Csökkennek az alapvető élelmiszerek általános forgalmi adói, jelentős támogatást kapnak a kismamák és azok a régiók, ahol a munkanélküliség aránya meghaladja a húsz százalékot, és kevesebb kiadásuk lesz a nyugdíjasoknak gyógyszerekre.
(De még mielőtt hurráhangulatba kerülnénk, gyorsan hozzátesszük: ez “tótiában”-azaz Szlovákiában lesz! Nem Magyarországon!)
Többek között ezt tartalmazza Robert Fico második szociális csomagja, amelyet a kormánypárti Smer-SD szombati programalkotó közgyűlésén terjesztett elő.
A pártelnök-kormányfő bejelentette, hogy az eddigi 20-ról 10 százalékra csökkentik az alapvető élelmiszerek általános forgalmi adóját, de csak akkor, ha az érintett áruházláncok és más árusító helyek kötelezettséget vállalnak, hogy ennek megfelelő mértékben csökkentik ezeknek a termékeknek az árát – írja a Népszabadság.
Szeptembertől havonta legfeljebb 25 eurót kell költeniük gyógyszerekre az alacsony nyugdíjjal rendelkező idős polgároknak, többletkiadásaikat az állam megtéríti. Minden középiskolás, egyetemista, illetve nyugdíjas egy szlovákiai pénzintézetben ingyenesen vezetheti a bankszámláját, más helyen sem fizethet ezentúl havi 3 eurónál nagyobb illetéket. Jövő évtől a minimálbér 400 euró körüli összegre emelkedik. A kisgyermek hároméves koráig a gyed az eddigi havi 230-tól 280-ra emelkedik.
Növekszik a családi pótlék is, amely a szülők eddigi bérének 65 százaléka helyett 70 százaléka lesz. Robert Fico bejelentette azt is, hogy azokban a régiókban, ahol a munkanélküliek aránya meghaladja a 20 százalékot, a kabinet őszre külön programot dolgoz ki új munkahelyek létesítésére, valamint az átképzésekre.


vg