Russia-and-China-against-US
A globális valutaátállás már egy ideje elkezdődött, az utóbbi hetek eseményeinek hatására azonban gyorsabban végbemehet, mint gondolnánk.
Mindegy minek nevezzük, székfoglalónak, a Titanic átrendezésének vagy egyszerűen a hatalmi erőviszonyok átrendezésének, ne essünk abba hibába, hogy azt gondoljuk „csak” egy rutinszerű folyamatról van szó.
A svájci frank árfolyamküszöbének eltörlése után a globális gazdaság sok százmilliárdos veszteséget könyvelt el és ugyanez a helyzet az olaj árának zuhanásával is. Az összhatást talán csak hónapok múlva fogjuk tudni igazán felmérni, de segíthet a helyzet pontosabb megítélésében, ha megnézzük mi történik az arannyal.
A politika világában és az üzleti életben létezik egy ősi szabály, ami ma sem veszítette érvényét: akinél az arany, az írja a szabályokat.
Ez esetben pedig hiba lenne azt gondolni, hogy Kínával nem kell számolnunk, hiszen évek óta komoly erőfeszítéseket tesz aranykészletei növelésére. Olyannyira, hogy egyesek azt gondolják, Kína az aranyfedezetű jüan bevezetését tűzte ki céljául.
chinesegoldJelenleg senki sem tudja, hogy Kína mennyi arannyal rendelkezik és ebben az aranyvásárlási lázban nincs egyedül. Szerbia, Ecuador, Mexikó, Kazahsztán, Kirgizisztán és Tádzsikisztán is hasonló intézkedéseket tett az ügyben.
Igyekezeteik ugyanakkor eltörpülnek Oroszország aranyvásárlási tempója mellett. Nem kétséges, hogy Oroszország fontos szerepet szán a nemesfémnek, amennyiben a kibontakozó globális konfliktus, amelyben az elit marionett háborúkat valamint az Ukrajnában, Szíriában és Irakban folyó konfliktusokat használva gerjeszti a feszültséget, elfajulna.
Emellett Putyin Kínával együttműködve erősíti a feljövőben lévő BRICS rendszert, amelynek egyik célja a dollár dominancia megdöntése és egy új valutarendszer felállítása.
Kína és Oroszország minden lehetőséget megragad, hogy dollár tartalékaikat fizikai aranyra váltsák. Emellett Oroszország a gázeladásaiból származó hasznot is azonnal aranyra cseréli.
Marcia Christoff-Kurapovna, a Mises Institute külső munkatársa egyenesen úgy gondolja, hogy Oroszország az aranyalapú rubel bevezetésén fáradozik, ami szerinte jót tenne az országnak.
„Bár első hangzásra elrugaszkodott elképzelésnek hangzik, több tényező is azt sugallja, hogy az aranyalapú újra-pénzesítés lehet a következő logikus lépés Moszkva számára,”
írta Christoff-Kurapovna a Mises oldalán.
1017977289
Úgy gondolja, hogy a döntést számos tényező befolyásolhatja, mint például Oroszország részleges eltávolodása a nyugati gazdaságoktól és pénzügyi szerkezetektől, az ellene hozott szankciók, a rubel leértékelése és az országot érintő gazdasági hanyatlás.
Putyinhoz közelálló közgazdászok évek óta hangoztatják, hogy Oroszország nem kíván örökre az Egyesült Államok és a NATO kiszolgáltatottjaként működni.
Christoff-Kurapovna arra is rámutatott, hogy a rubel drámai hanyatlása ellenére az orosz közgazdászok hallani sem akarnak arról, hogy Oroszország aranykészleteinek eladásából támogassa meg saját valutáját, sőt inkább az aranytartalékok növelését sürgetik.
„Bár az orosz gazdaság szerkezetileg gyenge, az ország monetáris alapjainak nagy része elég erős ahhoz, hogy átvészelje az aranyalapú valutára való átállást, ezenkívül a geopolitikai és helyi viszonyok is ezt kívánják,”
írja, kifejtve, hogy amíg Oroszország a forrásalapú gazdaságpolitikánál marad, az energiaszektortól való függőség negatív hatással lesz a valuta stabilitására, amit az
„aranyra való átállás erősíthet meg, akkor is, ha ez korlátozná a készpénz rendelkezésre állását. Azáltal, hogy Oroszország sok aranyat vásárol, részben biztosítja, hogy elég pénze legyen forgalomban egy alapvető átalakításhoz.”
Christoff-Kurapovna azt is kihangsúlyozta, hogy egy aranyalapú rubel igazi rést ütne a globális gazdasági renden. Amennyiben pedig Kína is követné példáját, amire megvan az esély, az Egyesült Államokat a feleslegessé vált dollárok egész özöne árasztaná el, komoly inflációt gerjesztve ezzel az Atlanti-óceán túlpartján.
Időkjelei: Ilyenkor természetesen felmerül bennünk a szokásos kérdés, hogy Putyin vajon kinek a kapujára játszik… Csupán saját és országa érdekeit tartja szem előtt, vagy egy átfogóbb terv egyik fontos elemének megvalósításán dolgozik?
Források: InvestmentWatchBlog, Sputnik News
http://idokjelei.hu/2015/02/aranyalapu-rubel-vagy-juan-a-globalis-valutaatallas-folytatodik/


1 Nosza immár ti gazdagok, sírjatok, jajgatván a ti nyomorúságaitok miatt, amelyek elkövetkeznek reátok.
2 Gazdagságotok megrothadt, és a ruháitokat moly ette meg;
3 Aranyotokat és ezüstötöket rozsda fogta meg, és azok rozsdája bizonyság ellenetek, és megemészti a ti testeteket, mint a tűz. Kincset gyűjtöttetek az utolsó napokban!
4 Ímé a ti mezőiteket learató munkások bére, amit ti elfogtatok, kiált. És az aratók kiáltásai eljutottak a Seregek Urának füleihez.
5 Dőzsöltetek e földön és dobzódtatok; szíveteket legeltettétek, mint áldozás napján.
6 Elkárhoztattátok, megöltétek az igazat; nem áll ellent néktek.
7 Legyetek azért, atyámfiai, béketűrők az Úrnak eljöveteléig. Ímé a szántóvető várja a földnek drága gyümölcsét, béketűréssel várja, míg reggeli és estveli esőt kap.
8 Legyetek ti is béketűrők, és erősítsétek meg szíveteket, mert az Úrnak eljövetele közel van.
Jakab 5: 1-8
18 Sem ezüstjök, sem aranyuk nem szabadíthatja meg őket az Úr haragjának napján, és az ő féltő szeretetének tüze megemészti az egész földet; mert véget vet, bizony hirtelen vet véget e föld minden lakosának.
Sofoniás 1:18
7 Hogy a ti kipróbált hitetek, ami sokkal becsesebb a veszendő, de tűz által kipróbált aranynál, dícséretre, tisztességre és dicsőségre méltónak találtassék a Jézus Krisztus megjelenésekor;
Péter 1. levele 1:7