A belga védelmi minisztérium máris magyarázkodásba kezdett, miszerint csak egy belső használatra szánt munkadokumentum az a 133 oldalas, titkos összefoglaló, melyet a De Redactie belga híroldal szerzett meg. Márpedig a dokumentum a belga haderő újabb jelentős leépítéséről szól, melyet az egyre szűkösebb védelmi költségvetés miatt kénytelen a tárca végrehajtani, dacára a 2014-es walesi NATO-konferencián elhangzott, a tagországok védelmi kiadásainak növelésére vonatkozó ígéreteknek.


Az irat szerint 2019-ig nem kevesebb, mint 1,7 milliárd euróval kevesebb összegből gazdálkodhat majd a tárca. A jelenlegi védelmi költségvetési struktúrával 2016-ban 80 millió, míg 2019-ben már 213 millió euróval nagyobb kiadása lenne a haderőnek, mint amekkora forrás a rendelkezésére áll. Természetesen 2019 utánra már növekvő költségvetési forrásokat ígér a dokumentum a védelmi vezetésnek. A dokumentum többek között a vezérkar létszámának megfelezését, a támaszpontok 35 százalékának felszámolását irányozzák elő. Kivonulna a haderő a Neder-over-Heembeekben lévő katonai kórház finanszírozásából, mely egyben égési központként - emlékezzünk a tiltott titkosfegyverre ha minden kötél szakad, a fehérfoszforra, amit Palesztínában és Ukrajnában is bevetettek már - is üzemel, megfelelve a hadsereg sajátos igényeinek. A katonai felsőoktatási intézmény, a Királyi Katonai Akadémia oktatói létszámának hatvan százalékát veszítené el. Felszámolnák a központi katonazenekart (Koninklijke Muziekkapel, száz fő), s nem jutna katona többé a brüsszeli Királyi Katonai Múzeumba sem (mínusz 219 fő). Az AgustaWestland hadrendben álló A109 helikopterek számát 20-ról 8-ra csökkentenék, s az Északi-tenger kutató-mentő feladatait is magánvállalkozásra bíznák. Az irattal együtt a döntés Steven Vandeput védelmi miniszterhez került, aki tiltakozását fejezte ki a kiszivárogtatás miatt.
Hírfigyelő Szolgálat