkezdeni, vélhetően ugyanazon lobbicsoport tevékenységének köszönhetően, ami a szökésben lévő államfőnek már sokadik országban intézett befolyásos pozíciókat. Szaakasvili, miután elmenekült a grúziai igazságszolgáltatás elől, szökését követően Magyarországon próbált menedékjogot szerezni, ugyanis Orbán Viktor régi barátja, és pártja bukott politikusai közül néhány levitézlett atlantista egyébként is Áder János tanácsadójaként működik. Magyarországi tartózkodása azonban nem volt felhőtlen, 2014 szeptemberében ugyanis már Görögországban fogták el. A görög hatóságok azonban elengedték, mivel a sikeres bürokratikus akadályoztatásnak köszönhetően addigra még nem adta ki az Interpol a Grúzia által hónapokkal azelőtt kért nemzetközi körözést.
Miután Szaakasvili Görögországból is távozott, Soros Györgynek felmerült az az ötlete, miszerint miért ne működjön Szaakasvili az ukrán miniszterelnök helyetteseként, többek között a “korrupcióellenes harc”, “sokszínű társadalom”, általánosságban véve az atlantizmus ügyének előmozdítása érdekében. A volt grúziai államfő egy ideig Jacenjuk tanácsadója és helyettese volt. Most úgy kerülhet Moldovába, hogy Kijevben is kezd forró lenni a talaj. A kormány demokratikus támogatással nem rendelkezik, legitimitását egy fegyveres puccs után 8 hónappal lebonyolított látszat-választás adja, amit már nyugati szavazatszámláló program ellenőrzött. A kormányról mindent gondolnak az emberek, csak azt nem, hogy tevékenységüknek köszönhetően csökkent a korrupció. Szaakasvili korrupcióellenes harca tehát nem vált be Ukrajnában. Mivel Grúziában körözés alatt áll, haza nem mehet, valamit kezdeni kell egy ilyen “hasznos emberrel”, így a következő hónapokban Moldovában fog fizetést felvenni a korrupcióellenes harcra hivatkozva (ezt a miniszterelnök közölte).
Szaakasvili ukrajnai tartózkodása amiatt is vált tarthatatlanná, mert a grúziai hatóságok részéről felmerült a gyanú, hogy a bukott atlantista államfő illegalitásból szervezi az EuroMajdant Grúziában, és ehhez – a kormányfő helyetteseként – az ukrán nemzetbiztonsági hivatalok “szolgáltatásait” is igénybe veszi. Maga Szaakasvili egy interjú során kijelentette, amiatt adja fel az ukrán miniszterelnök-helyettes pozíciót, mert ahhoz le kellene mondania a grúz állampolgárságról. A volt államfő tehát tervezi, hogy a jövőben még visszatér Grúziába, és feltételezhetően nem abból a célból, hogy ott azonnal börtönbe kerüljön. A Szaakasvili által mozgatott Egyesült Nemzeti Mozgalom az utóbbi hónapok során kiterjedt kormányellenes megmozdulásokat tartott. A tüntetések tömegbázissal ellátásához pedig a nyugati országok támogatását élvezi; a grúziai fizetőeszköz elleni támadás lehetővé tette, hogy az elértéktelenedés miatt jelentősen romoljanak a megélhetési viszonyok Grúziában, ami a kormányellenes hangulat felkorbácsolásának egy kulcsfontosságú mozzanata volt. Kormányellenesebb hangulat – több tüntető Szaakasvili pártjának megmozdulásaira. Grúzia felforgatásáig, a köztes időben pedig egy újabb országban tetszeleghet a bukott atlantista politikus, mint a korrupcióellenes harc szakértője.

http://hidfo.ru/2015/05/korrupcio-szaakasvili/