Szergej Lavrov orosz külügyminiszter kijelentette; vissza kell fordítani a világ különböző részein külföldről vezérelt rendszerváltások negatív folyamatát, amit újonnan "demokráciaexportnak" neveznek.
Hídfő.net.ru | Szergej Lavrov
"Komoly destabilizációs tényező az a gyakorlat, amit a világ különböző részein a demokrácia terjesztésének, rezsimváltásnak, úgynevezett színes forradalomnak neveznek, amit külföldről vezérelnek, és szuverén népekre erőltetnek rá egy ugyanazon recept alapján, anélkül, hogy figyelembe vennék az adott nép tradícióit és nemzeti sajátosságait."
"Biztosak vagyunk abban, hogy ennek a negatív trendnek a visszafordítása lehetséges és kivitelezhető. Ez egy valós probléma, ami megoldható, ha mind kiállunk a kölcsönös tiszteleten alapuló párbeszédért, ha egyetértünk abban, hogy feladjuk a korlátozás politikáját, a saját tévedhetetlenség illúzióját, az egyoldalú akciókat". A külügyminiszter korábban kijelentette, a nyugat nem is próbálja már rejtegetni; azért léptetnek életbe szankciókat Oroszország ellen, mert ott rendszerváltást akarnak előidézni. Ugyanakkor elmondta, hogy az ukrán helyzetben is megmutatkozott az elmúlt 25 év nyugati politikájának jellemzője, vagyis, hogy a nyugat mások kárára akarja saját előnyét javítani.

http://www.hidfo.net.ru/2014/12/12/lavrov-meg-kell-allitani-demokraciaexportot