2015. február 21., szombat

Nyalókakirály és kijevi udvartartása vészcsengője megszólalt.

Ha ez így megy tovább, heteken belül a kijevi Rada épületén is Újoroszország zászlaja fog lobogni, az ő talpuk alatt pedig a szél fütyülni.
kto
A gyebalcevoi borzalmas katonai kudarc és vereség ravaszkodásra kényszerítette Maradék-Ukrajna helytartóját és nyaloncseregletét. A “Minszk-2″ tárgyalásokon még izmozó kijevi junta feje mereven elutasította a donbasszi Népköztársaságok javaskatát az ENSZ-békefenntartók térségbe vezényléséről mint békegaraciát. Valcman akkor még eltelve az amerikai és Nyugat-európai biztatgatásoktól, dölyfös “NYET”-tel lökte el a kezdeményezés ötletét, ami aztán ki is maradt a megállapodás szövegéből.
Csakhát az azóta bekövetkezett frontösszeomlás rádöbbentette Valcmant, hogy ismét óriási hibát követett el. A Medvebocsok ízekre szedték donbasszi hordáját, és most… Úgyhogy előkapta hát a nemrégiben Minszkben még általa visszadobott javaslatot. Békefenntartók Donbasszba vezényléséről zengedezik. Nem is akármilyenről. Európai rendőrséget óhajt látni a donbasszi-orosz határon is. Ötletét már holnap ki is kívánja tárgyalni a Kijevbe csődített pártfogóival-felbujtóival-kitartóival, akikkel a hatalmát elősegítő Majdan-cirkusz kiteljesedésének első évfordulójára rendezett toron fog emlékezni.
Lehet hogy a torvendégek lelkesedni fognak Nyalókakirály “utolsó szalmaszál” ötletéért, de van ennek az éremnek is egy másik oldala. A Medve-oldala. Amely a kijevi agyrémért nem igazán fog lelkesedni. Ez már borítékolható.
Valcman menekülő agymenésére fölfigyeltek Oroszországban is. Ki is fejtették róla a véleményüket, bár még egyelőre nem Kreml-szinten.
A “Nyezaviszimaja Gazeta” című napilapnak Valentyin Badrak, az egyik orosz katonai kutatóközpont vezetője azt mondta, hogy az ukrán hatalom minden tőle telhetőt megtett, hogy megakadályozza egy nagyobb háború kitörését.
“A békefenntartókkal kapcsolatos javaslat a legutolsó lépés. Amennyiben az európaiak nem szánják rá magukat, hogy békefenntartókat küldjenek Maradék-Ukrajnába, a háború megy el hozzájuk” – fogalmazott a katonai elemző.
A Kommerszant című lap internetes felületén olyan elemzőket szólaltatott meg, akik egyetértenek Valcman javaslatával. Egyikük, Szergej Sztankevics úgy vélekedik, hogy az ENSZ-békefenntartók jelenléte az egyetlen eszköz a háború lezárására Nyalókakirály birodalmában. Sztankevics úgy tudja, annak, hogy a második minszki tűzszüneti egyezményben nem szerepel az ENSZ-felhatalmazású uniós rendőri misszió, az az oka, hogy Valcman és körei akkoriban még ellenezték ezt.
Andrej Kortunov, a nemzetközi kérdésekkel foglalkozó orosz külügyi tanács főigazgatója azt mondta, hogy a békefenntartók küldésére tett javaslat tulajdonképpen eltérés a minszki egyezménytől. Szerinte Oroszország számára az EU-mandátummal rendelkező békefenntartók küldése elfogadhatatlan lesz, mert Moszkva nem tartja Brüsszelt elfogulatlannak.
A külügyi szakértő szerint nem világos, hogy mekkora területre terjedne ki a békefenntartók hatásköre. Amennyiben csak a szembenállókat elválasztó vonal menti ütközőzónára, az előnyös lenne Oroszországnak. Nem kizárt azonban, hogy nemtetszéssel fogadná, ha az ukrán-orosz határra próbálnák őket vezényelni. Moszkva ugyanis nem akarja, hogy a határ áthidalhatatlan akadály legyen a két Népköztársaság területével való kapcsolattartásban.
Kijev ravasz terve címmel jelentett meg cikket az Izvesztyija hasábjain Pavel Szvjatenkov politológus.
Szerinte a békefenntartó misszió létrejöttének a valószínűsége csekély, tekintettel arra, hogy Oroszországnak vétójoga van az ENSZ Biztonsági Tanácsában. Hozzátette, hogy az olyan európai országoknak, mint Franciaország vagy Lengyelország, nagy kísértést jelent a felkérés, ugyanis “ha katonáik az orosz határon őrjáratozhatnának, felderengene számukra nagyhatalmi múltjuk emléke”, Németország szempontjából pedig végképpen “történelmi elégtételként” festene a helyzet – ezek az országok a történelem során mind kísérletet tettek arra, hogy elfoglalják Oroszországot.
A Vedomosztyi című lap egy orosz közvélemény-kutató központ felmérését is közölte, amelyből kiderül, hogy a lakosság kétharmada szerint Oroszországra külső katonai fenyegetés is leselkedik. A megkérdezettek fele mindazonáltal bízik az orosz hadsereg cselekvőképességében.
Jelenleg egy egész nemzetközi jogászhorda izzad a Nagy Ötlet kiumbuldálásán, amivel megmenekülhetne a kijevi latorhatalom a biztos bukástól. Még a juntát abrakoló futtatók is munkába állították ötletgyáraikat, hiszen ha ezt a tervet sem sikerül kivitelezni-jön a csőd! Mindenféle. Hiszen Maradék-Ukrajna alattvalóinak már kezd elegük lenni a Majdan áldásaiból. Az eddig kb. százezernyi-Donbassz darálójában letekert-emberveszteség miatti gyászból, a gazdasági és pénzügyi csődhelyzetből és kilátástalanságból. Amely elégedetlenség ha nyílt juntaellenes megnyilvánulásba fordul, minden akadályt elhárít a cionfasiszta kijevi hatalom eltakarításának útjából. A Medvebocsok karmaival megsegítve.
https://balrad.wordpress.com/2015/02/21/nagy-terv-rotyog-a-kijevi-boszorkanykonyhan/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése