10-es skálán jelölhették különböző kompetenciák közül, hogy melyek a leginkább jellemzőek a magyar munkavállalókra. Az átlagolt válaszok alapján a munkabírás kapta a legmagasabb értéket (7,6), ezt követi a szakmai felkészültség (7,1), a csapatszellem (6,7), a rugalmasság (6,6), illetve az ambíció (6,5). A legalacsonyabb értékeket a maximalizmus (5,9), illetve a szakmai önképzés (5,7) kapta.
A tulajdonságok vizsgálata során, szintén 10-es skálán, különböző tulajdonság-párok között a konfliktuskerülés-konfliktusgenerálást firtató kérdés 5,3-as átlagértéke alapján úgy tűnik, az arany középút a jellemző, inkább a konfliktuskerülés irányába mozdulva el. A nyugodtság-stressz viszonyrendszerében a nyugodtság jellemzőbb, (5,8), míg a pozitív-negatív attitűdnél 4,9-es átlag született, azaz inkább negatívak vagyunk. A felmérés arról is megkérdezte a szakembereket, hogy miben kellene előrelépni egy munkavállalónak a siker érdekében. Itt leginkább a szakmai felkészültséget, a felelősségvállalást és a lelkiismeretességet nevezték meg. Általában jobbnak tüntetik fel magukat a munkavállalók egy állásinterjún, mint amilyenek valójában. A férfi és női kompetenciák különbözőségeit illetően a nők három kompetenciában bizonyulnak jobbnak, ezek a lelkiismeretesség, a kreativitás és a problémamegoldás. A munkabírásban mindkét nem jól teljesített, a férfiak valamivel jobban. A férfiak szakmai felkészültségét lényegesen jobbnak értékelték a megkérdezettek, viszont az adatok a nők „soft”, azaz nem közvetlenül az alap üzlethez kapcsolódó tulajdonságainak magasabb értékét jelzik. Nem meglepő, a versengést tekintve a férfiak állnak az élen. A nőknél a bátorság, míg a férfiaknál a kiegyensúlyozottság és a pozitív attitűd került a legkevésbé jellemző kategóriába.
A cégek 36 %-ánál nagyon magas a lemorzsolódás. A megkérdezettek közel 20 %-a szerint már 6 hónapon belül lemorzsolódik a kiválasztottak jelentős része, azaz ezen cégeknél vagy el kell bocsátani, vagy más munkakörbe kell helyezni az új munkatársak minimum 40 %-át. A most elsőként publikált „Munkaerő elvándorlási monitor” alapján a gyakoriságokkal súlyozott ún. „Munkaerő lemorzsolódási index” 18,5 %-os, azaz átlagban minden ötödik munkavállalóról már fél év alatt kiderül, hogy nem válik be.
A megkérdezettek kétharmada szerint a kiválasztás sikere a felvételt elősegítő tesztek használatával nőne, vagy biztosan nőne. A személyiségjegyekkel foglalkozó tesztek esetén 72 % gondolja így. A válaszadók fele szerint a tesztek jelentősége nőni fog, de az adatok szerint jelenleg még igen jelentős a pénzben és időben kimutatható veszteség, amelyet a vállalatok elszenvednek a tesztek alkalmazásának hiánya miatt. Itt van azonban néhány törvényi pont, ami személyiségi jog kérdést vet fel még.

A problémamegoldó, gyors és emberi vezetőé a jövő
„A gyorsan változó üzleti környezetben felértékelődnek a helyzetekhez gyorsan alkalmazkodó,
gyorsan döntést hozni képes, problémamegoldó, jó kommunikátor vezetők,
akik a munkatársak megfelelő motiválásával végre is hajtják, amit elhatároztak”


A vezetőknek egyre inkább elitnek kell lenniük - ami nem rosszabbító tulajdonság szerintünk sem, az elvárások rendkívül sokrétűek és nagyon kiegyensúlyozottak. A vezetői siker záloga fontossági sorrendben csökkenve elsőként a problémamegoldó képesség, második helyen megosztva a döntési és kommunikációs képességek, illetve a munkabírás, harmadik helyen az irányítási képességek állnak, amiket minimális különbséggel követ a rugalmasság és a helyzetfelismerés. Ez után található a kreativitás, a motivációs képességek és a végrehajtás erőssége. A vízió vagy a stratégiaalkotás képessége vagy akár az iparági ismeretek, karizma, érzelmi intelligencia is hátrébb kerültek a rangsorban, a sor végén pedig a hatalom szeretete és a „politikusi alkat” kategóriák állnak. A felsővezetők kiválasztásában legfontosabb szerepe a bizonyított teljesítménynek van (10-es skálán 8,5), de a vállalati kultúrához való illeszkedés (8,3), illetve a kapcsolatok (8,3) is nagy szerepet játszanak; ezek mind fontosabbak, mint az iparági gyakorlat. A fogyasztói viselkedési minták átalakulása, a döntési folyamatok felgyorsulása is ezt kívánja meg.


Hírfigyelő Szolgálat