Maradék-Ukrajna Állami Statisztikai Bizottságának közlése szerint az udvar alattvalóinak 28,3 százaléka a közüzemi díjak emelkedését követően nem fizette be a rezsiszámlákat. Mindemellett 2013 novemberében ez a mutató 1,2 százalékos volt. Szakértők attól tartanak, hogy a jövőben csak nőni fog a közüzemi számlákat be nem fizetők száma – írja a Business.vesti-ukr.com internetes hírportál.
„A munkabérek nem nőnek, ezért az emberek nem tudják miből befizetni a számlákat. Ez év elején a lakosság összesen 11 milliárd hrivnya összegben nem fizette be a rezsiszámlákat, ez az összeg azonban akár 20 milliárd hrivnyára is nőhet” – közölte Alekszandr Ohrimenyko, az Elemzőközpont vezetője.
Ám van vigasz azok számára, akik inkább az éh, fagy és döghalált választják a donbasszi húsdarálóban való majdnem biztos pusztulás helyett. Föl is vázolta a lehetőséget ezen alattvalók számára pénteken Ungváron Viktor Vaszilcjun ezredes, a Kárpátaljai Hadkiegészítő Parancsnokság főnöke, aki a negyedik mozgósítás kapcsán igazította el a népeket az udvarhű helyi médiák képviselőivel találkozván.
A colonel egy zsurnaliszta kérdésére, miszerint számítanak-e a tavalyihoz hasonló mozgósításellenes tüntetésekre Kárpátalján, azt válaszolta: „El kell ismernünk, az első három mozgósítás során, mivel korábban nem volt ilyenre példa, tapasztalatlanok és gyakorlatlanok voltunk. Nem volt kellő a tájékoztatás. Tanultunk ezekből a hibákból, az akkori problémák most nem ismétlődnek meg. Szorosabb együttműködésre törekszünk a polgármesterekkel és a jegyzőkkel.” Talán megoldást jelenthetne az, hogy azok, akik nem szeretnének bevonulni, valamilyen úton-módon anyagilag hozzájárulhassanak a fegyveres erők támogatásához, tette hozzá. Ezzel például 6-7 ezer hrivnyáról 20-25 ezerre lehetne emelni a katonák zsoldját, ami talán a hazafiság mellett motiváló erővel bírna.
Egy másik újságíró a részleges mozgósítás jogosságát firtatta, arra hivatkozva, miszerint jogvédő szervezetek többször is hangsúlyozták, mivel nincs hadiállapot az országban, így nem lehet mozgósítást sem elrendelni. Ilyen formán az antiterrorista műveletek nem a hadsereg, hanem a titkosszolgálatok kompetenciájába tartoznak.
Föl is horkant erre a provokatív megfogalmazásra Vaszilcjun, aki szavai szerint provokációnak tartja ezeket, ugyanis a mozgósítást az Alkotmány és az ide vonatkozó törvények alapján hirdetik ki, amit az államfő és a parlament is jóváhagyott így az kivétel nélkül mindenkire vonatkozik. (Maradék-Ukrajna “gránitszilárdságú alkotmánya kb. annyit ér mint magyarországi megfelelője! Azaz: semmit! Ugyanakkor a kijevi “elit” pontosan ugyanúgy-ugyanolyan játszi könnyedséggel változtatgatja saját szája-íze-igénye és óhaja szerint, mint budapesti cimboráik!)
A hadkiegészítő parancsnok újságírói kérdésre válaszolva cáfolta azokat a híreszteléseket, amelyek szerint a hadköteles férfiak csak a katonai hatóságok engedélyével hagyhatják el az országot. Az ezredes hangsúlyozta, nincs erre vonatkozó felsőbb utasítás, a hasonló szóbeszédek provokációk. A sajtótájékoztatón jelen lévő helyettese Petro Marko alezredes viccesen megjegyezte, ez nem rossz ötlet.
Szóval ha egy kijevi alattvaló úgy véli, hogy inkább megfagy, éhenvész, vagy valami kór végezzen vele inkább mint egy repesz vagy egy golyó Donbasszban, “megválthatja” magát a hősi haláltól. Ha már rezsit nem tud fizetni-fizet havi mentességet majd. Így legalább megmarad annak az esélye, hogy hacsak nem falami fertelmes ragály viszi el, egyben maradva földelhetik el az életben maradottak.
Jó hír viszont ez az ötlet az ukrán aranyifjaknak! Egyetlen éjszakai dorbéz befizetésével/hó ők is megússzák Donbasszt!

https://balrad.wordpress.com/2015/01/18/csodas-kilatasok-maradek-ukrajna-honpogarai-elott/