Menjünk már vissza a kályhához!! Nem ezt illik tenni, ha nagy a káosz?!
A kályhához, amit két és fél évtized alatt túlfűtöttek!
Eleve elcseszték a kályha felépítésénél azzal, hogy ELADTÁK AZ ORSZÁG TELJES VAGYONÁT, PAPÍRON! Politikusaink már itt elárulták Hazánkat!
Majd, a külső, idegen (IMF érdekeltségű) nyomás hatására megtörtént a módszerváltás, ami a hazug történelmünkben rendszerváltás elnevezés alatt fut…- ennek megrendezésének cinkosai és haszonélvezői politikusaink, akik közül nem egy a mai napig komoly tisztséget töltenek be. Elárulták Hazájukat!
24 év alatt leadtak egy demokráciába csomagolt formulát, amit az elejétől megvezettek, eltereltek, ködösítettek (nem egy részletét titkosítottak)…miközben általunk (hatalom valódi tulajdonosai által!) sose elfogadott egyezményekbe, vállalásokba dugták az ország fejét. Mindezt burkolták megrendezett bal és jobb oldal ellentétének túldramatizálásával (ehhez a már régen megvett médiát felhasználták), érzelmekre ható álhírekkel, szándékosan kreált politikai, gazdasági, morális válsággal (2006, 2008)…S hogy ez ne legyen elég, faji, vallási, hovatartozási, társadalmi megosztást szültek magyar és magyar között!!
Vegyük már észre…egymásnak esünk. Magyar magyarnak lett farkasa…

Szóval, a kályhát túlfűtötték. Aki ezt nem érzi, az nem itt lakik, vagy érdekei szólítják az érdektelenek táborába…
A kályha robbanni fog!
Kövessen el mindenki maga ellen egy kemény önvizsgálatot és tegye meg tétjeit mindenki, hogy mit veszthet el, ha itt eldurvulnak a dolgok. NE akarjuk ezt!!
A felelősség a miénk, a hatalom -elvileg, jogilag- szintén a miénk…csak ezt TÖMEG-ben kellene végre elhinni. Politikusoktól, pártoktól, ‘önjelölt’ vezéreket mutogató mozgalmaktól elhatárolódva.
CSAK MI, Magyar Állampolgárok.
MINDEN HATALOM A DOLGOZÓ NÉPÉ! – Ez egy tisztességes alkotmány alaptétele!! (‘Tegnap’ még volt ilyenünk…Elvették tőlünk!)
(B-R o.)