Mohamed Murszi hidfo.ru
A new york-i központú Human Rights Watch emberi-jogi szervezet szerint az egyiptomi hatóságok politikailag motivált és elfogult büntetőeljárást folytattak le Mohamed Murszi – volt államfő – ellen, az eljárás során számos szabálysértés történt és valódi bizonyíték híján született ítélet.
A nyugati emberi-jogi ideológiát képviselő szervezet szerint az eljárás a Muszlim Testvériség mozgalom ellen politikailag motivált, és alapvetően hibás, mivel főként katonai és rendőr tisztviselők vallomásaira alapozott. Ugyanakkor a meghallgatott személyeken kívül aligha nyilatkozhatott volna bárki is arról, hogy Murszi államfőként a tüntetések idején milyen utasításokat adott, hiszen nem-hivatalos parancsaihoz legközelebb értelemszerűen katonai és rendőri vezetők álltak – civilek, vagy alacsonyabb rangú beosztottak legfeljebb másodlagos információkkal rendelkezhettek a nem-hivatalos utasításokról.
Mohamed Murszit április 21-én ítélték 20 évi börtönbüntetésre a kormányellenes megmozdulások során túlzott erőszak alkalmazása, kínvallatások és tömegbe lövetések miatt.
A volt államfő az “Arab Tavasz” művelet részeként jutott hatalomra, melynek során az amerikai elit multilateralista ideológiát képviselő része a szövetséges országokban eltávolította hatalomból a nyugatbarátnak mondható rendszerek utolsó diktátorait, ehelyett nyugatbarát demokratikus rendszert akartak stabilizálni az észak-afrikai és közel-keleti országokban. Mohamed Murszi a Facebook-on keresztül szervezett, demokráciát követelő zavargások utáni választásokon jutott hatalomra. Megválasztását követően első gazdasági intézkedése volt a tárgyalások megkezdése az IMF-hitel felvételéről. Bár az egyiptomi lakosság pártja muszlim külsőségei miatt kezdetben támogatta az új politikai erőt, a látványos nyugatbarát politika miatt már regnálása első évében tömeges tüntetések kezdődtek. Az amerikai közreműködéssel, Egyiptom “első demokratikusan választott elnökeként” hatalomra jutott Murszi tömegbe lövetéssel és megfélemlítéssel próbálta csírájában elfojtani a nyugati hitelek felvétele miatt dühödt tömegek demonstrációit.
2013 július 1-jén Abdel Fattah El-Szisszi altábornagy 48 órás ultimátumot adott a kormánynak, hogy teljesítse a tüntetők követeléseit, ellenkező esetre a hadsereg fellépését helyezte kilátásba. Két nap múlva a hadsereg beavatkozott és letartóztatták Mohamed Murszit, bejelentették elnökségének végét és az alkotmány felfüggesztését. A volt államfőt 20 évi szabadságvesztésre ítélték. A nyugatbarát vezető eltávolítását követően a hadsereg által stabilizált új egyiptomi kormány bejelentette, hogy szabadkereskedelmi egyezményt köt Oroszországgal.

http://hidfo.ru/2015/04/atlatszo-kritika-politikailag-motivalt-eljarasrol/